Révész László János (Kecskemét, 1916. augusztus 10. – Bern, 1999. november 4.Hírös Naptár.hu) magyar jogász, jogtörténész, egyetemi tanár, politikus.
Életpályája Szülei Révész László (1889–1965) politikus és Muraközy Erzsébet voltak.Születése bejegyezve a kecskeméti állami születési akv. 1000/1916. folyószám alatt. Főiskolai tanulmányait a kecskeméti Jogakadémián kezdte. 1938-ban a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. 1938–1939 között Krakkóban ösztöndíjas volt. Visszatérése után katonai szolgálatra vonult be; 1944-ben szovjet hadifogságba esett. Szabadulása után, 1947-ben a kecskeméti Jogakadémián a jogtörténet tanára lett. 1949-ben a jogtörténet tanáraként a Budapesti Tudományegyetemre került. 1951-ben docenssé minősítették vissza. 1956. október végén az egyetem forradalmi bizottságának elnöke volt. Letartóztatása elől 1957. januárjában Jugoszlávián keresztül Svájcba menekült. 1957. őszén a berni Kelet-Európa Intézetbe került, ahol tudományos főmunkatárssá nevezték ki. 1962-től a fribourgi, 1963-tól a berni és Zürichi Egyetemen kelet-európai ismereteket tanított.
Kutatási területe Magyarország, valamint Közép- és Kelet-Európa háború utáni történelmével és társadalmi problémáival foglalkozott. Németül és magyarul írt. Az Ungarn-Jahrbuch társszerkesztője volt. Magyar tanulmányai és cikkei a többi között az Új Látóhatárban, a Bécsi Naplóban és a Nemzetőrben jelentek meg.
Művei Imre Nagy, Zur politischen und rechtlichen Bedeutung seiner Ermordung (Bern, 1959) Der osteuropäische Bauer (Bern, 1964) Friedliche Koexistenz, Theorie und Praxis im internationalen Kommunismus (Olten, 1964) Mieter und Wohnung im Ostblock (Bern, 1965) Ideologie und Praxis in der sowjetischen Innen- und Aussenpolitik (Mainz, 1965) Der Arzt im Sowjetreich (Bern, 1965) Fünfzig Jahre Kommunismus, Die Rolle der KPdSU (Bern, 1967) Justiz im Ostblock, Richter und Strafrecht (Köln, 1967) Die Anfänge des ungarischen Parlamentarismus (München, 1968) Die Frau im Sowjetreich (Bern, 1969) Export der Revolution (Bern, 1971, portugálul: Lisszabon, 1975) Die Liquidierung der Sozialdemokratie in Osteuropa (Bern, 1971) Der Bauer in der Sowjetunion (Bern, 1972) Organisierte Jugend, Die Jugendbewegung in der Sowjetunion (Bern, 1972) Kommentar zum Statut der KPdSU (Bern, 1973) Recht und Willkür in der Sowjetpresse (Freiburg, 1974) Militärische Ausbildung in Osteuropa (Bern, 1975) A reforma agraria nos paises comunistas (portugálul, Lisszabon, 1975) Der chinesische Sozialismus (Bern, 1976) Moskau über Portugal (Bern, 1976) Menschenrechte in der UdSSR (Bern, 1977) Schüler und Lehrer in Osteuropa (Bern, 1977) Die uniformierte Presse in Osteuropa (Freiburg, 1977) Frieden durch Gewalt, Träger und Ziele der kommunistischen Friedenspolitik (Bern, 1978) Volk aus 100 Nationalitäten, Die sowjetische Minderheitenfrage (Bern, 1979) Studenten im Sozialismus (Bécs, 1981) UdSSR über Afghanistan (Bern, 1981) Jugendbewegungen im Ostblock (Bécs–München–Zürich, 1985) Staat und Kirche im "realen" Sozialismus, Recht und Wirklichkeit (München, 1986) Minderheitenschicksal in den Nachfolgestaaten der Donaumonarchie - unter Berücksichtigung der magyarischen Minderheit (Bécs, 1990)
Jegyzetek
Források Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia Budapesttől Bernig – Révész László útja a forradalomból az emigrációba állambiztonsági források tükrében https://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/16154/rigo-robert-phd-2012.pdf
További információk Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. javított és bővített kiadás+Álnévlexikon] Budapest, Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000.
Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte: Hubai László. 4. bővített, javított kiadás; Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992; 5. bővített javított kiadás; Budapest, Akadémiai Kiadó, 2004.
Kategória:1916-ban született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar jogtörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyarországi politikusok