Vernon Dalhart, amerikai „hegylakó”A hillbilly-t elsősorban az Appalache-régióban és Ozarks hegységben élő fehér emberekre használják. Ahogy az emberek a nagy gazdasági világválság idején elvándoroltak a régióból, a kifejezés velük együtt elterjedt észak és nyugat felé. amerikai operaénekes, country-énekes és dalszerző volt. A „Wreck of the Old 97” című klasszikus balladáról készített felvétele volt az első country dal, amelyet állítólag egymillió példányt adtak el, (bár a második világháború előtti felvételek eladási adatait nehéz ellenőrizni).
Pályafutása
Dalhart a texasi Jeffersonban született. Művésznevét két városról, a texasi Vernonról és Dalhartról vette. Tinédzserként az 1890-es években marhákat terelt. Dalhart apját, Robert Marion Slaughtert sógora, Bob Castleberry ölte meg, amikor Vernon tízéves volt. Amikor Dalhart 12-13 éves kora körül a család Jeffersonból a texasi Dallasba költözött.
Dalhart énekelt, szájharmonikán és zsidó hárfánÓkori zeneszerszám, az Ótestamentumban a kinnór után a legtöbbet említett húros hangszer. A a lírák, vagy a hárfák családjába tartozhatott. játszott a helyi közösség rendezvényein, és tanult a Dallas Conservatory of Musicon. 1901-ben feleségül vette Sadie Lee Moore-Livingstont. Két gyermeke született, egy fia és egy lánya. 1910-ben New Yorkba költöztek. Ott egy zongoraraktárban dolgozott és alkalmanként énekesi munkát vállalt.
Dalhart zenei oktatása a klasszikus zenében gyökerezik. Operaénekes szeretett volna lenni. 1913-ban szerepet kapott a Pillangókisasszonyban és egy Arthur Sullivan-operettben. Thomas Alva Edison felvételeket készített az Edison Records számára.
1916-tól 1926-ig több, mint 400 könnyű- klasszikus zenei és korai tánczenekari felvételt készített különböző lemezkiadóknak. 1927 és 1929 között lemezfelvételeket készített a Vernon Dalhart Trióval. Az 1920-as és 1930-as években több mint 5000 78-as kislemezen énekelt számos kiadónál, több mint 100 álnevet használva. Már befutott énekes volt, amikor elkészítette első countryzenei felvételeit.
Dalhartnak volt egy klasszikussá vált slágere az 1924-es „The Wreck of the Old 97” című ballada, amely a 97-es gyorsposta vonat kisiklásáról szól, 1903-ban a virginiai Danville közelében. Ez volt az első déli dal, amely országos sikert aratott. A „The Prisoner's Song” hétmillió példányban kelt el. Az Amerikai Recording Industry Association (RIAA) aranylemezzel jutalmazta. Billboard magazin statisztikusa megírta, hogy a "The Prisoner's Song" volt a No.1 1925 és 1926 között tizenkét héten át.
Az egyik leginkább Vernon Dalharthoz köthető felvétel − különösen az Egyesült Királyságban) − az 1925-ös „The Runaway Train” című száma volt. 1954 és 1982 között a BBC Rádió „Gyermekkedvencei” című műsorában játszották. Még ma is szinte minden egyesült királyságbeli gyermeklemez-válogatásban szerepel. Örök kedvenc.
Az 1930-as évek végére Dalhart népszerűsége csökkent, és a nagy gazdasági világválság idején elveszítette bevételeinek nagy részét. Végül nyugdíjba vonult. 1940-ben a Connecticut állambeli Bridgeportba költözött, ahol éjszakai portásként dolgozott.
1948-ban meg 65 éves korában.
Diszkográfia
+CímÉvFelvétel dátumaCimkeOld Time Songs: Original 1925-1930 Recordings19761930Davis Unlimited1921-192719771927Golden Olden ClassicsThe First Singing Cowboy On Records1978Mark56 RecordsFirst Recorded Railroad Songs Ballads And Railroad Songs1980Old Homestead RecordsOn The Lighter Side1985"The Wreck Of The Old 97" And Other Early Country Hits – Vol. IIIInducted Into The Hall Of Fame 19811999King RecordsPuttin’ On The Style 2007Document Records
Díjak Nashville Songwriters Hall of Fame, 1970 Country Music Hall of Fame, 1981 Grammy Hall of Fame: „The Prisoner's Song”, 1998 Hollywood Walk of Fame, 2007 Songs of the Century: „The Prisoner's Song” Grammy Hall of Fame: „Wreck Of The Old 97”, 2021
Jegyzetek
Források https://www.countrymusichalloffame.org/hall-of-fame/vernon-dalhart https://adp.library.ucsb.edu/index.php/mastertalent/detail/109089/Dalhart_Vernon
Fordítás
Kategória:Amerikai énekesek Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1948-ban elhunyt személyek Kategória:Texasiak Kategória:Cowboyok Kategória:Connecticutiak Kategória:Countryénekesek Kategória:New York-iak