Karl Heinz Melkus (Drezda, 1928. április 20. – Drezda, 2005. szeptember 5.) német autóversenyző és versenyautó-konstruktőr.
Melkus első versenyein 1951-ben vett részt VW és Veritas alapú versenyautóval. Később maga építette meg együlésesét, a Melkus 64-et, amely majdnem egy évtizeden át uralta a versenyzést az NDK-ban. Az 1970-es években a Spider PT 73 és SRG MT 77 versenyautók társtervezője volt. Saját nyilvántartása szerint 289 versenyen vett részt, és 80 pontot ért el. 1958 és 1972 között Melkus ötször volt NDK-bajnok.
A berlini fal leomlása után ő lett az első hivatalos BMW-márkakereskedő az NDK-ban, hónapokkal a német újraegyesítés előtt.
Élete Gyermekkora, ifjúsága és családja Heinz Melkus 1928. április 20-án született Drezdában Karl Melkus és Erna Flutschka fiaként. A Szudétavidékről származó család egy bérházban lakott az Ackermannstrassén, nem messze a drezdai főpályaudvartól. Melkus osztrák állampolgárságot örökölt édesapjától, aki a drezdai sörértékesítő cég igazgatója volt, amelyet 1955-ben német állampolgárságra cserélt. 1934-ben kezdte az iskolát. 1936/1937-ben a Neudorfer Konkordienstrasse általános iskolájába, 1938-tól a Dreikönigschule középiskolájába járt. Iskolai évei alatt olyan autóversenyzőkről gyűjtött képeket, mint példaképe, Bernd Rosemeyer. A nemzetiszocialista német fiatalok csapatában Melkus fiatal szakaszvezetői pozícióba emelkedett. 1942-ben csatlakozott a Hitlerjugendhez. A Flieger-HJ-del a Schönfeld melletti Triebenbergben kapott vitorlázórepülő kiképzést. Vitorlázórepülőgépek építéséről és karbantartásáról is hallgatott előadásokat, és több javító tanfolyamot is végzett. 1943-tól Melkus légvédelmi asszisztensként szolgált a rochwitzi Flakhelfer 207-ben. A középiskola elvégzése után 1944-ben tartalékos tisztjelöltnek jelentkezett a Jagdgeschwanden1-hez. 1945 elejére megszerezte a vitorlázórepülőgép-pilóták nemzetközi repülési engedélyét, és elvégezte a vitorlázórepülőgép-építés műhely- és kiképzésvezetői tanfolyamot. A család 1945 februárjában fizikailag sértetlenül vészelte át a drezdai légitámadást, bár egy légibomba tönkretette a lakásukat. A család ezután nagyszüleinél szállt meg Bühlauban. A háború utolsó napjaiban Melkus édesanyjával az Érchegységbe menekült.
A második világháború után Melkus kimentett egy teherautót apja céges flottájából, megjavította, majd rövid próba után 17 évesen megszerezte a jogosítványt. Teherautósofőrként élelmiszerért és üzemanyagért dolgozott. Később is sofőrként dolgozott az Autotransportgemeinschaftnál (ATG), majd a Wernesgrüner Brauereinél, amely azóta átvette apja sörforgalmazását. Munkája mellett a felnőttképzési központban közlekedési ügyintézőnek tanult, szabadidejében pedig különböző járműroncsokból állított össze gépjárműveket. 1950-ben flottamenedzserré és diszpécserügynökké léptették elő a Wernesgrüner Sörgyárban, és ő volt a felelős a lipcsei és berlini sörfőzdék fióktelepeinek újraalapításáért.
Heinz Melkus 1949 óta házastársa Lemke Johanna (Hanni) tanárnő volt. A házasságból két fiuk született. Az 1950-ben született Ulli Melkus olyan versenyző volt, mint édesapja, 1990-ben közlekedési balesetben halt meg. Az 1954-ben született Peter Melkus, aki fiatalkorában szintén versenyezni kezdett, egy túraautós csapat csapatfőnöke lett. Ronny, az unokája (* 1974) és Sepp Melkus (* 1983), apáikhoz hasonlóan a versenyzésben nőttek fel, és fiatalkoruk óta aktív pilóták.
Pályafutása 1951–1954: Formula–2-es és sportautók Mielőtt Melkus rátalált volna a professzionális motorsportra, az 1940-es évek vége óta egy IFA RT 125-öst vezetett, később pedig egy AWO-t különböző motoros klubrendezvényeken. 1950-ben személygépkocsira váltott. Első teljesítménytesztjeit, ahogy akkoriban a közúti versenyeket nevezték, egy Wehrmacht Kübelwagenen vezette, amelyet Steyr 50-es karosszériájával alakított át. Ugyanebben az évben ezt az autót Rudolf Krausével egy BMW 321-re cserélte, amellyel 1952-ig folytatta a teljesítményteszteket. Időközben csatlakozott a Motor Niedersedlitz társasági sportegyesület motorverseny-szakosztályához, amelynek 1953-ban elnöke lett.
