William Wilkie Collins angol regény- és drámaíró, aki elsősorban A fehér ruhás nő (1859) című krimi és korai szenzációs regényéről, valamint A Holdgyémánt (1868) című regényéről ismert, amely a modern detektívregény számos alapszabályát megteremtette, és egyben a rendőrségi eljárási műfaj talán legkorábbi egyértelmű példája.
A londoni festő, William Collins és felesége, Harriet Geddes gyermekeként született, tizenkét éves korában Olaszországba költözött velük, ott és Franciaországban élt két évig, ahol olaszul és franciául is megtanult. Kezdetben teakereskedőként dolgozott. Miután 1850-ben megjelent első regénye, az Antonina, Collins megismerkedett Charles Dickensszel, aki barátja és mentora lett. Collins műveinek egy része Dickens Household Words és All the Year Round című folyóirataiban jelent meg. Együttműködtek drámai és szépirodalmi művekben is. Collins az 1860-as évekre pénzügyi stabilitásra és nemzetközi követőkre tett szert. Az 1870-es és 1880-as években, miután rászokott a köszvénye ellen szedett ópiumra, egészségi állapota romlott, és ezzel együtt művészi munkásságának fogadtatása is.
Collins bírálta a házasság intézményét. Két nővel volt kapcsolata: az özvegy Caroline Gravesszel – akivel élete nagy részében együtt élt, lányát pedig sajátjaként kezelte – és a fiatalabb Martha Rudddal, akitől három gyermeke született.
Fiatalkora
Collins a londoni New Cavendish Street 11. szám alatt született William Collins, a Királyi Akadémia ismert tájképfestőjének és feleségének, Harriet Geddesnek a fiaként. Apja után nevezték el, de hamarosan a második nevén vált ismertté, amellyel keresztapját, a festő David Wilkie-t tisztelte. A család 1826-ban a Hampstead-i Pond Streetre költözött. 1828-ban született Collins testvére, Charles Allston Collins. 1829 és 1830 között a Collins család kétszer is elköltözött, először a Hampstead Square-re, majd a Bayswater-i Porchester Terrace-ra. Wilkie és Charles korai nevelésüket édesanyjuktól kapták otthon. A Collins család mélyen vallásos volt, és Collins édesanyja szigorú templomba járást erőltetett fiaira, amit Wilkie nem szeretett.
1835-ben Collins a Maida Vale-i akadémián kezdett iskolába járni. 1836 és 1838 között szüleivel Olaszországban és Franciaországban élt, ami nagy hatással volt rá. Olaszországban megtanult olaszul, és elkezdett franciául tanulni, amit végül folyékonyan beszélt. 1838 és 1840 között Cole tiszteletes Highburyben lévő magáninternátusába járt, ahol bántalmazták. Az egyik fiú arra kényszerítette Collinst, hogy minden este meséljen neki egy történetet, mielőtt hagyta volna lefeküdni. „Ez a vadállat volt az, aki először ébresztett bennem, szegény kis áldozatában olyan erőt, aminek ha ő nem lett volna, talán soha nem is lettem volna tudatában. ... Amikor otthagytam az iskolát, saját örömömre folytattam a mesemondást” – mondta később Collins.
1840-ben a család a 85 Oxford Terrace, Bayswaterbe költözött. 1840 végén, majdnem 17 évesen Collins otthagyta az iskolát, és a teakereskedő Antrobus & Co cégnél helyezkedett el írnokként, amely Wilkie apjának egyik barátja tulajdonában volt. Nem szerette az irodai munkát, de több mint öt évig dolgozott a cégnél.
Collins írni kezdett, és 1843 augusztusában az Illuminated Magazine-ban publikálta első novelláját, „The Last Stage Coachman” (Az utolsó postakocsis) címmel. 1844-ben Charles Warddal együtt Párizsba utazott. Ugyanebben az évben írta meg első regényét, Iolani, or Tahiti as It Was; a Romance címmel, amelyet a Chapman and Hall-hoz nyújtott be, de 1845-ben elutasítottak. A regény még életében kiadatlan maradt. Collins azt mondta róla: „Ifjúkori képzeletem a nemes vadak között olyan jelenetekben tobzódott, amelyek miatt a tiszteletreméltó angol kiadó kijelentette, hogy lehetetlen, hogy egy ilyen regény címlapjára a nevét írja”. Mialatt Collins ezt a regényt írta, apja először tudta meg, hogy fia nem követi őt a festői pályán.
