Theodore John „Ted” Kaczynski (Chicago, Illinois, 1942. május 22. – Durham County, Észak-Karolina, 2023. június 10. ) amerikai anarchista, terrorista,Kaczynski himself implicitly admitted as much in his April 24, 1995 letter to the New York Times, in which he promised "to desist from terrorism." aki Unabomber néven levélbombáiról híresült el. Több egyetemnek és légitársaságnak küldött levélbombát a kései 1970-es évektől egészen az 1990-es évek elejéig. Robbanószerkezetei három embert megöltek, 23-at megsebesítettek.

Az ipari társadalom és jövője című tanulmányában (közismert nevén Unabomber Kiáltvány) amellett érvelt, hogy tettei szélsőségességük ellenére szükségszerűek, mert így tudja felhívni a figyelmet a modern technológia veszélyeire. Merényletei, melyeket abban a reményben követett el, hogy ezzel másokat is a technikai fejlődés általi leigázásuk elleni harcra inspirál, végül az FBI története legköltségesebb embervadászatának célpontjává tették. Elfogása után a halálbüntetés elkerülése érdekében vádalkut kötött, melynek értelmében elismerte bűnösségét. Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.

Beceneve az FBI fedőnevéből alakult ki. Elfogása és valódi neve ismertté válása előtt az FBI az „UNABOM”, az angol university and airline bomber (magyarul: egyetemi és légitársasági robbantó) kifejezésekből készített mozaikszót használta megnevezésére. Ebből a média torzításának hatására alakult ki az Unabomer, az Unibomber, végül az Unabomber.

Ifjúsága és matematikusi pályafutása

Chicagóban született második generációs lengyel származású családba, Theodore Richard Kaczynski és Wanda Theresa Dombek fiaként. Az óvodát és az elemi iskola első négy évét az ottani Sherman Elemi Iskolában végezte. Az ötödik és nyolcadik évfolyam között az Evergreen Park Central Schoolba járt. Egy ötödik osztályos teszt eredményeképp kihagyhatta a hatodik osztályt és rögtön a hetedikbe léphetett. A teszt szerint kiugróan magas IQ-val rendelkezett, szüleinek azt mondták, zseni. Állítása szerint intelligenciája 160–170 közötti tartományban volt. Az akkori teszteredményt nem hozták nyilvánossága, de Kaczynski tudományos előrehaladása karrierje kezdeti időszakában valóban kiugró volt. Osztályugrását később komoly fordulópontnak nevezte, emlékei szerint ugyanis, míg kortársaival jól megértette magát, sőt, felnéztek rá, az idősebb gyerekek számos verbális és tettleges zaklatásnak tették ki.

Középiskolás éveit az Evergreen Park Community High Schoolban töltötte. Tudományos téren jól teljesített, bár némi nehézséget említ másodévben matematikából. Később egy magasabb szintű matematikai osztályba került, ahol megerősödött a tárgyból, és végül a 11. évfolyamot is átugorhatta. Így végül a szokásosnál két évvel korábban teljesíthette a középiskolás képzést, bár ehhez egy nyári iskola elvégzésére is szüksége volt. Felvételizett a Harvardra, ahova fel is vették, s 1958 őszén kezdhetett. Mindössze 16 éves volt.

bélyegkép|balra|Kaczynski 1968-ban Kaczynskit megemlítik Adolf Hitler egy rég elfelejtett személyiségprofiljában is, melyet Henry A. Murray írt, aki a második világháború alatt a Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (Office for Strategic Services, OSS) dolgozott. Dr. Murray ellentmondásos alak volt. Miután visszatért a Harvardra, 1959 és 1962 között pszichológiai kísérletekben vett részt, ahol egy, az OSS-nél használthoz hasonló tűréshatár-tesztet alkalmaztak a hallgatói önkéntesek elérésére. Köztük volt a fiatal Theodore J. Kaczynski is. A hallgatóknak azt mondták, hogy egy, a személyes filozófiájukkal kapcsolatos beszélgetésről lenne szó egy felsőbb éves hallgatóval.Harvard and Making of Unabomber Ehelyett azonban egy extrém stresszes környezetbe helyezték és hosszas pszichológiai csapássorozatnak tették ki őket. A teszt során a hallgatókat a székbe szíjazták és a pszichológiai reakcióikat mérő elektródákat csatoltak rájuk, miközben erős fénynek tették ki őket. A „vitát” filmre vették és a hallgatók tehetetlen dühreakcióit később többször is visszajátszották nekik a kísérlet folyamán. A kísérletnek nem csak Kaczynskira, hanem a többi résztvevő hallgatóra is súlyos hatása volt. Kaczynski ügyvédei, akik az 1998-ban a levélbombás merényleteivel kapcsolatban védték, érzelmi instabilitását és agykontrolltól való félelmét egészen idáig visszakövették. A Murray kutatásait jól ismerő szakértők szerint azonban ebben a jogi védelem túl messzire ment.

