Miloje Vasić (szerb cirill betűkkel: Милоје Васић; Požeženo, 1869. szeptember 16. – Belgrád, 1956. november 4.) szerb régész.
A belgrádi egyetem professzora és a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, az első művelt szerb régész volt, a modern szerbiai régészet megalapítójának tartják. A régészeten kívüli, széleskörűen eklektikus érdeklődéséről is ismert, legjelentősebb eredménye a Vinča-kultúra neolitikus lelőhelyének 1905-ös felfedezése és az azt követő, 1908-ban megkezdett ásatások.
A kezdetek, tanulmányai Miloje Vasić 1869. szeptember 16-án született a kelet-szerbiai Veliko Gradište-ban, egy 11 gyermekes családban, azonban csak ő és két nővére élte túl a gyermekkort. Apja Milojko Vasić szabó volt.
A veliko gradišti és belgrádi gimnáziumokban, valamint a Grandes écoles filológiai és történelmi karán érettségizett 1888 és 1892 között. Ezután gimnáziumi tanár lett Veliko Gradište (1892-93), Negotin (1893-94) és Belgrád (1894-95) gimnáziumaiban. 1895 márciusában elfogadta Mihailo Valtrović, a belgrádi Nemzeti Múzeum akkori igazgatójának meghívását, hogy legyen a helyettese.
A szerb kormány ösztöndíját elnyerve Vasić Németországba utazott, hogy filológiát, művészettörténetet és klasszikus régészetet tanuljon. Négy szemesztert töltött Berlinben, majd Münchenbe költözött. A klasszikus régészet akkori egyik legnagyobb nevének, Adolf Furtwängler professzornak a mentorálásával 1899-ben doktorált a görögök kultúrájának és művészetének fáklyája című dolgozatával, amelyet 1900-ban Belgrádban publikált.
Egyetemi évek Miután 1901-ben visszatért Németországból, a belgrádi Felsőbb Iskola régészeti előadója lett, 1903 októberében tiszteletbeli docens, 1905 márciusától, amikor a Felsőbb Iskola egyetemmé alakult, teljes jogú. Amikor Valtrović 1906-ban nyugdíjba vonult, Vasić váltotta őt a Nemzeti Múzeum igazgatói posztján, ami lehetővé tette a két, régészettel foglalkozó intézmény közötti szűk körű együttműködést.
Az első világháborút száműzetésben töltötte, és amikor a háború befejezése után a kormány megtagadta a múzeum felújítására szánt forrásokat, Vasić lemondott igazgatói tisztségéről. 1920-ban az egyetem adjunktusa lett, majd 1922-ben teljes jogú professzori kinevezést kapott. 1939-ben, 70. életévének betöltése után nyugdíjba vonult, de továbbra is tiszteletbeli tanárként tanított 1941. március 23-ig, amikor eltávolították az egyetemről, és Veselin Čajkanović vette át a régészeti szemináriumot. Személyhiány miatt a második világháború után, 1947-ben reaktiválták, majd 1955-ben végleg nyugdíjba vonult.
Régészet
Vasićot az őskori és klasszikus régészet, különösen a középkori szerb régészet és szobrászat érdekelte. A belgrádi diploma megszerzése után már a Starinarban, a szerb régészeti társaság legrégebbi folyóiratában két jegyzett, tudományosan jól dokumentált munkát publikált Pincum (a Pincum-domborműről ismert) és Viminacium, a mai Veliko Gradište, illetve Kostolac római kori városairól. Németországi tanulmányai befejezése után ásatásokat végzett a Međulužje melletti Jablanica (1900), a Ripanj melletti Čaršija (1904) és a Popović melletti Mali Drum (szintén 1904) őskori településeken, Belgrádtól délkeletre.
Eredményeit hazai és külföldi tudományos folyóiratokban publikálta. E cikkek alapján összeállított egy hatalmas tanulmányt Hozzájárulások a trójai problémák megoldásához, amelyet a Szerb Királyi Akadémia Glas SKA című folyóiratában (1906, LXX) tett közzé. Tanulmányában Vasić rámutatott, hogy a Duna-völgyi neolitikus kultúrák egyértelműen Délkelet-Európa (Égei-tengeri térség, Kis-Ázsia, Iónia) egyidejűleg létező kultúrkomplexumához kapcsolódnak, nem pedig Észak-Európa kultúráihoz, ami akkoriban uralkodó tudományos vélemény volt.
Folytatta az őskori, késő neolitikus települések feltárását szerte Szerbiában, többek között 1906-ban Žuto Brdo (Nagyvárad (Veliko Gradište) közelében) és 1909-ben Gradac (Zlokućane) közelében. A nagy településnek számító Gradacban talált leletek közé tartoznak az antropomorf és zoomorf figurák, főként a késő neolitikumból (a Vinča kultúrcsoport régebbi szakaszának vége), de néhányat az eneolitikumból és a későbbi vaskorból (La Tène-kultúra) is. Kelet- és Dél-Szerbiában kiterjedt terepbejárást is végzett.
Miután 1941-ben kénytelen volt nyugdíjba vonulni az egyetemről, bár már előrehaladott korban volt, továbbra is végzett néhány ásatást, de leginkább csak írt. A felsőoktatásban, majd az egyetemen, a szerb régészeti társaságban végzett munkájával, és különösen az angol, német, francia és szerb nyelven megjelent számos cikkével egy évtized alatt világszínvonalra emelte a szerb régészeti tudományt.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Inscription below his picture in the Vinča museum Mala Prosvetina enciklopedija, 3rd edition, volume I, page 372. Prosveta. 1985. Srpska enciklopedija, Vol. II, page 142-143. Matica Srpska, Srpska akademija nauka i umetnosti, Zavod za udžbenike. 2013. "Hrvatska enciklopedija – Miloje Vasić" Ko je ko u Nedićevoj Srbiji 1941-44, page 93. Prosveta. 2009. "Dragoslav Srejović – Miloje M. Vasić, tvorac srpske arheološke nauke" "Директори музеја | Народни музеј" (in Serbian). Retrieved 8 July 2019. General Encyclopedia of the Yugoslav Lexicographical Institute, Vol 8. Jugoslavenski leksikografski zavod “Miroslav Krleža”. 1982. Enciklopedija Britanika-sažeto izdanje, Vol. 2, page 21-22. Politika. 2005. Cvekic, Ljilja (12 November 2007). "Prehistoric women had passion for fashion". Reuters Srpska enciklopedija, Vol. II, page 420-424. Matica Srpska, Srpska akademija nauka i umetnosti, Zavod za udžbenike. 2013. "Serbian Academy of Science and Arts – page on Miloje Vasić". Archived from the original on 4 March 2016. Retrieved 16 February 2016. Colic, Nina (5 September 2018). "Srednja škola iz Velikog Gradišta od sada nosi ime Miloja Vasića – Društvo – Dnevni list Danas" (in Serbian). Retrieved 11 January 2025.
Kategória:1869-ben született személyek Kategória:1956-ban elhunyt személyek Kategória:Régészek Kategória:Szerb tudósok