A Norfolk hercege cím az angol főnemességhez tartozik. A legmagasabb rangú, nem királyi főnemes, Norfolk hercege egyben az angol főnemesség első hercege (premier duke) és grófja is. A Norfolk hercegeinek rezidenciája az Arundel kastély, amely Sussexben található, bár a cím Norfolk megyére utal. A hercegek hagyományosan katolikusok.
Minden korábbi és jelenlegi herceg I. Eduárd leszármazottja. Thomas Howard, Norfolk fia, Henry Howard, Surrey grófja III. Eduárd leszármazottja volt. Mivel Norfolk , Thomas Howard, és az utána következő összes herceg Surrey grófjának leszármazottja, így ők is utódai.
A szócikk speciális jelölései A szócikkhez szorosan kötődő főnemesi címek mellett előfordulhat a ( 1488 II) jelzés. Ez azt jelenti, hogy a nemesi címet a skót peerage-ben, főrendben hozták létre 1488-ban. Ez volt a cím második létrehozása. Gyakran csak a létrehozás sorszámát jelentő római számokat adjuk meg.
A dőlt betűs, kurzív nemesi cím jelentése: a viselő az apja (esetleg nagyapja) második (harmadik) címét viseli, az az ő az örökös vagy az örökös örököse.
Első létrehozás (1397) 260px|bélyegkép|Suffolk és Norfolk, Kelet-Anglia eredeti alkotó megyéi, pirossal jelölve. Cambridgeshire – amely később csatlakozott – rózsaszínnel kiemelve. Ez a kép szükségszerűen csak egy közelítő ábrázolás és kompromisszum, mivel Kelet-Anglia pontos határainak meghatározása nehéz, tekintve, hogy nem hivatalos régióról van szó Számos báróság közül emelkedett ki a Mowbray-család bárósága. Kiemelkedésükben szerepe volt házasságokkal megszerzett báróságokkal történő terület növekedésnek, rendre – tudatosan vagy szerencsével – a bárói cím viselője vagy örököse másik báróság utolsó, nő örökösét vette el. A harmadik báró elvette III. Henrik unokáját, Joan of Lancastert, a fia, a negyedik báró pedig I. Eduárd dédunokáját, Elizabeth Segrave-t, aki saját jogán Segrave bárónője volt. Ez utóbbi pár fiai hamarosan elnyerték a Nottingham és Norfolk grófja, majd a Norfolk hercege címeket. A Mowbray-k férfi ága négy herceg után megszakadt, örökös híján a cím kihalt. Az utolsó Norfolk grófnője, Anne ugyan királyi sarjhoz ment feleségül – aki számára újra létrehozták a Norfolk hercege címet –, de mindketten meghaltak, mielőtt elérték volna a felnőttkort. A Mowbray-k által felhalmozott birtokokat William Berkeley, Berkeley bárója és John Howard örökölte, uralkodói döntés nyomán az előbbi durván a kétharmadát kapta meg. III. Richárd 1483. június 26-án lépett trónra, két nappal később William Berkeley-t Berkeley márkijává, John Howardot Norfolk hercegévé tette.
Thomas de Mowbray (1366–1399), Mowbray 6. bárója, Nottingham 1. grófja , Norfolk 1. hercege KG 260px|bélyegkép|1385-ben II. Richárd Thomas de Mowbray-t Earl Marshallá nevezi ki. Ismeretlen kézirat illuminátor munkája. (British Library, Cotton Nero D.VI-f.85r.) Thomas de Mowbray apja korai halála után Thomas örökölte a családi címeket és birtokokat. 1383-ban II. Richárd király Nottingham grófjává nevezte ki, és ugyanebben az évben a Térdszalagrend lovagjává avatták. 1385-ben Anglia marsalljává, majd 1386-ban Earl Marshallá léptették elő. 1387–88-ban, a Tiltakozó Lordok egyikeként részt vett a királyi kegyencek elleni fellépésben, de később kibékült a királlyal. 1384-ben megházasodott, elvette Richard FitzAlan (1346–1397), Arundel 9.Az Arundel grófok sorszámozása nem egyértelmű. Erről itt olvashatsz bővebben: Az Arundel grófok sorszámozása grófjának lányát, Elizabeth Fitzalan-t. 1389-ben Berwick és Roxburgh őrzőjévé, 1391 és 1396 között Calais kapitányává nevezték ki, és 1392-ben Artois, Calais, Flandria és Pikárdia királyi helytartója lett. 1397-ben II. Richárd hercegi rangra emelte, Norfolk 1. hercegeként . 1398-ban összeütközésbe került Henry Bolingbroke-kal (a későbbi IV. Henrikkel), kölcsönösen hazaárulással vádolva egymást; mindkettőjüket száműzték. 1399-ben, , száműzetése alatt Velencében hunyt el pestisben. Halála után, trónra lépését követően, a parlament érvénytelenítette hercegi címét.
