bélyeg|Hyacinthe Rigaud aláírása Hyacinthe Rigaud, született Híacint Francesc Honrat Mathias Pere Martyr Andreu Joan Rigau-Ros y Serra (Perpignan, 1659. július 20. – Párizs, 1743. december 27.) katalán származású francia festő.
Különösen azzal vált híressé, hogy XIV. Lajos francia király híres portréján a Napkirályként festette meg koronázási öltözékében, így 1701-ben Versailles-ban elnyerte a Peintre de Roi (a király festője) kitüntető címet. Rubens, Van Dyck és Rembrandt mellett a barokk kor vezető portréművészei között tartják számon.
Jacques Thuillier, a Collège de France professzora szerint „Hyacinthe Rigaud azon francia festők egyike volt, akik az ancien régime idején a leghíresebb portréművészek közé tartoztak. Ezt a csodálatot nagyon megérdemelték a rengeteg alkotás és az állandó tökéletesség miatt."
Műveivel Rigaud nemcsak a versailles-i udvar pompáját ünnepelte, hanem kifejezte a francia Bourbon-dinasztia iránti hűségét is, amelynek tagjait családja négy generáción át ábrázolta. Dolgozott az arisztokráciának, a papságnak, polgároknak, pénzembereknek, nemeseknek, iparosoknak és minisztereknek is, együttműködve egy igazi, szinte teljes arcképcsarnok létrehozásában a francia királyság kiemelkedő személyiségeiről 1680 és 1740 között. Képtermésének egy részét, bár kisebbségben, kevésbé ismert szereplők alkotják, például barátok, rokonok, más művészek vagy egyszerű kereskedők.
Élete Származása és családja bélyeg|A Palau-del-Vidre plébániatemplom tabernákulumát Honorat Rigau, Hyacinthe dédapja festette 1609-ben Rigaud Perpignanban született, abban a városban, amely néhány hónappal születése után, a Pireneusi béke (1659. november 7.) értelmében Spanyolországtól Franciaországhoz került. 1659. július 20-án a perpignani katedrális keresztelőkútjánál keresztelték meg.
Hyacinthe apja, Mathias szabóként a székesegyháznak dolgozott, ahol festőként is működött, mivel számos őse űzte ezt a hivatást, különösen oltárképek, tabernákulumok és templomi liturgikus tárgyak díszítésében, pl. Palau-del-Vidre, Perpignan, Amélie-les-Bains templomaiban). Hyachinthe nagyapja, Jacinto és még apja előtt Honorat szintén aranyozók voltak, a 16. század végétől saját műhellyel rendelkeztek a városban, és jeles tagjai voltak szakmájukban a helyi céhnek. Hyacinthe anyja, Therese Faget (1634–1655) egy helyi asztalos lánya volt, aki 1647. március 13-án ment feleségül Mathias-hoz. Nem sokkal később Mathias megözvegyült, és 1655. december 20-án elvette Maria Serrát (1638–1721), egy perpignani szabó és vászonkereskedő lányát. Házasságuk évében a pár úgy döntött, hogy új házat vesz a városi katedrális közelében, ahol Hyacinthe felnőtt és tanult.
Alapképzése bélyeg|bal|Albert Manuel ezredes portréja, fiatalabb Antoni Guerra festménye. Nyilvánvaló, hogy az ifjú Rigaud ezekből a munkákból merített ihletet Amit az ifjú Hyacinthe a festészetről tanult, azt valószínűleg a saját családján belüli képzésnek köszönhette, az apja által átadott alapelemekkel, talán azoknak a modelleknek is köszönhetően, amelyek felnőttkorában befolyásolták portréművészetét. Rigaud festészetére a kezdetektől fogva hatással volt a korabeli katalán festészet egyik legemblematikusabb alakja, idősebb Antoni Guerra (1634–1705) művészete, aki egyben tanára is volt a korabeli katalán festészetnek, fia ifjabb Antoni Guerra (1666–1711). Hogy volt-e kapcsolat e két festőcsalád között, akik ugyanabban a városban dolgoztak, azt nem tudni biztosan, bár Rigaud munkásságában minden bizonnyal jelentős volt a Guerrák hatása. Apja szakmája révén alkalmasint megtanította a drapériák készítésére, valamint a szövetek színeinek és árnyékainak tanulmányozására.
