Bayer Zsolt (Budapest, 1963. február 26. –) a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett magyar jobboldali, konzervatív újságíró, publicista, műsorvezető, a Fidesz egyik alapítója és Orbán Viktor közeli bizalmasa.

Élete

Édesapja Bayer Ottmár (1940–2023) operatőr, édesanyja Gyimes Dalma.1100ÉV Kft (Nemzeti Cégtár) Tanulmányait a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban kezdte, majd az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar (ELTE-TFK) magyar–történelem szakán folytatta. Egyike volt annak a 37 egyetemi és főiskolai hallgatónak, akik 1988-ban megalapították a Fiatal Demokraták Szövetségét. Ő lett az 5. számú párttagkönyv tulajdonosa, amire később is szívesen hivatkozott.http://nol.hu/belfold/20100505-fideszes__selyemzsinor_-649881 Újságírói pályáját a Mai Lapnál kezdte, majd a Kurír című bulvárlapnál dolgozott.

1990-től 1993-ig a párt sajtófőnöke volt.Rendkívül kemény választási kampányt jósol Bayer Zsolt (Index, 2005. június 23.) 1993-ban egy időre szakított a Fidesszel és a Népszabadság főmunkatársa lett.Zádori Zsolt: Egy megrögzött önarcképkészítõ – Bayer Zsolt publicisztikájáról (Beszélő, 2000. február 7.) Lépését azzal indokolta, hogy főleg Simicska Lajos miatt hagyta el a pártot, mert egyre több lett körülötte a fegyveres őr, és „lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón”.http://24.hu/belfold/2015/02/10/bayer-lassan-kezdtunk-ugy-kinezni-mint-valami-kokainbaro-rezidenciaja/

1994-ben még így írt Horthy Miklós kenderesi újratemetéséről a Népszabadságban:http://mandiner.hu/cikk/kenderestol_rozsadombig

1998-tól két éven át a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal főtanácsadója. 2001-ben jelent meg 1100 év Európa közepén című műve, amelynek előszavában így írt:

2002-től 2007-ig a Magyar Nemzetnél dolgozott, 2007-től Széles Gábor hívására az újjászervezett Magyar Hírlapban folytatta munkásságát.Spirk József: Bayer Zsolt otthagyja a Hír tv-t és a Nemzetet (Index, 2007. október 1.) 2017. január 16-tól Bayer Zsolt távozott a Magyar Hírlaptól, és a kormányközeli Magyar Időkhöz igazolt át. 2019. február 6-tól az újraindított, konzervatív Magyar Nemzet publicistája.

Az újságírás mellett tévéműsorokban is rendszeresen részt vett, a Sajtóklub egyik tagja volt. 2000-től a Magyar Televízió munkatársa, illetve a Duna Televízió kulturális igazgatóhelyettese volt. 2007-ig a Hír TV-nél dolgozott a Péntek 8 című televíziós periodika műsorvezetőjeként.HírTv műsorvezetők: Bayer Zsolt (Hír TV) 2007-ben átment a Széles Gábor alapította Echo TV-hez, ahol a Sajtóklub, a Mélymagyar és a Háttérkép című műsoroknak lett műsorvezetője. 2017 decemberétől a nevével fémjelzett Bayer Show műsorvezetője lett.Elindult a Bayer Show, és Csipkezsoltika végre valódi közönséget kapott (HVG, 2017. december 11.) 2019 áprilisától a műsorait a Hír TV-n vezeti tovább.

2016-ban, augusztus 20-a alkalmából megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, ami közéleti polémiát okozott.

2024 januárjában Ungváry Krisztián történész publikálta kutatásai eredményeit, mely szerint Bayer nagyapja, Gyimes Károly a világháború előtt és alatt a nyilas párt aktív tagja, az államszocializmus alatt pedig az ÁVH besúgója volt. Bayer, aki rendszeresen támadja politikai ellenfeleit azok felmenőinek tettei miatt, korábban zsidómentő hősnek állította be nagyapját. Bayer azt reagálta, hogy nem tudott nagyapja ezen tevékenységéről.

2024 szeptemberében sztrókot kapott. Bayer azt mondta, „hülye volt”, mert Tusványosra menet a légkondicionálót a leghidegebb fokozaton, nyolc órán át „fújatta a pofájába”, ami miatt két nap múlva az arcának bal oldala lebénult.