Kaczynski 1962-ben végzett a Harvardon, majd a Michigani Egyetemre került, ahol egyetemi diplomát és doktori fokozatot szerzett matematikából, és kutatói karrierbe is kezdett. Kevés barátja volt. Egyik professzora, George Piranian szerint „enyhe kifejezés, hogy okos volt”. Doktoriját egy év alatt szerezte meg egy olyan probléma megoldásával, amire Piranian nem volt képes. Kaczynski szakterülete a komplex függvénytan geometriai függvényelmélet nevű részterülete volt. „Becslésem szerint úgy 10-12-en érthették vagy alkalmazhatták (az eredményeit) az országban” – mondta Maxwell O. Reade matematika professzor, Kaczynski doktori bizottságának egyik tagja. 1967-ben Kaczynski Határfüggvények (Boundary Functions) nevű disszertációjával elnyerte az év legjobb matematikai dolgozatának járó díjat. Michiganben a Nemzeti Tudományos Alapítvány (National Scientific Foundation) kuratóriumi tagja volt, hallgatókat tanított három éven át, és két cikket publikált matematikai szaklapokba a disszertációjával kapcsolatban. Miután elhagyta Michigant, további négy cikket írt.

1967 őszén Kaczynskit matematikai adjunktusként szerződtette Berkeleyben a Kaliforniai Egyetem. Zárkózottsága miatt a hallgatók nem tartották túl nagyra. A tanszéki személyek kérései ellenére 1969-ben magyarázat nélkül felmondott. „Lenyűgöző tézise és publikációi miatt a ranglétrán előrehaladva mára a kar senior tagja lehetne” – mondta Calvin Moore, 1968-ban tanszékvezető-helyettes.

Berkeley-i pozíciójáról való lemondása után nem volt többé állandó munkája. Elhanyagoltan, nagyon kevés pénzből élt, időnként alkalmi munkákat vállalva, néha a családjától kapva némi anyagi támogatást. 1978-ban rövid ideig apjával és bátyjával egy műanyaghab-gyárban dolgozott.

Robbantások Az első levélbombát 1978 májusában küldte Buckley Crist professzornak a Northwestern Universityre. A csomagot egy parkolóházban találták a University of Illinois at Chicago területén, Crist professzor volt megadva feladóként, és amit így „vissza is küldtek” neki. Azonban ő észrevette, hogy nem a saját kézírásával lett a csomag megcímezve, és azonnal értesítette az egyetemi rendőrt, Terry Markert. Amikor Marker kinyitotta a csomagot, az felrobbant, ő pedig sérült bal kezével az Evanston Kórházba került. Az okozott sérülés a rossz technika miatt sokkal enyhébb lett a Kaczynski által vártnál. A bomba apró, otthoni műhelyben is előállítható fém alkatrészekből állt. Alapja egy füstmentes lőporral megtöltött, körülbelül háromszor harminc centiméteres fémcső volt, amelyet kézzel megmunkált fadugók zártak le. Ezzel szemben a legtöbb csőbomba csavarmenetes fémvégű lezárású, amihez a szükséges alkatrészek bármely nagykereskedésben beszerezhetőek. A fa tömítések nem bírják ki a csőben a robbanáskor fellépő nyomást. Részben emiatt nem volt meg a bombának a Kaczinsky által kívánt hatása. A bombában használt primitív gyújtószerkezet egy szalaggal megfeszített szög volt, amely hat közönséges gyufafejet rántott meg a doboz kinyitásakor. A gyufafejeknek azonnal meg kellett volna gyulladniuk és meg kellett gyújtaniuk a lőport is a doboz kinyitásakor (amikor az elsütőszerkezet elindította a lőport, csak három gyulladt meg). Sokkal hatékonyabb technika lett volna a lőpor elemmel hevített elektromos fűtőszállal való begyújtása, amit később alkalmazott is.

