OszakaA szabatosan átírt forma Ószaka lenne, de az OH. a meghonosodott rövid o-s formát részesíti előnyben (lásd még hasonló kivételnek: Tokió, Kiotó, szabatosan átírt formájuk Tókjó és Kjóto volna.) (japánul 大阪市, Ószaka-si) település Japánban. Ez az ipari, kereskedelmi és közlekedési központ a fő szigeten, Honsún alakult ki, ott, ahol a Jodo-gava folyó beletorkollik az Oszakai-öbölbe. Közigazgatásilag a Kanszai régió Oszaka prefektúrájában helyezkedik el, amelynek egyben székhelye is. Az Oszaka-Takamacui (Oszakai) főegyházmegye érseki székvárosa.

A gyakran Japán második legnagyobb városának nevezett Oszaka a történelem folyamán az ország kereskedelmi centruma volt. Ma Japán második és a világ kilencedik legnagyobb agglomerációjának, a több mint 19 millió lelket számláló Oszaka–Kóbe–Kiotó metropolisznak a szerves része. Oszakában nappal a lakosság száma az éjjeli 141%-ára növekszik, mutatva a város gazdasági központi szerepét.

Gyakran a „nemzet konyhája” (天下の台所, tenka no daidokoro) és a „Japán gasztronómiai fővárosa” nevekkel illetik.

Természetföldrajza

bélyeg|bal|220px|Az Oszakai Üzleti Park felhőkarcolói

A Jodo-gava és a Jamato-gava folyó torkolatánál fekvő Oszaka városát nyugatról az Oszakai-öböl határolja. Északról, keletről és délről több mint egy tucat kisebb-nagyobb település veszi körül, amelyek egy kivételével az Oszaka prefektúrához tartoznak (a városközponttól északnyugatra fekvő Amagaszaki ugyanis a Hjógo prefektúra része). Oszaka az Oszakai prefektúra 12%-át foglalja el, ezzel a közigazgatási egység legnagyobb települése.

A Kandzaki-, a Sin-Jodo-, a Jodo-, a Dodzsima-, az Iidzsi-, a Sirinasi-, a Kidzu- és a Jamato-gava folyót összekötő kiterjedt csatornarendszer miatt a település a „Kelet Velencéje” címet kapta. Arra, hogy Oszaka a vizek városa, a régi neve, a Naniva (浪速, szó szerint gyors hullámok) is utal.

A város két legzsúfoltabb központját Kita (キタ, szó szerint észak) és Minami (ミナミ, szó szerint dél) néven emlegetik. Az előbbi Umeda kereskedelmi kerületét, az utóbbi a Namba, Sinszaibasi és Dótonbori bevásárlónegyedeket foglalja magába. A szintén a Minamiban található Ebiszubasi híd körüli szórakozónegyed ismertséget az óriási géprákjával, a Háromszög parkjával és az Amerikamurával, azaz az amerikai faluval szerzett. A bíróságoknak és a legnagyobb bankok kerületi igazgatóságainak otthont adó negyedek a Jodojabasi és a Honmacsi, Kita és Minami között. Az újabb és jelentősebb üzleti negyed az Oszakai Üzleti Park az Oszakai várkastély szomszédságában. Fontos üzleti negyedek alakultak ki még a város másodlagos vasúti csomópontjainál, a Tennódzsi és Kjóbasi pályaudvarnál.

Éghajlata

Közigazgatás

bélyeg|220px|Az Oszakai várkastély felújított, központi tornya

Oszakának 24 városrésze (区, átírással ku) van, eggyel több, mint Tokiónak. Ezek a következők:

