Heltai Ida, külföldön Aida Helta (Marosvásárhely, 1892. március 3. – Bukarest, 1975. május 18.) opera-énekesnő (szoprán).
Pályafutása A budapesti Operaházban tűnt fel először, ahol mint egészen fiatal énekesnő néhány epizódszerepben lépett a közönség elé. Ezután Bukarestbe szerződött, ahol vezetőszerepeket kapott, később a berlini városi operaház tagja lett, ahol előbb olaszul, majd németül énekelt. 1926-ban az egyik első berlini Turandot volt. 1928. április 3-án a Városi Színház vendége volt, ahol a Troubadour Leonora szerepében mutatkozott be újra. Értékes, széles regiszterű szopránja és jelentős énekkultúrája biztosították sikerét. 1928. július 3-án házasságot kötött Rosenfeld Márton banktisztviselővel.A Ma, 1928. július 5. / 119. szám, 3. old.Maros, 1928. július 3. / 148. szám, 3. old. 1929-ben visszatért a szülővárosába tanítani, majd 1934-ben második, bankár férjével együtt Bukarestbe költözött. 1946-ban hangversenyt adott a Kultúrpalota nagytermében, a marosvásárhelyi Szabad Szó 1946. január 28-i száma így ír a fellépéséről: "Heltai Idát a marosvásárhelyi közönség jól ismeri, hisz innen indult el énekesnői pályafutása, amely a berlini operáig vezetett. Most a bukaresti opera énekesnője. Drámai szopránja most is erőteljes. Hatalmas hangja nagy operaestek, Wagner szerepek éneklésére predesztinálja, hangja szépségéből és árnyalatainak gazdaságából nem veszített."Szabad Szó, 1946. január 28. / 22. szám, 3. old.
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Marosvásárhelyiek Kategória:1892-ben született személyek Kategória:1975-ben elhunyt személyek