Ordass Lajos (született Wolf Lajos, Torzsa (Bács-Bodrog vármegye, Kulai járás, ma Szerbiához tartozik), 1901. február 6. – Budapest, 1978. augusztus 14.) mártírsorsú magyar evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke. Pap László és Ravasz László mellett a magyar protestantizmus harmadik nagy példaadó egyénisége a 20. század derekán.
Élete A gimnáziumot Újverbászon, majd Bonyhádon végezte, ahol 1920-ban érettségizett. Teológiai tanulmányait Budapesten, Sopronban, majd Wittenbergben folytatta. 1924. október 5-én avatták fel lelkésznek. Hartán, Mezőberényben, Budapesten, Soltvadkerten segédlelkész volt. 1927–1928 között Svédországban tanulmányúton volt, majd miután Debrecenben és Budapesten két évig katonalelkész, 1931–1941 között Cegléden volt lelkész, majd 1941–1945 között Budapesten a kelenföldi evangélikus gyülekezet lelkésze. 1945-ben, az idős Raffay Sándor lemondása után a Bányai Egyházkerület gyülekezetei megválasztották püspöküknek. 1947-ben az újonnan alakult Lutheránus Világszövetség alelnökévé választották. 1948-ban határozottan kiállt az egyházi iskolák államosítása ellen, ezzel a pártállami diktatúra egyik legfontosabb egyházellenes intézkedésével szegült szembe. Koholt vádak alapján 1948 szeptemberében letartóztatták és bíróság elé állították. Két évi fegyházra és további öt évi hivatalvesztésre ítélték. Büntetését Budapesten, Szegeden és Vácott töltötte. Utóda Dezséry László volt a püspöki székben. 1950-ben szabadult, de ezt követően is hallgatásra kényszerült.
1956. október 5-én sor került állami, majd október 8-án egyházi rehabilitációjára. Dezséry László október 31-ei lemondása után 1956–1958 között a Déli Egyházkerület püspökeként folytathatta szolgálatát. 1957-ben a Lutheránus Világszövetség újra alelnökévé választotta. Az 1956-os forradalom leverése után újrakezdődtek megpróbáltatásai, 33 éves püspökségéből mindössze öt évet tölthetett tényleges egyházi szolgálatban, 1958 júniusában újra, ekkor már véglegesen megfosztották hivatalától. Haláláig visszavonultan élt.
Belső száműzetésének éveiben sokat fordított angol, német, dán, svéd, norvég és izlandi nyelvről.
1990. április 30-án a Németh-kormány igazságügy-minisztere, Kulcsár Kálmán ünnepélyesen megkövette Ordass Lajos özvegyét.
Művei Wolf Lajos: A szentlélek munkája a családi életben; Szabó, Győr, 1934 Wolf Lajos: Válasz „Evangélikus német gyülekezeteink égető kérdéseinek megoldásáról” írt „Memorandum”-ra; s.n., Bp., 1942 Wolf Lajos: Jehova tanúi; Baross Ny., Győr, 1943 (Harangszó könyvtár) Ordass Lajos: A nagy próbatétel idején; Fébé, Bp., 1946 Kapi Béla: Élő Kossuth / Ordass Lajos: Bizonyságok fellege. Az ev. egyház ünnepi nyilatkozata; Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem, Bp., 1948 Útravaló az év minden napjára, Útitárs, Köln, 1967 Válogatott írások; vál., utószó Szépfalusi István; Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1982 Torzsától Minneapolisig, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1982 Önéletrajzi írások; vál., sajtó alá rend., utószó Szépfalusi István; Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bern, 1985 Önéletrajzi írások. Folytatás; vál., sajtó alá rend., utószó Szépfalusi István; EPMSZ, Bern, 1987 A keresztfa tövében; Ordass Lajos Baráti Kör, Bp., 1989 Az imádkozásról. Imádkozóknak és imádkozni akaróknak szóló tanácsok; Evangélikus Sajtóosztály, Bp., 1989 Vádirat; Ordass Lajos Baráti Kör, Bp., 1989 „Nem tudok imádkozni!”