Abeno-ku Aszahi-ku Curumi-ku Csúó-ku Dzsótó-ku Fukusima-ku Higasinari-ku Higasiszumijosi-ku Higasijodogava-ku Hirano-ku Ikuno-ku Jodogava-ku Kita-ku Konohana-ku Minato-ku Mijakodzsima-ku Naniva-ku Nisi-ku Nisinari-ku Nisijodogava-ku Szuminoe-ku Szumijosi-ku Taisó-ku Tennódzsi-ku

bélyeg|220px|A Kajukan akvárium a Tempozan kikötői faluban

Népessége A 2005-ös japán népszámlálás alapján Oszaka lakossága 2 628 811 fő volt, ami a 2000-es évi adatokhoz képest 1,2%-os növekedést jelent, ám messze elmarad az 1965-ben mért háború utáni (3 156 222 fő) és az 1940-es abszolút csúcshoz (3 252 340 fő) képest. Az 1923-as nagy kantói földrengés következményeként, 1920 és 1930 között, rengeteg ember költözött Oszakába, és a népesség hamarosan megduplázódott. Az 1930-as népszámlálás alapján Oszaka volt Japán legnagyobb városa 2 453 573 fővel, megelőzve Tokiót 2 070 913 lakosával. A háború végétől a 2000-es évek közepéig az Oszaka–Kóbe–Kiotó agglomeráció népessége folyamatosan növekedett, ám az utóbbi években népességcsökkenés mutatkozik.

A népsűrűség 11 836 fő négyzetkilométerenként. A háztartások száma 1 241 489, ami azt mutatja, hogy ez háztartásban átlagosan 2 lakos él. 99 775 regisztrált külföldi él a városban. A legnagyobb bevándorló népcsoportok a koreai (71 015 fő) és a kínai (11 848 fő).

A legbeszéltebb dialektus a japán nyelv oszakai nyelvjárása. Fő megkülönböztető jele, hogy a tagadó igéknél a „hen” utótagok használják a „nai” helyett.

Gazdaság A történelem során Oszaka volt Japán kereskedelmi központja, de szerepe a közép- és kora modern korban volt a legjelentősebb. Ma már, különösen a kilencvenes évek vége óta, egyre több vállalat helyezi át székhelyét Tokióba, de továbbra is számos jelentős vállalat működteti a központját Oszakában. A tendencia mérséklésére a város, Szeki Dzsunicsi polgármester vezetésével, nemrég indított útjára egy programot, aminek célja hazai és külföldi befektetők a városba csábítása.

Közlekedés A városban üzemel Japán második leghosszabb egysínű vasútja, az Osaka nyeregvasút.

Oktatás bélyeg|220px|Az Umeda negyed legismertebb felhőkarcolója, a Sky Building bélyeg|220px|A Grand Front Osaka komplexum Az általános iskolák és a középiskolák alsóbb évfolyamai városi irányítás alatt vannak , míg a középiskolákat a prefektúrai szinten felügyelik.

Korábban számos egyetem volt jelen a Oszaka belvárosában, de hogy növekvő területigényük kielégíthessék, több intézmény a külvárosokba költözött át. Oszaka Kiotóhoz és Tokióhoz hasonlóan Japán egyik felsőoktatási központjának számít. Mindezek ellenére Oszaka prefektúra legtekintélyesebb felsőoktatási intézménye, az Oszakai Egyetem, nem itt, hanem Szuitában található.

Kanszai Egyetem Oszaka városi Egyetem Oszakai Közgazdaságtudományi Egyetem Oszakai Műszaki Egyetem Oszakai Jogakuin Főiskola Oszakai Gazdaságpolitikai Egyetem SOAI Egyetem Oszakai Művészeti Egyetem Oszakai Oktatási Egyetem

Turizmus, látnivalók Cútenkaku torony Tenpózan óriáskerék Oszakai várkastély Oszakai kastélypark Tennó-dzsi állatkert (Tennōji Zoo; 天王寺動物園) Történelmi múzeum (Osaka Museum of History; 大阪歴史博物館) HEP FIVE óriáskerék Museum of housing and living

A környéken Nara Park

Testvértelepülések Chicago, Egyesült Államok Hamburg, Németország San Francisco, Egyesült Államok (2018 októberéig) São Paulo, Brazília Sanghaj, Kína Melbourne, Ausztrália Milánó, Olaszország Szentpétervár, Oroszország

Partnervárosok Budapest, Magyarország (1998) Buenos Aires, Argentína Dnyipro, Ukrajna (2022) Puszan, Dél-Korea

Jegyzetek

További információk

Kategória:Japán települései Kategória:Oszaka prefektúra