1982-től 2005-ig Solymáron élt.Fontos hely az életükben Solymár – Kovács Ákos és Bayer Zsolt is megszerette a budai települést. Budapestkornyeke.hu. 2018. dec. 25.

A Békemenet szervezője bélyegkép|250px|Bayer Zsolt az első Békemenet egyik szervezője volt, amely a Hősök terétől az Országházig haladt 2012. január 21-én 2012 januárjában a Békemenet elnevezésű tömegdemonstráció szervezője volt többekkel együtt. Aláírója volt a „Békemenet Magyarországért” című felhívásnak, amelynek szervezői és aláírói vele együtt Bencsik András főszerkesztő, Bencsik Gábor történész, Pataky Attila zenész, Pozsonyi Ádám író, Schulek Ágostonné, Stefka István főszerkesztő, Szentmihályi Szabó Péter író, Szalay Károly író, Széles Gábor vállalkozó, Szőnyi Kinga műsorvezető és mások voltak. A Civil Összefogás Fórum tagjai is támogatták a nyilatkozatot. A Belügyminisztérium akkori közleménye szerint a demonstráción négyszázezren vettek részt.Az adósrabszolgaság ellen vonul a Békemenet (Hirado.hu, 2012) Bayer elégedett, Fábri Sanyi viccelődik, (Index, Indavideo)

A 2012. március 15-ére szervezett második Békemenet szervezésében is részt vett. A menet a Magyar Tudományos Akadémia palotája előtt gyülekezett, ahol a demonstráló tömeg megvárta a Várból érkező lengyel szimpatizánsokat, és velük együtt vonult a Kossuth Lajos térre. Az MTI híradása szerint a Kossuth téren a nagygyűlésre mintegy 250 ezren gyűltek össze.Így szólt a Nemzeti dal Tóth Gabival és Kökény Attilával (Hirado.hu, 2012)

2012 októberében Bayer Zsolt a harmadik Békemenet szervezésében is tevékeny részt vállalt. Kijelentése szerint a 2012. januári Békemenet megmentette Orbán Viktort és nemzeti kormányát, mert a baloldali érzelmű Európai Unió meg akarta buktatni. A rendőrség becslése szerint a menetelés rendezvényén több mint 150 ezer fő vett részt.A Belügyminisztérium közleménye, Budapest, 2012. október 23. (MTI)Bayer Zsolt: Háború és Békemenet (ATV, 2012. október 18.)Békemenet, Milla, DK és Jobbik: hol hányan voltak? (HVG, 2012. október 23.) A Széna téren összegyűlt tömeg órákon keresztül vonult Budáról Pestre, a Békemenet Kossuth téri rendezvényére kíváncsi tömeg jelentős része már a parlament előtt várakozott, és megtöltötte a Kossuth teret, amikor a menet elérte a Margit hidat. A Kossuth téren és a környező utcákban végül közel 400 ezer ember alkotta Orbán Viktor miniszterelnök 1956-os forradalom 56. évfordulóján elmondott ünnepi beszédének hallgatóságát.Orbán győzött a számháborúban, de a csapból Bajnai folyik (HVG, 2012. október 23.)

A 2014. március 29-ére szervezett újabb Békemenetre felhívó, beharangozó kampányfilmjében sorsdöntőnek nevezte a rendezvény sikerességét: „Most legalább 20-30 évre el fogjuk dönteni az ország sorsát".Békemenet Bayer Zsolt (YouTube)

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje 2016. augusztus 20-án megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, amelyet olyan személyeknek ítélnek oda, akik a kultúra, a tudomány, a művészet, továbbá saját szakterületük terén – Magyarország érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi értékek gyarapítása érdekében – példamutató tevékenységet folytatnak. Bayert a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnökhelyettesének, Pintér Jolánnak a magánkezdeményezésére terjesztették fel a kitüntetésre, amit Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter adott át.Megtaláltuk, kinek az ötlete volt Bayer kitüntetése, azt állítja, nem bánta meg (Népszabadság online, 2016. augusztus 22.)Valami nincs rendben Bayer jelölése körül, a történészt kijátszották, nem is érti az egészet (Népszabadság online, 2016. augusztus 24.)

A Magyar Közlönyben megjelent indoklás már más értelmezést kapott, mivel újságírói tevékenységét elválasztva külön kiemelte: „…Számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a GULAG rabtelepein fogvatartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása, példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként.”MAGYAR KÖZLÖNY 122. szám (Magyar Közlöny, 2016. augusztus 22.)

