A Ligier JS33 egy Formula–1-es versenyautó, amellyel a Ligier csapat versenyzett az 1989-es Formula–1 világbajnokságban, valamint az 1990-es idényben annak átalakított, JS33B nevű változatával. Pilótái 1989-ben René Arnoux és Olivier Grouillard voltak, 1990-ben pedig Nicola Larini és Philippe Alliot.
Áttekintés Az előző évi teljes kudarcot követően átalakulások történtek a csapat háza táján. Dobták a Judd-motorokat és helyettük Ford-Cosworth DFR erőforrásokra váltottak. Emellett lecserélték a tervezőgárdát is: Michel Beaujon és Richard Divila feleltek az új autóért. Külsőre sok szempontból emlékeztetett a March 881-es versenyautóra, mi több, a váltókat a March csapattól kapták.
1989-ben a kirúgott Stefan Johansson helyén Olivier Grouillard vezethette a második autót Arnoux mellett. Utóbbinak ez volt az utolsó idénye a sportágban és egyáltalán nem kezdte jól az évet: az első két versenyre kvalifikálni sem tudott. Ez később többször is megismétlődőtt: mindössze nyolc versenyen tudott részt venni, legjobb eredménye egy ötödik hely volt Kanadában. Grouillard volt a jobb versenyző, aki Imolában a tizedik helyre kvalifikált, de ki is zárták, mert a futamon a verseny újraindításakor meg nem engedett módon hozzányúltak az autójához. A legjobb eredménye a francia nagydíjon elért hatodik helye volt. Általános probléma volt a csapattal, hogy egyik versenyzőjük se engedte könnyen a lekörözést, és többször figyelmen kívül hagyták a kék zászló belengetését. Összesen a csapat három pontot szerzett egész évben, ami a konstruktőri tizenharmadik helyre volt elegendő.
1990-re átalakították a kasztnit: a March váltója helyére az X-Trac egysége került, átalakították az első felfüggesztést, és lefaragtak valamicskét a súlyból is. Új pilótapárosuk a Larini-Alliot duó lett, minden más azonban lényegében változatlan maradt. Larini megbízható pilóta volt, szinte az összes futamon rajthoz tudott állni, bár pontot nem szerzett. Alliot esetében balszerencsés körülmények is közrejátszottak: a szezonnyitó amerikai nagydíjról kizárták, mert egy szerelő a boxutcán kívül dolgozott az autóján, a német nagydíjról pedig azért, mert az autóját visszatolták a versenybe egy rajt utáni kavarodást követően. Mivel a szezon közepéig pontot sem szereztek, az idény második felében prekvalifikációra kötelezték őket - szerencséjükre ez nem tartott sokáig, mert az Onyx csapat időközben tönkrement. Emlékezetes momentum volt a portugál nagydíj, ahol Alliot autóját az éppen leköröző ferraris Nigel Mansell egyszerűen kipöckölte a pályáról, majd alaposan összetörte azt. 1990-et a csapat pont nélkül zárta.
Eredménylista (félkövérrel jelölve a pole pozíció; dőlt betűvel a leggyorsabb kör) ÉvCsapatKasztniMotorGumikPilóták12345678910111213141516PontokHelyezés1989Ligier LotoJS33Ford-Cosworth DFRBRASMRMONMEXUSACANFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS313.René ArnouxNKNK1214NK5KINK11NKKI913NKNKKIOlivier Grouillard9KIZKI8NKNK67KINK13KINKKIKIKI1990Equipe Ligier GitanesJS33BUSABRASMRMONCANMEXFRAGBRGERHUNBELITAPORESPJPNAUS0-Nicola LariniKI1110KIKI16141010111411107710Philippe AlliotKIZ129KIKI18913KIZ14NK13KIKI1011
Forráshivatkozások
Kategória:1989-es Formula–1-es autók Kategória:1990-es Formula–1-es autók Kategória:Ligier