Thomas de Mowbray tíz hadjáratában különböző számú harcost és íjászt állított kiIsmert számok: 1383: franciaországi hadjárat: 40 harcost és 60 íjászt vezetett. 1385: skót hadjárat: 100 harcost és 200 íjászt állított ki. 1386: spanyol hadjárat: 60 harcost és 120 íjászt vezetett. 1387: ír hadjárat: 50 harcost és 100 íjászt állított ki. 1388: franciaországi hadjárat: 70 harcost és 140 íjászt vezetett. 1389: skót határvédelem során 80 harcost és 160 íjászt állított ki. 1390: franciaországi hadjárat: 90 harcost és 180 íjászt vezetett. 1391: ír hadjárat: 60 harcost és 120 íjászt állított ki. 1392: skót hadjárat: 70 harcost és 140 íjászt vezetett. 1393: franciaországi hadjárat: 80 harcost és 160 íjászt állított ki., akikhez jelentős kísérő személyzet tartozott. Egy lovas teljes páncélzatú katona esetében általában kíséret biztosította a felkészülést és a harctéri támogatást (fegyverhordozó, lószolgáló, fegyvermester). Egy lovas teljes páncélzatú katona – páncél, harci ló, felszerelés – ára , éves költsége – zsold, lótartás, segítők, karbantartás – . A gyalogos teljes páncélzatú katona esetén valamivel kevesebb, kíséret volt jellemző (fegyverhordozó, fegyvermester, esetleg hordár), a katona kezdeti befektetése kb. , éves költsége pedig kb. tehető. Az íjászok általában önállóan harcoltak, de nagyobb alakulatok esetén egy-két vezető és a nyílutánpótlásért felelős segítők is jelen lehettek, egy íjász kezdeti befektetése kb. , éves költsége pedig volt. Amikor Thomas de Mowbray személyesen vezette a sereget, grófként saját, körülbelül tizenöt fős személyes kísérettel vonult hadba. Ez magában foglalta a fegyverhordozókat (2–3), lószolgálókat (2–4), fegyvermestereket (1-2), szolgákat (3–5), írnokot (1–2), valamint vallási szolgálatot ellátó papot (1). A hivatalos katonai kíséreten túl a hadjáratokat gyakran követték nem hivatalos személyek is, például kereskedők, mesterek, szolgáltatók, nők, akik az ellátásról, javításokról és egyéb szolgáltatásokról gondoskodtak.
Példaként az 1383-as franciaországi hadjáratban résztvevő és kisérőivel katonai egységet jelentett, aminek az éves költsége – lehetett. Egy nagyobb birtok (több falvas) éves jövedelme volt. A teljes páncélzatú katona és kiszolgáló személyzettel együtt fenntartásához nagyobb birtokra volt szükség, feltéve, hogy a jövedelmet kizárólag erre fordították.
Thomas de Mowbray jelentős birtokokat örökölt, ám pénzügyi helyzete ennek ellenére nem volt teljesen stabil. Apai ágon örökölte a Mowbray és Segrave családok földbirtokait, amelyek Leicestershire, Norfolk és Yorkshire megyékben terültek el. Anyai nagyanyja, Margaret hercegnője halála után további kelet-angliai birtokokat várt, beleértve Framlingham kastélyát – Margaret ezeket dowerA középkori Angliában az özvegyek jogait elsősorban szokásjog és törvényi rendelkezések szabályozták, amelyeket az angol common law (szokásjog) rögzített. Az özvegyi jogok célja az volt, hogy biztosítsák az özvegy megélhetését férje halála után, ne lehessen az ellenkező esetben vagyontalan „ingyenélőt“ férjhez kényszeríteni. Legelterjedtebb az özvegyi járadék, a dower volt. A dower szerint az özvegy jogosult volt férje földbirtokainak egyharmadára élete végéig, kivéve, ha újraházasodott. Ez a birtokrész jövedelmét jelentette, nem a tényleges földtulajdonjogot. Ettől egyedi megállapodások eltérhettek. A férfiakra is vonatkozó jog, amikor az elhunyt feleség után a férj használhatta a földek jövedelmét, ha közös gyermekük született. Ehhez az alapjogot a Magna Carta biztosította. Az 1285-ös Statute of Westminster tovább pontosította az özvegyi jogokat, és megakadályozta, hogy az özvegyek jogtalanul birtokon kívül kerüljenek. jogán birtokolta. Első felesége, Elizabeth révén hozzájutott a Strange of Blackmere báróság jövedelmeihez. Második házassága, Elizabeth FitzAlan révén az Arundel család birtokaihoz is jogot szerzett, bár ezek egy része csak özvegyi jogok után lett volna elérhető. Jövedelme kortárs becslések szerint évente kb. volt, ami jelentős, de nem kiemelkedő összeg a korabeli főnemesség körében. Birtokainak egy részét két özvegy haszonélvezeti joga (dower) terhelte, akik a földek harmadát foglalták el, tovább csökkentve tényleges bevételeit. Mindezek ellenére királyi támogatás révén fontos tisztségeket és címeket szerzett, mint Nottingham grófja és Norfolk hercege. Tisztségei elismerést hoztak, de fenntartásuk jelentős kiadásokkal járt. Összességében vagyona jelentős volt, de a terhek miatt korlátozottan állt rendelkezésére.