A kezdeti 1978-as robbantást újabbak követték, ezúttal repülőgépi alkalmazottak ellen. 1979-ben egy bomba került az American Airlines légitársaság 444-es járatára, egy Chicagóból Washingtonba tartó Boeing 727-re. A bomba felrobbanás helyett füstölni kezdett, ami arra utal, hogy feltehetőleg ammónium-nitrátból készült, és nem volt elég hatékony a gyújtószerkezete. A pilóta kényszerleszállást volt kénytelen végrehajtani, több utast füstmérgezéssel kezeltek. A hatóságok szerint csak a hibás gyújtómechanizmus akadályozta meg a bomba felrobbanását és elegendő robbanóereje lett volna a repülőgép elpusztításához. Mivel a repülőgépes robbantások az USA-ban szövetségi bűnténynek számítanak, a Szövetségi Nyomozóiroda is bekerült az ügybe, és előjött az UNABOM betűszóval. A tettest akkor még az általa használt eszközök miatt „roncstelepi robbantó”-nak hívták. Az FBI először azt gondolta, hogy egy kirúgott repülőgép-karbantartó a bűnös, de John E. Douglas FBI-ügynök nem fogadta el ezt a változatot. Azt állította, hogy a bombák túl összetetten lettek megtervezve, és inkább tudományos körökben kellene nyomozni. Teóriája alapvetően nem talált elfogadásra.

Az első súlyos sérülés 1985-ben következett be, amikor John Hauser University of California, Berkeley hallgató és a légierő századosa négy ujját és egyik szemének látását vesztette el.Court TV Online - The Unabomber Hauser százados űrhajóskiképzésre is jelentkezett, és pár nappal a sérülést követően tudta csak meg, hogy felvették. A bombákat mind kézzel gyártották és fa alkatrészeket is tartalmaztak. Egyes alkatrészeken az „FC” felirat szerepelt – ezt kezdetben a „fucking computers” (kibaszott számítógépek) rövidítésnek hitték, csak később derült ki a valódi, „Freedom Club” (Szabadság Klub) jelentése. Egy kaliforniai számítógépbolt-tulajdonos, a 38 éves Hugh Scrutton belehalt a garázsában felrobbant bombából kirepülő, szögek és repeszek által okozott sérüléseibe. 1987. február 27-én hasonló támadás történt egy másik számítógép-szaküzlet ellen a utahi Salt Lake Cityben.

Hat év szünet után, 1993-ban Kaczynski újra lecsapott: levélbombát küldött David Gelernternek, a Yale Egyetem számítástudomány-professzorának, a Linda nevű elosztott programozási rendszer megalkotójának, a Mirror World Technologies szoftvercég egyik alapítójának. (Tükörvilág Technológiák, a cég neve az elosztott számítástechnikai rendszerekben szükséges adatstruktúra-többszöröző algoritmusokra utalhat.) Még ugyanebben az évben hasonló bombát kapott Charles Epstein genetikus is. Kaczinsky levelet írt a The New York Times-nak, melyben „csoportja”, a „Szabadság Klub” nevében felelősséget vállalt a merényletekért.

1994-ben Thomas J. Mosser reklámipari vezetőt ölt meg egy újabb levélbomba, amelyet egy, a New Jersey államban fekvő North Caldwell-i otthonába küldtek. Egy levélben Kaczinsky igazságosnak állította be a gyilkosságot, azzal érvelve, hogy a reklámipar az emberek gondolatainak befolyásolására fejleszt ki technikákat. Ezt egy 1995-ös gyilkosság követte, amelyben Gilbert Murray-t, a Kaliforniai Erdészeti Társaság (California Forestry Association) elnökét ölte meg a kaliforniai Sacramentóban.