Melkus egészen véletlenül döntött úgy, hogy komolyan a motorsportnak szenteli magát, amikor 1951 júniusa közepén a drezda-helleraui Autobahnspider versenyre szállította sörfőzdéjének standjára, és nem tudta elhagyni a helyszínt a sűrű tömeg miatt, s végig kellett néznie a versenyt. A járművek kis sebességében csalódottan Melkus úgy döntött, hogy saját versenyautót tervez, amelyet a következő versenyre, a Sachsenringen be is regisztrált. Ez egy módosított VW úszóautó volt, amely megfelelt az 1100 köbcentiig terjedő járművekre vonatkozó G osztály kritériumainak. A kétüléses Roadster végsebessége 140 km/h körül volt. Az edzés technikai nehézségei után Melkus a rajtrács utolsó helyére kvalifikálta magát, és kiesett a versenyből, más források szerint viszont a 13. helyen végzett. bélyegkép|263px|Heinz Melkus Veritasával a 6. Lipcsei városligeti versenyen 1954 májusában. A DEFA Rivalen am Steuer című 1956-os filmben is ezzel a kocsival szerepelt Az 1952-es szezonra Melkus eladta Volkswagenjét, és megvásárolta Veritasát Alfa Romeo-motorral Theo Fitzautól, amely korábban Arthur Rosenhammeré volt. A Veritas 2000 cm³-ig megfelelt a versenyautók E osztályú előírásainak, valamint a Formula–2-nek. Az E osztályban Melkus azonnal megszerezte az NDK második helyezését és a bajnokság Formula–2-től 2000 cm³-ig terjedő kategóriában a hatodik helyet. Paul Greifzu az év egyik legjobb fiatal versenyzőjének nevezte Melkust, dicsérve nyugodt és kiegyensúlyozott vezetési stílusát.
Melkus 1953-ban csatlakozott – amikor megbízták a drezdai sörfőzde üzletág vezetésével – ugyanazzal az autóval csak a Formula–2-t, és a hatodik helyet érte el a bajnokságban. A IX. Nemzetközi Avus versenyen 1953. július 12-én Melkus idő előtt visszavonulni kényszerült, mert egyik eltört hajtókarja helyrehozhatatlan károkat okozott autója Alfa Romeo-motorjában. Csereként épített egy 80 lóerős francia repülőgépmotort – egy kéthengeres boxermotor –, amellyel zsinórban három győzelmet aratott az 1954-es szezonban, és a második helyen végzett az NDK legjobb kategóriájában F-től 1500 cm³-ig. Abban az évben nem volt NDK-s bajnoki cím, mert túl kevés NDK-s versenyző vett részt szinte az összes versenyen. Ezzel egyidejűleg Melkus megnyerte az „NDK legjobb magánversenyzője” címet, és holtversenyben a hatodik helyen végzett Paul Thiellel a 2000 cm³-ig terjedő versenyautók bajnokságában. a Formula–2-ben. A szezon negyedik, utolsó versenyén, szeptember 26-án Melkus kiesett a Bernauer Loopból, s tizenkettedik lett a nemzetközi Avus versenyen. Ám az otthon épített Veritas magas javítási költsége arra kényszerítette Melkust, hogy a szezon után megváljon ettől az autótól. A sportautóversenyek mellett Melkus 1954-től 1958-ig néhány motorcsónakversenyen is indult.
1955–1958: Formula–3 bélyegkép|263px|A Villa Leipziger Straße 27 autósiskolaként, majd autókereskedésként működött egészen a bühlaui új épület felsáig 1955-ben Melkus a Post Dresden cég sportegyesületéhez igazolt át, ahol elkészítette a Formula–3-as együlésesét. A JAP Speedway motorral hajtott Eigenbau Post nevű autó Heinz Melkus konstruktőri tevékenysége kezdetét jelentette. Az 500 cm³-esek között szerepelt. A Cooper replikát osztályában a második leggyorsabbnak tartották, de megbízhatatlan autó volt, így Melkus abban a szezonban csak a negyedik helyet érte el az NDK-bajnokságban. A Formula–3 mellett abban az évben 850 km-en versenyzett egy BMW 321-essel a kéthurkos Wartburg Rallye-n. Szintén 1955-ben Melkus letette a járművezető oktatói vizsgát, és az NDK legfiatalabb járművezető oktatója lett. Mint ilyen, még abban az évben saját autósiskolát alapított, 1960-tól betéti társaság jogi formában, amelyet Németország újraegyesítése után 1992-ig vezetett.