. Imádkozóknak és imádkozni akaróknak szóló tanácsok; Ordass Lajos Baráti Kör, Bp., 1992 Jó hír a szenvedőknek. Ordass Lajos evangélikus püspök igehirdetései; szöveggond. Botta István; Ordass Lajos Baráti Kör, Bp., 1992 Akikkel az Úton találkoztam; Ordass Lajos Baráti Kör, Bp., 1996 Gondolatok a Filemonhoz írott levél olvasása közben; Ordass Lajos Baráti Kör, Bp., 1997 Válogatott írások. Folytatás; vál., utószó Szépfalusi István, előszó Harmati Béla; Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Bp., 1998 „Nem tudok imádkozni!”: imádkozóknak és imádkozni akaróknak szóló tanácsok, 3. kiadás, Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 2001 Útravaló. Az év minden napjára; Harmat–OLBK, Bp., 2001 Naplóm. Ordass Lajos evangélikus püspök naplófeljegyzései, 1948, 1956–1957; szerk., utószó, jegyz. Isó Gergely; Luther–NEB–Ordass Lajos Alapítvány, Bp., 2021
Emlékezete A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma Ordass Lajos-díjat alapított, melynek első átadására 2008-ban került sor.
Terray László írta meg életrajzát Nem tehetett mást címmel, és az Ordass Lajos Baráti Kör adta ki magyarul 1990-ben.
További információk Száz rejtély a magyar kommunizmus történetéből Gesta Könyvkiadó KFT, 2004 (100/24. Ordass a farkasok között - Az evangélikus püspök valutapere 54-55. old.) Protestáns panteon Protestáns honlap Evangélikus honlap Száz esztendeje született Ordass Lajos püspök Magyar Hírlap, 2009. január 10.
Ordass Lajos Alapítvány honlapja Wolf Lajos beiktatása a Budapest-Kelenföldi evangélikus egyházközség lelkészi tisztébe; összeáll. Benczur Gyula; Budapest-Kelenföldi Luther-Szövetség, Bp., 1942 (A Budapest-kelenföldi Evangélikus Egyházközség kiadványai) László G. Terray: In königlicher Freiheit. Bischof Lajos Ordass 1901–1978; Martin-Luther, Erlangen, 1990 Vajta Vilmos: Hit és élet összecsengése. Kierkegaard, Ordass Lajos tolmácsolásában; Ordass Lajos Baráti Kör, Bp., 1990 (A "Keresztyén igazság – Új folyama" füzetei) Terray László: Nem tehetett mást; Ordass Lajos Baráti Kör, Bp., 1990 László G. Terray: He could not do otherwise. Bishop Lajos Ordass, 1901–1978; angolról németre ford. Eric W. Gritsch; Eerdmans, Grand Rapids–Cambridge, 1997 Fabiny Tibor: A megállás szimbóluma. Előadások Ordass Lajosról; szerzői, Bp., 2001 Boleratzky Lóránd: Aki mindvégig állhatatos maradt. Ordass Lajos, a mártírsorsú evangélikus püspök; Ordass Lajos Baráti Kör, Bp., 2001 Tibor Fabiny: The veil of God. The testimony of bishop Lajos Ordass in communist Hungary. Theological reflections; Center for Hermeneutical Research, Bp., 2008 Böröcz Enikő: Egyházfő viharban és árnyékban. Ordass Lajos evangélikus hitvalló püspöki szolgálata, 1945–1958; Luther, Bp., 2012 120 éve született Ordass Lajos – Beszélgetés Korányi Andrással, 2021 Egyetlen nagy prédikáció – Megemlékezés D. Ordass Lajos püspök születésének százhuszonötödik évfordulóján (2026)
Kategória:Magyar evangélikus püspökök Kategória:Magyar egyházi személyek a politikában Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Váci Fegyház és Börtön politikai foglyai Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek