Schwartz Elemér Lajos (írói álneve: Komjáthi-Schwartz Elemér) (Vasvörösvár, 1890. augusztus 25. – Würzburg, 1962. január 21.) nyelvész, egyetemi tanár, germanista, néprajztudós, cisztercita szerzetes.
Életpályája 1899-ben Nagyfalvára költözött. A gimnáziumot Szentgotthárdon és Egerben végezte el. 1907. augusztus 14-én belépett a rendbe. Tanulmányait mint a ciszterci rend tagja, német-latin szakon a budapesti egyetemen végezte el 1910–1914 között. 1914-ben már bölcsészdoktor volt. 1914. július 5-én ünnepi fogadalmat tett. 1914. július 14-én pappá szentelték. 1915-ben tanulmányúton volt Bécsben; tanári diplomát kapott. Ezután káplán volt Szentgotthárdon és Előszálláson. Az első világháborúban tábori lelkész volt. 1916-ban Székesfehérváron tanított. 1916–1935 között gimnáziumi tanár volt. Közben a müncheni egyetemen (1919) folytatta tanulmányait. 1921-ben Bitter Illés Bélával megalapította a Foederatio Emericana-t, a katolikus egyetemi és főiskolai hallgatók egyesületét. 1922-ben, Budapesten német nyelvjárástanból egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1934–1936 között a német és összehasonlító nyelvészet római katolikus tanára volt. 1936-ban megalapította a Magyar Betlehemes Mozgalmat. 1936–1948 között a budapesti tudományegyetem német nyelvészeti és néprajzi tanszékének tanára volt. 1938-ban megalapította a Német Nyelvtudományi és Néprajzi Intézetet. 1946-ban alapította meg a Fra Angelico Társaságot néprajzosok, írók, zenészek és művészek számára. 1948-ban nyugdíjba vonult. 1949-ben kivándorolt Belgiumba, ahol 1950–1962 között a Leuveni Katolikus Egyetemen a német nyelv és néprajz tanára volt. 1951-ben Rómában Zágon Józseffel megalapította az Academia Catholica Hungarica-t.
Kutatási területei a nyelvjárástan, a névtudomány és a szellemi néprajz volt. Szerkesztette a Német nyelvészeti és néprajzi dolgozatok és a Német néprajztanalmányak című sorozatokat.
Művei A rábalapincs-közi nyelvjárás hangtana (Budapest, 1914) Kísérlet a felnémet nyelvjárású népdalok és mondák egyöntetű lejegyzésére (Budapest, 1917) Bevezetés a hazai német nyelvjáráskutatásba (Budapest, 1923) A nyugatmagyarországi zsidó családnevek (Sopron, 1926) A pozsonyi jiddis hangtana (Budapest, 1930) Heinrich Imre (Budapest, 1930) A hazai német néprajzi atlasz adattára (Budapest, 1931) A nyugatmagyarországi német helységnevek (Budapest, 1932; németül is) Haydn az újabb kutatások tükrében (Budapest, 1932) Szent Kristóf és az első budapesti gépjárműszentelés (Budapest, 1932) Dűlőnév és telepítéstört (Budapest, 1933) Harc a Ny-mo-i német helynevek körül (Budapest, 1933) Szentgotthárd és vidéke a ciszterciek letelepedése előtt (Budapest, 1933) A néprajz új útjai - a katolikus néprajz (Budapest, 1934) Pyrker anyanyelve (Budapest, 1935) Karácsony és betlehem (Budapest, 1936) A német köznyelvi ejtés iskoláinkban (Budapest, 1938) Új német helyesejtés a magyar tanárság kritikájának tükrében (Budapest, 1938) A német köznyelv és helyes kiejtése (Budapest, 1940) Anleitung zur Aussprache d. Schriftdeutschen in d. ung. Mittelschulen (1940) Karácsony a művészetben (Jajczay Jánossal, Budapest, 1942) Deutscher Vokalismus u. Konsonantismus (egyetemi jegyzet; Budapest, 1942-1943) Háromkirályok (Budapest, 1942) Hegyi Szent Bernát, a túristák pártfogója (Eger, 1942) A német helyes beszédejtés kezdetei Magyarországon (Budapest, 1942) Bél Mátyás német helyesolvasási szabályai (Budapest, 1943) Szent Hubertus legendája (Eger, 1943) A szentek népi tisztelete. Útbaigazítás hagiográfusok számára (Budapest, 1947; németül is) Jézuska jászolbahelyezése karácsony szent éjjelén (Budapest, 1948) Maria, die Mutter des Christkindes (Köln, 1954) Auf! Lasst uns nach Bethlehem eilen! (Köln, 1959) Europa singt: "Stille Nacht, Heilige Nacht!" (Innsbruck, 1963)
Jegyzetek
Források
https://epa.oszk.hu/03000/03018/00092/pdf/EPA03018_honismeret_1990_04_15-16.pdf Magyar katolikus lexikon Szentgotthárd.hu Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia
További információk Sever Pop: Elemér Schwartz (Orbis, 1960) Henri Draye: Elemér Schwartz (Onoma IX.) A Ciszterci Rend Zirci Kongregációjának névtára 1947-1948. Székesfehérvár, Debreczeni István Könyvnyomdája, 1947. Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Budapest, Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941.
Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. Budapest, Béta Irodalmi Rt., 1937.
Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. javított és bővített kiadás+Álnévlexikon] Budapest, Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. Mérő Ferenc: Emigrációs magyar irodalom lexikona. Köln-Detroit-Wien, Amerikai Magyar Kiadó, 1966.
Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte: Hubai László. 4. bővített, javított kiadás; Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992.; 5. bővített javított kiadás; Budapest, Akadémiai Kiadó, 2004.
Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Ciszterci szerzetesek Kategória:Világ Igaza