Rigó Jánosné, Kutassy Ilona (n.a. – Győr, 2010. október 29.) magyar rádióbemondó, szerkesztő, riporter.
Életpályája A Győri Újságnál kezdte, később a Magyar Távirati Irodánál dolgozott, 1954-ben lett a Magyar Rádió Győri Körzeti Stúdiójának munkatársa. Itt szerkesztő, riporter illetve bemondó volt. A Győri Rádió indulásnál az első években győri színészeket is alkalmaztak bemondónak, így Kun Vilmossal is együtt dolgozott,Kisalföld, 2002. június 29. (57. évfolyam, 150. szám) Az üvegfal mögött: Egy hullámhosszon – Rádiós leltár egy világjáróval majd legtovább Valastyán Mihály lett állandó bemondó társa, akivel a híreket váltott hangon olvasták. Beszélt idegennyelvei: német és francia. Beszédtanára Fischer Sándor volt.Kisalföld, 1962. augusztus 28. (7. évfolyam, 200. szám) Ismeretlen ismerősök – A rádióbemondó Tanított beszédtechnikát irodalmi színpadvezetőknek. Kisalföld, 1967. április 11. (12. évfolyam, 84. szám) A görög drámától a napi művelődéspolitikáig Rendszeresen részt vett a Kazinczy versenyek bírálóbizottságában és a zsűri munkájában.Kisalföld, 1964. május 12. (9. évfolyam, 109. szám) Kazinczy-napokKisalföld, 1986. április 25. (42. évfolyam, 97. szám) Kazinczy versenyek sok programmal Rádióbemondói munkájáról mesélte: Több mint negyven évig dolgozott a Győri Rádióban. 2010. októberében hunyt el, a győr–újvárosi köztemetőben helyezték végső nyugalomra.GyőrSzol Sírhelykereső
Rádiós munkáiból Nők magazinja — szerkesztő (Győri Rádió) A kirakat mögött. Kereskedelmi őrjárat — riporter (Győri Rádió) Munkásdinasztiák Nyugat-Dunántúlon: a Schnitzer család, a Mosonmagyaróvári Fémszerelvény Gyárból — riporter (Győri Rádió) Lapszemle a nyugat-dunántúli lapokból — bemondó (Győri Rádió) Nyugat-dunántúli krónika — bemondó (Győri Rádió)
Díjai, elismerései Szocialista Kultúráért (1981)Művelődési közlöny, 1981 (25. évfolyam, 1-24. szám)1981-06-19 / 12. szám Nívódíj (Magyar Rádió, 2003)Kisalföld, 2003. március 31. (58. évfolyam, 75. szám) Rádiós jubileum: Kiállítás nyílt, elismerés a munkáért – Beszélő dobozcsodák
Jegyzetek
Források Kisalföld, 2000. december 5. (55. évfolyam, 284. szám) Hangos közszolgálat
Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar bemondók Kategória:Győriek