Nagy Jenő (Nyíregyháza, 1882. december 29.–Budapest, 1960. július 13.) tanár, magyar ornitológus, vadász.

Élete Evangélikus lelkészi családból származott. Elemi- és középiskolai tanulmányait Nyíregyházán és Késmárkon végezte. 1904-től a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem hallgatója, ahol 1909-ben földrajz-természetrajz szakos középiskolai tanári oklevelet és földrajzból bölcsészettudományi doktori címet szerzett. 14 évig Újverbászon volt középiskolai tanár, majd 1922-től a Debreceni Református Kollégium Főgimnáziumának tanára lett. 1924-től gondozta az állat- és növénygyűjteményt, amelynek 1944-ben több mint 18 ezer leltári egysége volt. Vezetésével minden évben megszervezték a Madarak és Fák Napját. 1944-ben menekülnie kellett Debrecenből. 1946-ban nyugdíjazták, de haláláig tevékenykedett a természetvédelem területén. A debreceni Nagyerdő fái alatt nyugszik.

Nemzetközi madártani kongresszusokon képviselte Magyarországot. A Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület alelnöke volt. A főgimnáziumban megalakította az Ifjúsági Madárvédő (Állatvédő) Egyesületet. Széleskörű levelezést folytatott. Bejárta Németországot, Norvégiát, a Mediterránumot és a Kárpátok térségét. Legfőbb gyűjtési területe a Hortobágy volt.Ötvös János—Tóth József 1983: Ornitológiai tallózás a debreceni Kollégium biológiai szertárának leltárkönyveiben II. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981 Ő írta le először a hortobágyi szíki (rövidujjú) pacsirta fészkelését. Neki is köszönhetően lett 1939-ben a debreceni Nagyerdő egy része védett.

Emlékezete Déri Múzeum - Nagyerdő - a természet szertára

Művei 1936 Az erdő madárvilága. Debrecen 1940 A hortobágyi sziki pacsirta 1943 Európa ragadozó madarai. Debrecen Írt az Aquilába, az Állatvédelembe, vadászati szaklapokba és német szakfolyóiratokba.

Források Nagy Jenő Állatgyűjtemény

További információk Gulyás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Budapest 1940 Keresztény magyar közéleti almanach I-II. Budapest 1962 Állattani Közlemények 49

Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1960-ban elhunyt személyek Kategória:Debreceniek Kategória:Nyíregyháziak Kategória:Magyar ornitológusok