Norfolk hercege cím felfüggesztve (1399–1425)
John de Mowbray (1392–1432), 2. hercege KG PC 260px|bélyegkép|alt=1411-1412 körül készült miniatúra, amely Henrik walesi herceget ábrázolja, amint egy könyvet nyújt át vagy vesz át. A térdelő alak feltehetően John Mowbray, Norfolk A kép Thomas Hoccleve „Regement of Princes“ című művéből származik. (British Library, Arundel MS 38, f. 37) John de Mowbray apja 1399-ben halt meg. Idősebb testvérét, Thomas-t 1405-ben IV. Henrik elleni felkelésben való részvétele miatt lefejezték, így Johné lett Nottingham és Norfolk grófság. Fiatalkorában először anyai nagyapja, Richard FitzAlan (1346–1397), Arundel testvére, Joan de Bohun, Hereford grófnéja (1347–1419), majd Ralph Neville, Westmorland gyámsága alá került, aki összeházasította lányával, Katherine Neville-hez.
Mowbray katonai pályafutása a Százéves háborúban kezdődött. 1415-ben V. Henrik hadjáratában szolgált Franciaországban, ahol négy lovagot, harcost és állított ki, de vérhas miatt hazatért, így nem vett részt az Azincourt-i csatában. 1417-ben visszatért Franciaországba, ezúttal nagyobb, és álló sereg élén, és több ostromban is részt vett, például Caen, Rouen és Melun ostrománál. halála után, továbbra is vezető szerepet töltött be a francia hadjáratokban, de anyagi helyzete megrendült, mivel az angliai birtokok harmadát két özvegy haszonélvezete terhelte.
1425-ben, édesanyja után örökölte az kelet angliai BrothertonBrotherton-birtokok: 10 birtok Norfolkban, 13 Suffolkban, 3 Essexben, 1 Hertfordshire-ben, 5 Sussexben, továbbá Chepstow lordships a Welsh Marches területén és Carlow Írországban. és Segrave birtokokat. Ugyanekkor zárult le Richard Beauchamp, Warwick 13. grófjával vívott hosszú vitája, amelynek a tétje az volt, melyikük grófi címe a régebbi, azaz ki a premiere earl. Azzal, hogy VI. Henrik 1425-ben visszaállította a Norfolk hercege címet – és felszabadított számos, a Parlament által a cím megvonásakor zárolt birtokot –, a vita értelmetlenné vált. Bár gazdagsága növekedett, katonai kiadásai gyakran meghaladták bevételeit. Azért 1430-ban francia koronázásának biztosítására harcost és vezetett. John de Mowbray 1432. október 19-én halt meg Epworth-ban, Lincolnshire-ben. Örököse fia, John de Mowbray lett, aki még kiskorú volt apja halálakor.
John de Mowbray (1415–1461), Norfolk 3. hercege 260px|bélyegkép|Framlingham Castle középkori erődítmény Suffolk megyében, amelyet a Mowbray család a során szerzett meg. Norfolk 2. hercege idején a vár fontos központja lett a család kelet-angliai birtokainak, és szerepet játszott a család hatalmi pozíciójának megerősítésében. A Mowbray-ek kihalása után a birtok a Howard családhoz került. Ez a család kapta meg újra a Norfolk hercege címet és viseli a mai napig John de Mowbray (1415. szeptember 12. – 1461. november 6.) apja halálakor, 1432-ben örökölte a családi birtokokat és címeket, köztük a Norfolk hercege, Nottingham grófja, Segrave és Mowbray báró címeit, valamint Anglia Earl Marshalja tisztségét. Kiskorúsága alatt a Lancaster-házhoz tartozó IV. Henrik fia Humphrey, Gloucester gyámsága alá került. Humprey magával vitte Franciaországba, ahol az angolok hadjáratát vezette.