Apja 1669-ben bekövetkezett halála után Jyacintho Rigau (Hyacinthe Rigaud francia neve, amelyet csak az udvarba való beiktatása után kapott) köztudott, hogy Pierre Chypolt carcassonne-i aranyozónál dolgozott. A munkaszerződésben nagyon dicsérik Rigaud aranyozó képességeit, amelyet aztán a festő itöbbször kamatoztatott is a francia királyi udvarnál eltöltött évei alatt.
Az a korabeli anekdotát, amely szerint Rigaud egy feltételezett Ros grófjának pártfogoltja vagy akár leszármazottja is lett volna, mára a festő életéből származó puszta koholmánynak bizonyult, amelyet Henry Van Hulst tiszteletbeli akadémikus írt 1716-ban Toszkána nagyhercegének, Cosimo III de' Medicinek. Ez a félreértés valószínűleg a művész apja spanyol dinasztiájának kettős vezetéknevéből adódik.
Pályája Képzése Languedocban bélyeg|Önarcképe kék köpenyben, sárga nyakkendővel, amelyet barátjának és tanárának, Antoine Rancnak dedikált 1696-ban 1675-ben, apja halála után a fiatal Rigaud elhagyta szülőföldjét, és Montpellier-be ment. Annak ellenére, hogy Perpignanban erős volt a céhes szellem, Hyacinthe már Carcassonne-ban kiforrott, és elég képességet tudott kifejleszteni magában ahhoz, hogy otthon is kitűnjön, felhagyva a francia Katalónia spanyolbarát környezetével.
Antoine Dezallier d'Argenville, Rigaud életrajzírója felidézi, hogy a fiatal festő édesanyja jóváhagyásával érkezett Montpellier-be, aki felismerte tehetségét, és nem akarta fékezni vágyát, hogy folytassa azt a pályát, amely minden családtagját megillette, lehetővé téve számára, hogy a Paul Pezet & Verdier-nél tanuljon (akit d'Argenville „középszerűnek” minősít), akiknek köszönhetően közeledett a nagy francia nemzeti festészet világához, és ahol négy évig „kizárólagos” munkaviszonyban maradt, vagyis anélkül, hogy másokkal önállóan szerződést köthetett volna. Még mindig emlékezett Argentville-re: «Van Dyck volt egy ideig az egyetlen kalauza abban a műhelyben; lemásolta azokat a festményeket, amelyeket [a festők] festettek, nem mechanikus vagy banális módon; „Monsieur Collin de Vermont bizonyítani tudja majd, amit mondok. Az ifjú Rigaud által készített másolatok közül több is az övé, amelyekben felismerhető annak a nagy mesternek az intelligenciája és ügyessége, akivé később vált."
Szintén ezekben a formáló években Rigaud Montpellier-ben találkozott Sébastien Bourdonnal, a korabeli francia művészeti horizont egyik emblematikus alakjával, valamint Jans Zueillal, akit „a franciának” hívtak, bár eredetileg brüsszeli származású volt. Rubens és Van Dyck stílusának nagy utánzója, aki az északi festészeti technikákat hozta Montpellier-be. Valószínűleg ez utóbbi volt az, aki kapcsolatba hozta Rigaud-t az idősebb Antoine Ranc (1634–1716) festővel, akinek műhelyében Hyacinthe az első szerződése lejárt után kezdett dolgozni. Maga Rigaud által 1696-ban készített és Antoine Rancnak dedikált Kék köpenyes önarcképe egyértelműen tanúskodik a kettőjük között kialakult mély baráti kötelékről. Négy évvel később Rigaud úgy döntött, hogy Lyonba költözik, ahol kapcsolatba került kollégájával, Henri Verdier-vel; Ranc műhelyéből kilépve a mestere állítólag így kiáltott: «Soha nem fogom tudni úgy megragadni a természetet, mint te, olyan nagy pontossággal, olyan ügyességgel. Tanítványom voltál, mesterem leszel; emlékezz erre a jóslatra!»
Érkezése Lyonba bélyeg|Jean De Brunenc portréja, Cornelis Martinus Vermeulen metszete 1689-ből, Rigaud portréja Sajnálatos módon Rigaud lyoni korszakából nagyon kevés levéltári dokumentum áll rendelkezésünkre, amely hűen rekonstruálná ezekben az években végzett tevékenységét. Tudjuk azonban, hogy a montpellier-i művészek hagyományosan mindig is szoros kapcsolatot alakítottak ki ezzel a várossal, Samuel Boissière példáját követve. A város különösen gazdag volt, azon számos szövetkereskedő réven, akiknek Rigaud minden bizonnyal az egyik portréfestőjük volt.
