Gáspár Győző, művésznevén: Győzike (Salgótarján, 1974. január 4. –) cigány származású magyar énekes, műsorvezető, televíziós személyiség. A Győzike show című reality komédiaA műsor a Port.hu oldalán főszereplője, az egykori Romantic együttes frontembere.

Élete

Egy Nógrád vármegyei kisközségben, a Szécsényi járásban elhelyezkedő Nógrádmegyerben nőtt fel. Szakmája szerint hentes, bár nem sokáig tevékenykedett hentesként. Zenei karrierjét édesapja pénzéből indította el. Ismertségét 1999-ben kezdte megalapozni a Romantic együttessel.

5 nagylemezt adtak ki 2000 és 2006 között. Felléptek többek között Londonban (2005), New Yorkban (2009) és sok határ menti településen. A Romantic 2006-ban megszűnt, mivel a tagok a 2005-ben indult Győzike show miatt nem tudták egyeztetni az idejüket.

A Romantic megszűnése után 2007-ben megalakult a Győző és Veronica project ami 1 évig volt aktív. Aztán Győző megalapította a Győzike Branch formációt, amelynek 2010-ig volt frontembere. Felléptek többek között Romániában (2008, 2009) is. Ez látható a Győzike show egyik adásában is. Aztán ez a formáció is megszűnt. 2014-ben a TV2-n visszatért a képernyőre az Édes Élet reality sorozatban, amiből 2014 júniusában egy konfliktus miatt kizárták. Később visszavették, mert a nézettség nagyot zuhant. 2014 végéig szerepelt a műsorban.

2016-ban visszatért a Romantic együttes. 2020-ban a LifeTV-n visszatért a képernyőre a Van életünk reality sorozattal, amely 2021 decemberében ért véget a Gáspárék Karácsonya különkiadással. 2023-ban a Dikh TV-n visszatért egy saját műsorral, a Legyél szerencsés-sel.

Filmszínészként is kipróbálta magát, a Holnap történt – A nagy bulvárfilmben egy rendőrt alakít. A filmet Gerencsér Tamás rendezte.

2013. október 2-án adócsalásért felfüggesztve 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Törvényszék. Az ügyet 2022-ben lezárták.

Családja Felesége Gáspár Bea, aki 2017-ben a Konyhafőnök VIP győztese lett, és 4 szakácskönyvet adott ki. Két közös gyermekük van, Gáspár Evelin, illetve Virág.

Öccse Gáspár Zsolt.

Evelin Lánya, Gáspár Evelin (1994) a kormányközeli médiabirodalom, különösen a TV2 Csoport állandó szereplőjévé vált. Számos reality-ben és show-műsorban kapott kiemelt szerepet (pl. Farm VIP, Párharc, Szerencsekerék). Bár ez „csak” szórakoztatóipar, a kritikusok szerint a Gáspár család látványos Fidesz-támogatása (Győzike belépése a pártba) és a lányok képernyős jelenléte között szoros összefüggés van. 2025 végétől a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense lett és Szijjártó Péter közösségi oldalait is ő kezelte. E jogviszonya a 2026. áprilisi választások után közös megegyezéssel megszűnt. Nagy port kavart, amikor Evelin elkísérte Szijjártó Pétert egy moszkvai diplomáciai útra, illetve amikor a TikTok-on készített vele „lightos” interjúkat.https://24.hu/szorakozas/2022/11/21/gaspar-evelin-szijjarto-peter-moszkva-kulugyminiszterium/

A 2026-os kampányidőszakban Evelin nyíltan politikai véleményt is formált, amikor egy fórumon csalódottságát fejezte ki az ellenzéki (Tisza-szimpatizáns) tüntetők viselkedése miatt. Több véleményvezér és elemző is foglalkozott azzal, hogyan vált Evelin a NER egyik „celeb-arcává”.

