Nagy Boglárka, előadói nevén Nagy Bogi (Balmazújváros, 2002. április 22.https://koncertsziget.hu/eloado/nagy_bogi_744 –) Fonogram-díjas magyar énekesnő és dalszerző, a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójának döntőse és A Dal 2020 tehetségkutató műsornak az elődöntőse.
Énekesi pályája Nagy Bogi szülei zenetanárok, így már kiskorában közel került a zenéhez. Az iskolájában a rendezvények szereplője volt. Évekig fuvolázott, de a komolyzene mellett a popzene is érdekelte.
Több televíziós tehetségkutató műsorba jelentkezett. Szerepelt az Az ének iskolája, majd a Sztárban sztár +1 kicsi című műsorokban.
2018. december 3-án bejelentették, hogy bejutott a Duna eurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2019-be Holnap című dalával, melyet Caramel szerzett neki. A dallal a döntőig jutott, ahol a legjobb négy között végzett. A második dala, amelyet szintén kibocsátottak kislemezen, 2019 nyarán jött ki, és a Gyönyörű káosz''' címet kapta. Ezt is Caramel írta neki, mint karrierje elején az összes többi dalt is. 2020 tavaszán jelent meg az első saját dala, amely a Véled címet kapta.
Az első nagyobb sikere a Félek című dalhoz köthető, aminek dalszerzője és szövegírója is maga az énekesnő. 2024-ben megjelent első nagylemeze Rendetlenség Remekműve (2024) címmel. 2024-ben Bogi többek között fellépett a Budapest Parkban, a Campus Fesztivál nagyszínpadán, az Efotton és az MCC Feszten is.
Az előadásai során együtt dolgozott a Bagossy testvérekkel, Szepesi Mátyással és a Margaret Island tagjaival is.
2022-től a Csináljuk a fesztivált! című Duna TV-műsor egyik zsűritagja.
2025-ben jelent meg a Rossz éjszakák kislemeze.
2026-ban adta ki második nagylemezét Hűtlen Délibáb címmel. Az albumon található az év egyik legnagyobb slágere is a Jól leszek újra.
Elismerések
Fonogram – Magyar Zenei Díj (2026)
Magánélete A Sztárban sztár +1 kicsi'' során megismerkedett Varga Szabolcs énekessel, akivel két évig voltak együtt. 2023. augusztus 26-án ment férjhez a nála kilenc évvel idősebb párjához, Nyári Marcellhez. 2026 januárjában jelentették be, hogy elválnak.
Zenekarai (BSW) BeerSeeWalk B. Nagy Réka Nagy Bogi (2019-től) T. Danny
Jegyzetek
További információk Nagy Bogi portré - Debreceni Színképek. Dehir. 2019. márc. 15 Nagy Bogiék közös munkája Kovács Ákossal. Magyarnemzet.hu. 2021. jún. 29. A Camino lett Ferenc pápa magyarországi látogatásának hivatalos dala. Magyarnemzet.hu. 2023. ápr. 19. „Szeretnék fiatalon édesanya lenni” – Exkluzív interjú Nagy Bogival. Story.hu. 2024. jan. 24. A második elődöntő továbbjutójával, Nagy Bogival beszélgettünk
Kategória:2002-ben született személyek Kategória:Balmazújvárosiak Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar nők Kategória:A Dal-versenyzők