Állami elismerését követően, tiltakozásul több mint százan nyilatkoztak úgy, hogy visszaküldik lovagkeresztjüket vagy egyéb állami kitüntetésüket Bayer kirekesztő stílusára hivatkozva, amivel nem kívántak a díjazás birtokosaként közösséget vállalni.

Később a Bayert kitüntetésre felterjesztő alapítvány kuratóriumi elnöke, Stark Tamás is megdöbbenésének adott hangot, mert nem tudott alelnökének Bayert felterjesztő tevékenységéről, ahogy a többi kuratóriumi tag sem, hozzátéve, hogy az alapítvány szellemisége szemben áll Bayer kirekesztő szellemiségével.„Mélységesen ellenzem” – mondja a Bayert kitüntetésre ajánló alapítvány elnöke (HVG, 2016. augusztus 24.) Kiderült az is, hogy Pintér Jolán állítása szerint csak Bayer Gulaggal kapcsolatos munkáira figyelt, a többi publicisztikáját nem ismerte.Nem is ismeri Bayer írásait az őt kitüntetésre felterjesztő Pintér Jolán (HVG, 2016. augusztus 25.) Az alapítvány időközben tartott közgyűlésén egyértelművé vált, hogy a kuratóriumi tagok valóban nem tudtak Pintér „partizánakciójáról”, ennek dacára nem szavazták meg a jelöléstől utólag elhatárolódó nyilatkozat kiadását, Stark ezért lemondott az alapítványi elnökségről. A nyilatkozatkiadás leszavazásának okát Stark „felhatalmazás hiányára” hivatkozva nem közölte. A Bayert jelölő Pintér ugyanakkor fel sem vetette a saját lemondását, mivel nem érezte úgy, hogy őt terhelné ezért a felelősség.Lemondott a Bayer Zsoltot jelölő alapítvány elnöke (HVG, 2016. szeptember 7.) Később Stark az ATV-nek nyilatkozva többek közt elmondta, hogy az öt kuratóriumi tag egyetértett ugyan Bayer munkássága kritikájában, de az elhatárolódó nyilatkozat kiadásával nem akarták napirenden tartani az ügyet, hanem mihamarabb el akarták azt felejteni, ő viszont épp emiatt mondott le, mert nem akart a továbbiakban egy olyan alapítványnak elnöke lenni, amelyre később is „árnyékot vet” Bayer kitüntetési botránya.Stark Tamás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában (ATV, 2016. szeptember 8.) Lemondása után Pintér lett az elnök, akit egy évvel később a Magyar Érdemrend középkeresztjével is kitüntettek.Középkeresztet kapott, aki Bayer Zsoltot állami kitüntetésre javasolta (HVG, 2017. augusztus 30.)

Maga Bayer kizártnak tartotta, hogy visszaadja a kitüntetését és szerinte csak „Godot-ra várnak” a kitüntetés visszaadását követelők, egyúttal bírálta a kitüntetést visszaadók egy részét.Bayer Zsolt: Godot-ra várnak, akik azt remélik, lemondok a kitüntetésről (Népszabadság online, 2016. augusztus 22.)„Nem én vagyok itt az érdekes” (Magyar Idők, 2016. augusztus 24.)„Névsorolvasás” (Bádog blog, 2016. augusztus 24.) Ugyanakkor egy augusztus 26-án megjelent interjúban igazat adott kritikusainak a túlságosan szabadszájú újságírás helytelenségének témájában és kijelentette, hogy örökre „felhagy a trágár és durva politikai publicisztikák írásával”.Bayer Zsolt lovagkeresztről, trágárságról, indulatról. Igazuk van. Befejezem. (Mandiner, 2016. augusztus 26. Ennek dacára később újra trágár stílusban nyilatkozott meg.

Az államfő hivatalának közleménye alapján 111 tiltakozó közül tizenhatan elárverezték a kitüntetésüket,Elárverezték a lovagkereszteket, két és fél millió jött össze belőle – hvg.hu, 2016. szeptember. 13. és 66-an küldték vissza a Köztársasági Elnöki Hivatalba. Egy személy csak az oklevelet postázta vissza.A lovagkeresztjüket visszaadók jelentős része lódított (Magyar Nemzet, 2017. május 18.)

Vitatott publicisztikái és nyilatkozatai 2006. október 17-én, két nappal az olaszliszkai lincselést követően a Magyar Nemzet Online vélemény rovatában Cigányliszka címmel jelent meg írása.