TV-műsorok 2005. február 7-én tűzte először műsorra az RTL Klub a Győzike show című „realityt”, amelynek nézettsége minden várakozást felülmúlt. Győzike a Receptklub műsor alkotóinak köszönheti műsora ötletét.http://www.kalkulus.hu/blogs.1192.G%C3%A1sp%C3%A1r+Gy%C5%91z%C5%91+(Gy%C5%91zike Kalkulus.hu) A Győzike show eddigi legnagyobb nézőszámát 2005. április 11-én érte el, akkor 2 267 192TVR-hét extra – Győzike 2005. októberi szám néző volt kíváncsi Győzike és családja mindennapjaira. 2013. április 13-án a Juventus Rádió Juventus Lights c. műsorában elárulta Thuróczy Richard és Hájas Barnabás műsorvezetőknek, hogy az RTL-es állását Gáspár Lászlónak köszönheti. A Megasztárban szereplő unokatestvére ugyanis, állítása szerint kirúgatta őt a TV2-től, ezt követően még aznap felhívta Kolosi Péter az RTL Klub programigazgatója és állást ajánlott neki. A műsor 2010-ben ért véget.

2024. április 23-án a Blikk nevű napi napilap megírta, hogy 14 év után újraindul a TV2-n a Győzike Show, amely 2005 és 2010 között az RTL klubon futott. Kiderült, hogy a műsort Gáspárék néven indítják újra. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a Digital-Media Hungary konferencián megerősítette a műsor újraindulását. A műsor 2024. december 9-én indult a TV2-n.

A politikában A 2006-os önkormányzati választásokon Nógrádmegyer polgármesteri székéért indult független jelöltként, de a szavazatok csupán 5,77%-át (36 voksot) szerezte meg.36 szavazatot kapott Gáspár Győző Nógrádmegyeren – Észak.Index, 2006. október 2. Édesapja, idősebb Gáspár Győző az MCF Roma Összefogás Párt színeiben politizál.A romák álma: 5 százalék – Heves Megyei Online, 2006. március 22.

2022. március 15-én részt vett a negyedik Orbán-kormány mellett kiálló Békemeneten, ahol az első sorban vitte a molinót a CÖF prominenseivel és más hírességekkel együtt. Két héttel később, március 28-án belépett a Fideszbe. Párttagsága 2023. január 2-án lett hivatalos.Gáspár Győző hivatalosan is belépett a Fideszbe – 444.hu, 2023. január 2.

Politikai karrierje kevésbé szólt az ideológiáról, sokkal inkább a feltétlen lojalitásról és a kritikusok alapján a celeb-státusz politikai pénzre váltásáról. Híres mondása szerint: „Lőjenek le a miniszterelnök úrért! Képes lennék háborúba menni érte!” Ezzel a kijelentésével még a kormánypárti oldalon is vegyes reakciókat váltott ki, sokan érezték túlzónak és hiteltelennek a megnyilvánulásait. Ő lett a Fidesz „roma nagykövete” a bulvársajtóban. Rendszeresen megjelent kormányközeli eseményeken, díjátadókon (CÖF), és a közösségi médiában folyamatosan a Fidesz üzeneteit közvetítette a követőinek. Leginkább azzal vádolták, hogy politikai védelmet keresett a korábbi adóügyei és jogi problémái miatt, és a párttagsága egyfajta „mentőöv” volt számára.

Jegyzetek

További információk

Győzike linkek gyűjteménye A Győzike show hivatalos weboldala Győzike a Velvethatározójában Kiskegyed Online Más is volt kamasz A Juventus Lights vendégeként mesél a TV2-s és az RTL-s munkáiról Hamvas Atanáz: Győzike, az "Istenkirály"; Bookmaker, Bp., 2003 Csajkovszky Krisztina: Győzike, mint jelenség; Blikk-Könyvek, Bp., 2005

Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Magyar médiaszemélyiségek Kategória:Magyar cigányok Kategória:Nógrádmegyer Kategória:Fidesz-tagok Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Salgótarjániak