William Collins első fiát lelkésznek szánta, és csalódott volt, hogy Wilkie nem érdeklődött ez iránt. Apja kérésére Collins ehelyett 1846-ban belépett a Lincoln's Innbe, hogy jogot tanuljon; apja azt akarta, hogy biztos jövedelemhez jusson. Collins csak csekély érdeklődést mutatott a jog iránt, és idejének nagy részét barátaival és második regénye, az Antonina, avagy Róma bukása munkájával töltötte. Apja 1847-ben bekövetkezett halála után Collins elkészítette első publikált könyvét, az 1848-ban megjelent Memoirs of the Life of William Collins, Esq., R. A. címűt.
A család nem sokkal később a Blandford Square 38. szám alá költözött, ahol a szalonjukat amatőr színházi előadásokra használták. 1849-ben Collins kiállította a The Smugglers' Retreat című festményét a Royal Academy nyári kiállításán. Az Antonina-t Richard Bentley adta ki 1850 februárjában. Collins 1850 júliusában és augusztusában Henry Brandling festőművésszel Cornwallban tett gyalogtúrát. Sikerült befejeznie jogi tanulmányait, és 1851-ben ügyvédi hivatalt kapott. Bár hivatalosan sosem praktizált, jogi ismereteit számos regényében felhasználta.
Írói pálya kezdete
Pályafutásának meghatározó eseménye volt, hogy 1851 márciusában egy közös barátja, Augustus Egg festőművész bemutatta Charles Dickensnek. Életre szóló barátok és munkatársak lettek. Ugyanezen év májusában Collins együtt játszott Dickensszel Edward Bulwer-Lytton Not So Bad As We Seem című darabjában. A közönség között ott volt Viktória királynő és Albert herceg is. Collins „A Terribly Strange Bed” című története, Dickens Household Words című folyóiratának első írása 1852 áprilisában jelent meg. 1852 májusában Dickens amatőr színjátszó társulatával turnéra indult, ismét a Not So Bad As We Seem (Nem olyan rossz, mint amilyennek látszik) című előadással, de már egy jelentősebb szereppel.
Collins Basil című regénye novemberben jelent meg a Bentley kiadónál. A Hide and Seek írása közben, 1853 elején Collins valószínűleg először kapott köszvényes rohamot, amelytől egész hátralévő életében szenvedett. Áprilistól július elejéig volt beteg. Ezt követően 1853 júliusától szeptemberig Dickens-szel Boulogne-ban tartózkodott, majd október és december között Dickensszel és Egg-gel Svájcban és Olaszországban turnézott. 1854 júniusában adta ki a Hide and Seek című könyvet.
Ebben az időszakban Collins bővítette írói munkásságát, cikkeket publikált George Henry Lewes The Leader című lapjában, novellákat és esszéket a Bentley's Miscellany számára, valamint drámakritikákat és a Rambles Beyond Railways című útikönyvet. (1851) Első színdarabját, a The Lighthouse-t 1855-ben Dickens színtársulata a Tavistock House-ban mutatta be. Első novelláskötete, az After Dark 1856 februárjában jelent meg a Smith, Elder & Co. kiadónál. Az A Rogue's Life című regényét a Household Words 1856 márciusában jelentette meg. Collins ekkoriban kezdett rendszeresen laudánumot használni köszvénye kezelésére.A laudanum egy ópiumtinktúra, amely körülbelül 10 tömeg% porított ópiumot tartalmaz (1% morfinnak felel meg). Függővé vált, és később is küzdött ezzel a problémával.
Collins 1856 októberében csatlakozott a Household Words munkatársaihoz. 1856-57-ben szorosan együttműködött Dickensszel a The Frozen Deep című színdarabon, amelyet először Tavistockban mutattak be. Collins The Dead Secret című regénye 1857 januárjától júniusig folytatásokban jelent meg a Household Wordsben, majd a Bradbury and Evans kiadónál kötetben is megjelent. Collins The Lighthouse című darabját augusztusban mutatták be az Olimpic Színházban. A The Lazy Tour of Two Idle Apprentices című elbeszélése, amely Dickens és Collins észak-angliai gyalogtúráján alapul, 1857 októberében jelent meg a Household Words című folyóiratban. 1858-ban Collins Dickensszel és más írókkal együtt dolgozott az „A House to Let” című történeten.
