Az Egerek és emberek (eredeti cím: Of Mice and Men) 1992-ben bemutatott amerikai történelmi filmdráma, melynek rendezője, producere és főszereplője Gary Sinise. A forgatókönyvet Horton Foote írta, John Steinbeck 1937-es azonos című novellájának adaptációjaként. További fontosabb szerepekben John Malkovich, Casey Siemaszko, John Terry, Ray Walston, Joe Morton és Sherilyn Fenn látható.
Világpremierje az 1992-es cannes-i filmfesztiválon volt, ahol Sinise-t rendezőként Arany Pálmára jelölték. Az amerikai mozikban 1992. október 2-án mutatták be, pozitív kritikai visszajelzések mellett.
Cselekmény A történet az 1930-as években, a nagy gazdasági világválság idején játszódik. Az éles eszű George Milton és átlag feletti erejű, de szellemileg visszamaradott barátja, Lennie Small menekülni kényszerül korábbi munkaadójától. Lennie-t ugyanis nemi erőszak kísérletével vádolták meg, miután megragadta egy fiatal nő ruháját (mivel a férfi szeret puha dolgokat tartani a kezében). A Soledad közelében fekvő Tyler Ranchra utaznak, új munka reményében.
Útközben a buszsofőr átveri őket és gyalog kell a farmra menniük, az erdőben töltve az éjszakát. George vonakodva ismét megosztja Lennie-vel élete álmát: egy nap saját földet akar, ahol nyulakat tenyészthetnek. Arra kéri barátját, ha bajba keveredne, rejtőzködjön el a bozótban és várja meg őt. A Tyler Ranchon a főnök gyanakodva nézi Lennie-t, de George biztosítja, szerény szellemi képességei ellenére társa kiváló munkaerő. Összebarátkoznak egy öreg, félkezű munkással, Candyvel. A farm vezetőjének kisebbrendűségi komplexusos fia, Curley féltékenyen és ellenségesen méregeti a nála magasabb Lennie-t. Curley vonzó felesége flörtölni kezd velük, George arra utasítja barátját, hogy kerülje el a nőt.
Megismerkednek közvetlen feletteseikkel, Slimmel és Carlsonnal. Lennie izgatottan arra kéri George-ot, szerezzen neki egy kiskutyát Slim nemrég megellett kutyájától. Egy kemény munkanap után George elégedett Lennie teljesítményével, így teljesíti annak kérését. Candy meghallja a két férfi tervét, miszerint földet akarnak venni és hajlandó lenne egy jelentős összeggel beszállni, ha ő is velük tarthat. Curley a többiek szeme láttára azzal vádolja Slimet, hogy az titokban a feleségével találkozgat. Tehetetlen dühében rátámad a társaival együtt nevető Lennie-re és kegyetlenül összeveri. George biztatására Lennie megvédi magát és emberfeletti erejével összezúzza Curley kezét. Slim ultimátumot ad neki: ha kirúgatja George-ot és Lennie-t, mindenkinek elmondja, hogyan sérült meg. Jó hírnevét féltve Curley ebbe beleegyezik és azt hazudja, egy munkagép nyomorította meg.
Curley felesége bevallja magányosságát Lennie-nek, aki szintén elkeseredett, mert irányíthatatlan fizikai erejével, akaratlanul megölte kiskutyáját. A nő mesél tönkrement színésznői álmairól és megengedi a puha dolgokat kedvelő férfinak, hogy a haját simogassa. Lennie azonban túlzottan durván ér hozzá, a nő sikoltozni kezd és a férfi – próbálva csendben tartani őt – véletlenül eltöri a nyakát. Lennie az erdőbe menekül, a korábban megbeszélt helyre, miközben Candy rátalál a nő holttestére. Curley vezetésével lincselő tömeg indul a gyilkos felkutatására. George előbb talál rá, ismét mesél neki közös álmukról, majd főbe lövi őt – megkímélve a felbőszült tömeg kezei közt rá váró kínhaláltól.
Szereplők SzerepSzínészMagyar hang George Milton Gary Sinise Forgács Péter Lennie Small John Malkovich Reviczky Gábor Candy Ray Walston Kristóf Tibor Curley Casey Siemaszko Csuja Imre Curley felesége Sherilyn Fenn Orosz Helga a főnök Noble Willingham Kardos Gábor Slim John Terry Balázsi Gyula Carlson Richard Riehle Orosz István Crooks Joe Morton Varga T. József buszsofőr Mark Boone Junior piros ruhás lány Moira Harris Whitt Alexis Arquette Fekete Zoltán
A film készítése Sinise és Malkovich korábban már megformálta George-ot és Lennie-t a kisregény egy 1980-as színpadi adaptációjában. Curley feleségének szerepére Bridget Fonda neve is felmerült, végül Sherilyn Fenn kapta meg a szerepet.
Eredetileg a kaliforniai Salinas-völgyben forgattak volna, melyet „Steinbeck vidék” néven is emlegetnek, mivel az író számos műve itt játszódik. A film látványvilágához elengedhetetlen, végtelen búzamezők hiánya miatt azonban a helyszín erre nem volt alkalmas: ehelyett a produkciós cég a Santa Ynez-völgyben fekvő Gainey Ranchon ültetett el gabonát a megfelelő forgatási háttér érdekében.
A forgatás 1991. szeptember 16-én kezdődött, október közepén átköltözött a kaliforniai Actonban fekvő Polsa Ranchra. Egy héttel később Los Angelesben forgatták le a farmházban zajló jeleneteket.
A film vágója Robert L. Sinise, Gary Sinise édesapja volt.
Eltérések a regénytől A film számos pontban eltér az alapműtől:
A regényben Lennie jóval nagyobb termetű társainál, míg a filmben ez nem szembetűnő. A film készítői a szereplő gyakori hallucinációit is kihagyták az adaptációból, és kizárólag annak szellemi visszamaradottságára fókuszálnak. Jelentős eltérés a könyvhöz képest Curley feleségének személyisége: míg a könyvben kegyetlennek ábrázolják, aki szándékosan játszadozik Lennie érzéseivel, addig a filmben szimpatikus, tragikus sorsú szereplőként tűnik fel.
A film végkifejlete is másként bontakozik ki: a regényben George sokáig hezitál, mielőtt lelőné barátját, a filmben szinte gondolkodás nélkül végez vele. A gyilkosság utóhatását is kihagyták a filmből, hiszen a könyvben több szereplő is biztosítja George-ot afelől, hogy helyesen cselekedett.
Fogadtatás Bevételi adatok A film 1992. október 2-án debütált 398 észak-amerikai filmszínházban, ahol összesen dollár bevételt termelt.
Kritikai visszhang A film kritikai elismeréseket szerzett. A Rotten Tomatoes 30 kritikus véleménye alapján 97%-ra értékelte, a szöveges összegzés szerint „Az Egerek és emberek tiszteletben tartja klasszikus forrásanyagát egy jól eljátszott adaptációval, amely erőteljesen összpontosít a történet időtlen témáira.” Roger Ebert a maximális négyből három és fél csillagra értékelte és szintén méltatta a filmet, kiemelve a készítők odafigyelését az eredeti történet részleteinek bemutatására.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1992 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai történelmi filmek Kategória:John Steinbeck művei alapján készült filmek Kategória:Fogyatékosság témájú filmek Kategória:A nagy gazdasági világválság idején játszódó filmek Kategória:Metro-Goldwyn-Mayer Pictures-filmek