Siposs Jenő (Somorja, 1920. július 1. – Komárom, 1997. augusztus 17.) szlovákiai magyar színész, lektor, színműíró, műfordító.
Életpályája Iskoláit Somorján, Komáromban és Érsekújváron végezte el. 1940-ben érettségizett Dunaszerdahelyen. Katonaként megjárta a második világháború harctereit. 1948-ban jogi diplomát szerzett Budapesten. Eredetileg hivatalnok volt; hazakerült Somorjára, ahol előbb jogügyi előadó, majd útépítő munkás volt. 1952–1980 között a Magyar Területi Színház színésze volt. 1966–1980 között a Magyar Területi Színház (MATESZ) lektora volt. 1980-ban nyugdíjba vonult.
Munkássága Alakításait kisebb-nagyobb vígjátéki szerepek alkották. Komolyabb drámai szerepeiben kitűnt egyszerű embersége és temperamentuma. Az irodalom iránti vonzalmát mint lektor hasznosította. Több színdarab és mesejáték szerzője, némelyik megjelent szlovák és ukrán nyelven is.
Színházi szerepei Urbán Ernő: Tűzkeresztség – Fuvaros Szél János Beaumarchais: A szevillai borbély – Basilio William Shakespeare: A makrancos hölgy – Vincentio Schiller: Ármány és szerelem – Von Kalb Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője – Sztolarik Hašek: Švejk – Kraus ezredes Jókai Mór: A kőszívű ember fiai – Haynau Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig – Valkay tanár úr
Művei A csodálatos erszény (mesejáték, Pozsony, 1957) Jávorfácska (mesejáték, Pozsony, 1959; szlovákul; Pozsony, 1964) Bolondóra (vígjáték, Pozsony, 1962; szlovákul és ukránul; Pozsony, 1963) Majomszeretet (vígjáték, Pozsony, 1964) Tülekedők (vígjáték, Pozsony, 1966; szlovákul; Pozsony, 1967) Telitalálat (vígjáték, Pozsony, 1967) Bumeráng (vígjáték, Pozsony, 1968) Két Ádám és egy Éva (vígjáték, Pozsony, 1968) Nagy baj az agybaj (komédia, Pozsony, 1969) Világjáró Gergő (mesejáték, Pozsony, 1970) A farkas és az őzikék (mesejáték, Pozsony, 1973) Jelzőtűz (dráma, Pozsony, 1973) A világjáró Jankó (mesejáték, Pozsony, 1976) Utazás Idómiába (mesejáték) Rosszcsont Ferke (mesejáték) Bagolyvár (mesejáték) Nagyezüst (hangjáték)
Műfordításai Ján Solovič: Az utolsó vihar (dráma, Pozsony, 1956) M. Rázusová-Martáková: A mézesbábos kunyhó (verses színjáték, Pozsony, 1957) A. Sz. Makarenko-M. Stehlík: Az új ember kovácsa (vígjáték, Pozsony, 1960) L. Luknár: Mackó úrfi királysága (mesejáték, Pozsony, 1970)
Filmjei A hentessegéd (1982)
Díjai A Szlovák Ifjúsági Szövetség pályázatának díja (1970)
Jegyzetek
Források
Kortárs magyar írók Csemadok.sk Szlovákiai Magyar Adatbank Szlovákiai Magyar Írók Társasága
További információk
Thurzó Gábor: Filmlevél. Tükör, 1973. máj. 14. Szuchy Emil: Színész és szerep. ÚIfj 1977. dec. 6. Siposs Jenő, SzFöldm 1980. jún. 14. Siposs Jenő: Bumeráng, SzFöldm 1987. jan. 10. A MATESZ húsz éve (évkönyv), Komárom 1972 Kmeczkó Mihály: Akik végigjátszották az életüket – Siposs Jenő, 1990 Ki kicsoda Kassától-Prágáig? Szerkesztette: Szőke József és Viczián János. Szekszárd, Babits, 1993. (A századvég magyarsága 1. A Révai új nagylexikona segédkönyvei I. sorozat.) Szlovákiai magyar ki kicsoda. Főszerkesztő: Balázs F. Attila. Pozsony, AB-ART Kiadó, 2001. Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998)
Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Komáromiak Kategória:Somorjaiak Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar műfordítók Kategória:A Magyar Királyság katonái a második világháborúban