1860-as évek Collins életrajzírója, Melisa Klimaszewski szerint: Az 1860-as években megjelent regényei Collins pályafutásának legjobb és legmaradandóbb regényei. A The Woman in White, a No Name, az Armadale és a The Moonstone, amelyeket kevesebb mint egy évtized alatt írtak, nemcsak mesterként, hanem újítóként és provokátorként is mutatják Collinst. Ez a négy mű, amely nemzetközi hírnevet biztosított számára, és nagy számban kelt el, biztosította anyagi stabilitását, és lehetővé tette, hogy sokakat támogasson.
A The Woman in White (A fehér ruhás nő) 1859 novembere és 1860 augusztusa között nagy sikerrel jelent meg az All the Year Round című folyóiratban. A regény nem sokkal később könyv alakban is megjelent, és 1860 novemberére elérte a nyolcadik kiadást. Az egyre növekvő írói sikere lehetővé tette Collins számára, hogy 1862-ben lemondjon az All the Year Roundnál betöltött állásáról, és regényeire koncentráljon. Miközben a következő regényét, a No Name-t tervezte, továbbra is köszvénytől szenvedett, ami a szemére is hatni kezdett. A No Name sorozatos kiadása 1862 elején kezdődött és 1863-ban fejeződött be. Collins ekkorra már nehezen tudta kontrollálni a folyamatos köszvényére szedett laudanum mennyiségét, és függővé vált.
1863 elején Caroline Graves-szel együtt németországi gyógyfürdőkbe és Olaszországba utazott, hogy egészségét megőrizze. 1864-ben elkezdett dolgozni Armadale című regényén, augusztusban a Norfolk Broads és Winterton-on-Sea faluba utazott, hogy kutatásokat végezzen hozzá. A regényt 1864-1866-ban a The Cornhill Magazine sorozatban jelentette meg.
A Dickensszel közösen írt No Thoroughfare című darabját 1867-ben az All the Year Round karácsonyi számaként adták ki, és december 26-án a West End Adelphi Theatre-ben mutatták be. A darab 200 előadást élt meg, mielőtt turnéra vitték volna. A The Moonstone 1868 januárjától augusztusáig jelent meg az All the Year Round című folyóiratban. Édesanyja, Harriet Collins még abban az évben meghalt.
Későbbi évek
1870-ben jelent meg Collins Man and Wife című regénye. Ebben az évben halt meg Charles Dickens, ami nagy szomorúságot okozott neki. A barátok első közös napjairól így nyilatkozott: „Minden nap láttuk egymást, és annyira szerettük egymást, amennyire emberek csak tehetik”.
A fehér ruhás nőt 1871 októberében dramatizálták és mutatták be az Olimpiai Színházban. Collins Poor Miss Finch című regényét a Cassell's Magazine 1872 októbere és márciusa között folytatásokban közölte. Miss or Mrs.? című kisregénye a Graphic 1871-es karácsonyi számában jelent meg. The New Magdalen című regénye 1872 októberétől 1873 júliusáig jelent meg folytatásokban. Fiatalabb testvére, Charles Allston Collins később, 1873-ban, 45 éves korában meghalt. Charles vette feleségül Dickens fiatalabbik lányát, Kate-et.
1873-74-ben Collins bejárta az Egyesült Államokat és Kanadát, és felolvasásokat tartott műveiből. Olyan amerikai írókkal találkozott, mint Oliver Wendell Holmes Sr. és Mark Twain. Barátságot kötött Napoleon Sarony fotóssal, aki több portrét is készített róla.
A The Law and the Lady című regényét, amely 1875 szeptemberétől márciusáig jelent meg a Graphicban, egy rövid regény, a The Haunted Hotel követte, amely 1878 júniusától novemberéig jelent meg. Későbbi regényei közé tartozik a Jezebel's Daughter (1880), The Black Robe (1881), Heart and Science (1883) és The Evil Genius (1886). 1884-ben Collinst megválasztották a Society of Authors alelnökévé, amelyet barátja és regényíró társa, Walter Besant alapított.
Collins drámai és regényes műveinek következetlen minőségét élete utolsó évtizedében általános egészségi állapotának romlása kísérte, beleértve a látásromlást is. Gyakran képtelen volt elhagyni otthonát, és nehezen tudott írni. Ezekben az utolsó években a fiatalabb írók, köztük a regényíró Hall Caine mentorálására összpontosított. Jogi hátterét arra is felhasználta, hogy segítsen megvédeni más írókat a műveik szerzői jogainak megsértésétől. Az írói munkásságával úgy tudott küzdeni a betegségével, hogy nem hagyta, hogy az ágyhoz kösse. Mostohalánya, Harriet több éven át leírójaként (amanuensis) is szolgált. Utolsó, Blind Love című regényét posztumusz fejezte be Walter Besant.
Halála