Még ha 1681-ig (Párizsba érkezésének évéig) nincsenek is pontos adatok róla, feltehető, hogy ezeken az „ifjúság festményeiként” emlegetett portrékon szerepelnie kell például Antoine Domergue királyi tanácsosnak, Lyon tartományi fővezérének, Monsieur Sarazinnek, egy svájci származású bankdinasztia tagjának, vagy Jean de Brunenc selyemkereskedőnek, lyoni konzulnak. E portrékon már láthatjuk mindazokat az elemeket, amelyek a későbbiekben Rigaudnak a festő- és rajzművészetben való tagadhatatlan jártassága mellett az udvart is gazdagították.
1681-ben, amikor Hyacinthe Rigaud úgy döntött, hogy „felmegy” Párizsba, hogy kiterjessze piacát, és bekerüljön az egyre tekintélyesebb körökbe, ügyfelei között már svájci és Aix-en-Provence-i személyiségek is voltak.
Érkezése Párizsba bélyeg|bal|Charles Le Brun, XIV. Lajos „első festője” volt az, aki meggyőzte a fiatal Rigaud-t, hogy mondjon le az akadémiai díjról, hogy az őt később híressé és keresetté tevő portréművészetre összpontosítson A Correspondance des directeurs de l'Académie de l'Académie de France à Rome 1682. szeptember 5-i kivonata Rigaud Párizsba érkezését és élete első eseményeit foglalja össze a francia fővárosban. Párizsban a Saint-Eustache plébánián élt, a rue Neuve-des-Petits-Champs negyedben, amely művészek, festők, aranyozók, metszők, valamint zenészek, kiadók és bútorasztalosok által látogatott környék. Rigaud nem sokkal ezután bemutatkozott az Académie royale de peinture et de sculpture-ön, amely kötelező lépés az ismertségre és a jó megbízásokra vágyók számára, de még inkább szükséges volt ahhoz, hogy Franciaországban legálisan gyakorolhassák hivatásukat.
Hyacinthe Rigaud eleinte azzal a szándékkal jelentkezett, hogy megmérettesse magát a Prix de Rome-ért, a Francia Királyi Festészeti és Szobrászati Akadémia által évente odaítélt díjért, amely lehetővé tette volna számára, hogy Rómában tanulmányozza az itáliai mesterek munkáit, és így képezze magát a legbonyolultabb technikákban. A munka témája, amellyel a díjért versenyzett, Enoch életére vonatkozott, amely nagyon ritka téma, de az előző évben Raymond Lafage művész foglalkozott vele, akitől Rigaud ihletet merített, és akit Lyonban is láthatott.
A leendő portréművész buzgalma és tehetsége arra késztette a bizottságot, hogy az év szeptember 5-én neki ítélje oda a festészeti kategória díjat, amelyet öt órával a közgyűlés döntése után kapott meg közvetlenül a király miniszterétől, Jean-Baptiste Colbert-től, aki bemutatta Charles Le Brunnek, „a király első festőjé”-nek.
Le Brun, aki azonnal elámult a fiatal katalán alkotasain, lebeszélte őt az akadémia által megígért itáliai jutalomútról, hogy teljes egészében a portréművészetnek szentelhesse magát, amely sokkal jövedelmezőbb műfaj, mint a táj- vagy történelmi témák, megtisztelőbb is. Rigaud úgy döntött, hogy kirobbanó módon piacra dobja magát, a fővárosból indulva, ahol nem volt hiány az ajánlatokban. Ügyfelei, akárcsak maga d'Argenville, azonnal nagyra értékelték munkáinak valósághűségét, afféle „azonnali fényképezést” a túl gyakran idealizált arcokról. Ehhez a képességhez Rigaud gyorsan egyesítette a drapériák és a színek terén szerzett ismereteit, amelyek egyedivé tették műveit, egészen addig, hogy sokan kedvet éreztek, hogy megérintsék a vásznait, hogy rájöjjenek, az festmény és nem drapéria. Fátyol, szatén, taft, hímzés, csipke, paróka és mindenekelőtt a kezek voltak azok a pontok, amelyek személyes megalkotásához a festő különösen ragaszkodott művészetében.
Első megbízatásai bélyeg|Marie Cadenne portréja, 1684, Caen, Musée des beaux-arts