Az Elsietett házasság Keleti Márton rendezésében, Básti Lajos és Tolnay Klári főszereplésével készült, 1968-ban bemutatott magyar filmvígjáték. Megtekintése az érvényes filmügyi besorolás alapján 12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott.

Cselekmény A történet főhőse két, a közelmúltban megözvegyült nyugdíjas, akik első házastársaik síremlékei gondozása közben, a temetőben találkoznak össze. Korábbi házastársi kapcsolataik pusztán konvencionálisak voltak, mentesek minden mélyebb érzelemtől, de ez a találkozás mindkettejük számára elhozza az érzelmi fellángolást. Nádor úr már 61 éves nagyapa és özvegy Komárominé is csak három évvel fiatalabb nála – bár az ő családjába még nem érkezett unoka –, mégis alig 48 óra ismeretség után úgy döntenek: házassággal kötik össze életüket. A korábbi helyzetbe belekényelmesedett, lassan már az öregek nyugdíjára is aspiráló felnőtt gyerekek teljesen felháborodnak a szerintük elhamarkodott döntésen, és valóságos összeesküvést szőnek, hogy útját állják szüleik önálló életkezdésének.

Közreműködők Szereplők Tolnay Klári – Özvegy Komáromi Gézáné Básti Lajos – Nádor József Tahi Tóth László – Nádor Balázs Tordai Teri – Gizi, Balázs felesége Kocsy Zsolt – Nádor Imi, Balázsék fia Bodrogi Gyula – Pali, Komárominé veje Halász Judit – Komáromi Sári Keleti Kriszta – Kislány, Imi osztálytársa Kállai Ferenc – Pszichológus Nagy Anna – Lakásügyi előadó Ábrahám István – Kovács József Pálos Zsuzsa – … Dajka Margit – Főbérlő Molnár Piroska – Kovácsné Kati Szendrő József – Autószerelő Garas Dezső – „Piroska néni”, újságíró Siménfalvy Sándor – Kocsis

Alkotók Rendező: Keleti Márton Forgatókönyvíró: Gyárfás Miklós Operatőr: Somló Tamás Zeneszerző: Fényes Szabolcs Vágó: Morell Mihály

Jegyzetek

Kategória:1968 filmjei Kategória:Magyar filmvígjátékok