Az 1956-os bajnokságban Melkus ismét a saját építésű Posttal versenyzett, de az autó így is hajlamosnak bizonyult a kudarcra. A szezon fénypontja a bautzeni autópálya ringen aratott győzelme volt a nem bajnoki címmel. Bár az autó segített neki jó eredményeket elérni, Melkus időnként arra gondolt, hogy feladja. Véleménye szerint a versenyzés és a pótalkatrészek költségei túl magasak voltak, amelyek nagy részét saját magának kellett finanszíroznia. Mivel az autó eladása a szezon után meghiúsult, Melkus 1957-ben a saját építésű Postját is vezette, és harmadik helyezést ért el az NDK-bajnokságban. 1957 végén az autót szétbontották, s alkatrészeiből egy új Formula–3-as versenyautót, a Melkus Formula III-at építették meg. 1957-ben Melkus segített megalapítani az Általános Német Motorsport Szövetséget (ADMV). Ez idő alatt számos vállalati sportegyesülethez (BSG) tartozó motorversenyosztály fejlődött független motorsport klubokká (MC), köztük az MC Post Dresden a BSG Post Dresden motorversenyosztályból.
1958-ra Melkus tervezte a Melkus Formula III-at, egy új Formula–3-as autót 500 cm³-ig, szintén JAP motorral. A szezon végén, amelyben Melkus nem tudott bajnoki futamot nyerni, holtversenyben végzett Willy Lehmann-nal Scampolóján, de a futamokon elért jobb összesítés miatt NDK-bajnoknak nyilvánították. Időközben az ADMV úgy döntött, hogy az előző formulát használja az FIA előírásainak megfelelően, a Formula–3-at az év végén megszüntették, és helyette 1959-ben bevezették a Formula Juniort.
1959–1963: Formula Junior bélyegkép|263px|Egy 1959-es „Plättbell” az Oldtimer Grand Prix-n a Nürburgringen 1978-ban bélyegkép|263px|Melkus a 81-es „Bádogautója” fedélzetén 1961 áprilisában, miközben a Halle-Saale hurkon rendezett versenyre készül bélyegkép|263px|Az 1963-as Formula Junior futam rajtja a Sachsenringen Az új Formula Junior műszaki előírásainak megfelelően Melkus átalakította korábbi autóját, és eladta a korábbi motortját. Nyolcfős csapatával szinte új autót fejlesztett ki 60 lóerős Wartburg-motorral. Az autó, amelyet Melkus „Plättglocké ”-nak nevezett, hengerelt acéllemez karosszériával épült. 1959. április 25-én bocsátották forgalomba, és Drezdában a május elsejei ünnepség alkalmából mutatták be a nagyközönségnek. Mivel abban az évben nem volt NDK-bajnokság ebben az osztályban, Melkus mindössze öt versenyen indult az NDK-ban és hármon Nyugat-Németországban. Az év legnagyobb sikere az Autobahnspinne Dresdenen és a Sachsenringen aratott két győzelme volt. A szezon végén eladta a versenyautóját.
1960-ban Melkus kiszervezte a versenyautó-építést, s az autósiskola cégébe integrálta Rennwagenbau-Kollektiv Dresden néven. Ugyanabban az évben az NDK-ban egy év kihagyással ismét együléses versenyautó-bajnokságot rendeztek. Ezenkívül az első Formula Junior futamokat a KGST-államokon belül is le kellett bonyolítani. A versenyszezonra Melkus csapata három Formula Junior autót gyártott kis sorozatban, egy-egy járművet Melkusnak, valamint Siegmar Bunknak és Frieder Rädleinnek. Külsőre az autó alig különbözött az 1959-es „Plättglocké”-tól, azonban aerodinamikailag lényegesen előnyösebb fejlesztés volt. Rädlein „Kacsaseggűnek” becézte, és a szezon során nemzetközi szinten is versenyképesnek bizonyult. Melkus nyert vele a nyitó futamban Hallében és második lett Bautzenben. Újabb győzelem és formulaautóinak háromszoros sikere következett a Sachsenringen, ahol kerék-kerék párharcot vívott Kurt Ahrens seniorral. A drezdai negyedik hellyel, amelyet egy harmadik hely követett a Staakener Kleeblatton, Melkus megnyerte az első NDK-s Formula Junior bajnokságot. 1960-ban kezdte el árulni járműveit, egyelőre fokozatosan, azt az elvet követve, hogy a szezon után eladja versenyautóit, hogy finanszírozni tudja az új autókat a következő szezonra.