Tokár Tamás, magyar műsorvezető, riporter, kreatív tartalomgyártó, producer.

Élete és pályafutása Tiszavasváriban nőtt fel és ott is érettségizett magyar-német szakos gimnáziumban. Ezt követően a Nyíregyházi Főiskolán tanult kommunikáció-művelődésszervező szakon, újságírás és film-videó-kultúra szakirányon. Gyermekkorában néptáncolt, furulyázott, majd versenyszerűen görkorcsályozott és kosárlabdázott.

Karrierje 2008-ban kezdődött a VIVA TV-ben, amikor a Poparazzi hírműsor riportere lett, majd a Randikommandó műsor szerkesztő-vágója.

2010-ben az Index.hu natív tartalmi csapatának tagja lett, ahol 2017-ig az Index és az Indamedia csoport natív videónak felelőse volt.

Ezzel párhuzamosan modellkedett, Kajdi Csaba Visage Management ügynökségénél. Tévéreklámokban, magazinokban és divatbemutatókon szerepelt.

Első műsorvezetői munkáját a Viasat Kincsvadászok című műsorában kapta, Magyarósi Csaba társaként. Ezt követően a TV2 Otthontérkép című ingatlanos műsorát vezette több évadon keresztül, majd szintén egy ingatlanos műsorban, először tűnt fel az RTL-en.

Kreatív tartalomgyártóként saját YouTube csatornát indított, lifestyle-humoros videókat készített, amiért 2018-ban megkapta az Év Felfedezettje díjat a Videós Gálán.

2018 tavaszán ő lett az RTL Fókusz és Fókusz Plusz magazinműsorainak új műsorvezetője. Ebben az évben szerepeltek párjával a Nyerő Páros című reality-ben, amiben harmadik helyezést értek el. Az RTL-en több showműsorban is szerepelt, mint például az Álarcos énekes (vendégnyomozó) a Konyhafőnök VIP és a Gyertek át játékosaként. Ő az első magyar influenszer, akit vezető kereskedelmi tévécsatorna műsorvezetőként alkalmazott. 2018-ban ő volt a második legnézettebb televíziós személyiség.

A Fókuszban és az Isten Veled Magyarország című műsorban riportjai is készültek, több alkalommal forgatott Amerikában és Mexikóban is. Hozzá köthető az első karantén műsorvezetés, amikor a Covid világjárvány miatt, saját otthonából vezette a Fókuszt.

2023-ban felmondott a Fókuszban, előtérbe helyezve az online tartalomgyártást és egyéb produceri feladatait.

2024-ben az ATV Start reggeli, élő, beszélgetős műsorának műsorvezetője lett, Krug Emilia társaként.

Produceri munkái közül kiemelkedő a Junior Príma-díjazottak (film- és táncművészet kategória) kisfilmjeinek elkészítése 2012-től, valamint 2024-től a Prima Primissima-díjazottak bemutatkozó filmjei. Kreatív tartalomgyártóként számos hazai és világmárkával dolgozott, rendszeresen vezet műsorokat rendezvényeken és szerepel kreatív kampányokban.

Közösségi média oldalain, összesen több, mint 200 ezren követik.

Magánélete

2014-ben Gombos Aliz volt a barátnője, de párja Baronits Gáborral kezdett viszonyt, így szakított vele. Nagy Alexandra színésznő is rövid ideig a párja volt, 2014-ben jöttek össze, de 2015 elejére vége lett a kapcsolatuknak. Kovács Dorottya influenszerrel 2016-ban ismerkedtek meg, 2019-ben házasodtak össze, közös gyermekük András 2020-ban született.

Interjúiból és saját tartalmaiból kiderül, hogy gyermekkora óta szenvedélyes LEGO rajongó. Sokat utazik, sportol, érdekli a történelem, a régészet és a családfakutatás. Gyakran kiemeli kamera mögötti pályájának fontosságát, hiszen rendezőként, operatőrként és vágóként is számos projektben dolgozott, ami a műsorvezetői szerepeiben is előnyt jelent számára.

Műsorai +Műsor címeTévécsatornaSzerepkörPoparazziVIVA TVriporterRandikommandóVIVA TVszerkesztőKincsvadászokViasat 3műsorvezetőOtthontérképTV2műsorvezetőLakásleckékRTLműsorvezetőFókuszRTLműsorvezetőFókusz PluszRTLműsorvezetőNyerő PárosRTLjátékosÁlarcos ÉnekesRTLnyomozóKonyhafőnök VIPRTLjátékosGyertek ÁtRTLjátékosÉszbontókViasat 3celebcsapatÉdes NégyesYouTubeműsorvezetőStart, Start PluszATVműsorvezető

Jegyzetek