A szatmári svábok a dunai svábokhoz tartozó, német anyanyelvű népcsoport, amely többségében Románia északnyugati részén, Szatmár megyében él. Ide sorolják a Máramaros, Bihar és Szilágy megyei németeket is. Három szatmári sváb falu (Mérk, Vállaj és Zajta) Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található.
A szatmári svábok azoknak a földműveseknek a leszármazottai, akik a 18. századtól kezdve a Sváb-Felföldről telepedtek le a Károlyi család birtokain.
Történet Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc idejében Szatmár vármegye területén számos csatát vívtak, és a különböző keresztülvonuló seregek nagy pusztítást okoztak. A törökellenes harcok nagy anyagi áldozatot követeltek, amit megemelt adók formájában szedtek be a lakosságtól, de rájuk hárult a katonaság ellátása is. A népesség száma lecsökkent: részben elestek a harcokban, részben megszöktek a sarcolás elől. A Rákóczi-szabadságharc alatt a kurucok 17 hónapig ostromolták Szatmár várát, amely 1705. január 1-jén adta meg magát. Ezt követően Rákóczi összeíratta, hogy a megye területén 1703 pünkösdjétől 1705. február 28-ig mekkora kár érte az egyes községeket, hány falu pusztult el, hány gazda maradt meg; az összeírás siralmas képet mutatott. Ráadásul 1709–1712 között pestis pusztította a vidéket.
bélyegkép|Károlyi Sándor A szatmári békekötést követően szükségessé vált az elnéptelenedett vidék betelepítése. A magyar udvari kancellária és az udvari haditanács engedélyével gróf Károlyi Sándor a Württembergi Királyságból, a Sváb-Felföldről hozott katolikus telepeseket. 1712-ben mintegy 1700 fő érkezett, az első csoport 1712. július 14-én, a második július 21-én ért Nagykárolyba. Július 22-én megkezdődött a telkek kiosztása Nagykárolyban, Csanáloson, Kaplonyban és Csomaközön. A mesterembereket Olcsvára, a molnárokat Nagymajtényba telepítették. A jövevények nem voltak elégedettek a gróf által kínált szerződéses feltételekkel, és sérelmezték a gazdatisztek visszaéléseit is, ezért az első évben nagy számban szöktek el vagy vándoroltak szabályosan vissza. A magyar jobbágyok versenytársat láttak a svábokban, és nehezen fértek meg velük, ezért Károlyi a magyarokat más, tisztán magyar lakosságú községekbe költöztette.
A telepítést Károlyi Sándor utódai (fia, Ferenc és unokája, Antal) is folytatták. 1712 és 1838 között összesen 2072 család (mintegy nyolcezer fő) telepedett le 31 községbe. A legtöbb külföldi család Nagykárolyba, Erdődre, Nagymajtényba, Mezőfénybe és Csanálosra érkezett. Nagyobb számú közvetlen betelepedés történt még Krasznabéltekre, Vállajra, Túrterebesre, Kálmándra, Mezőpetribe és Tasnádra; a többi településre inkább csak a többi sváb községből költöztek.
A betelepülő gazdák 30-40 hold földet, szőlőhelyet, kaszálót, fát és legeltetési jogot kaptak. Hat évig nem kellett adót fizetniük és mentesültek a katonai beszállásolástól; az első három évben úrbéri szolgálatot sem kellett teljesíteniük. Saját elöljáróságot választhattak, a papot a földesúr biztosította. A gróf és a gazdák közötti viszonyt szerződésben rögzítették, így terheik kiszámíthatóak voltak. A hatékony gazdálkodás eredményeképpen a sváb gazdák további földterületeket szereztek.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során a szatmári svábok a magyar csapatok oldalára álltak. A jobbágyok felszabadítását követően a szorgalmas, munkaszerető sváb gazdák hamarabb megváltották a földet, mint a magyarok. A kiegyezést követően a gazdasági fejlődés hatására megkezdődött nyelvi asszimilációjuk, különösen a városokhoz (Szatmár, Nagykároly) közeli településeken. Az 1910-es népszámláláskor a Nagykároly környéki falvakban (Kálmánd, Kaplony, Mezőpetri) már alig akadt német anyanyelvű.
A trianoni béke után Romániához került szatmári svábok elég hamar politikai csatározások középpontjába kerültek. Németország és a román kormány támogatta az elmagyarosodott szatmári népesség visszanémetesítését, az Országos Magyar Párt politikusai ezzel szemben úgy érveltek, hogy az asszimiláció már befejeződött.
1926. január 10-én megalakult a szatmári Német-Sváb Népközösség (Deutschschwäbische Volksgemeinschaft Gau Sathmar). Februárban a temesvári Schwäbische Bank fiókot nyitott Nagykárolyban azzal a céllal, hogy kedvezményes hitelt nyújtson a környező falvak földműveseinek. 1928-ra a szatmári két kisebbség között az iskolákért folyó harc elmérgesedett. 1928. májusban a Romániai Német Párt vezetősége úgy döntött, hogy a szatmári német mozgalmat visszafogottabbá kell tenni. 1933-ra mind a német külügyminisztérium, mind az erdélyi szász vezetők arra jutottak, hogy azokon a településeken, ahol már nem beszélnek németül, nem kell erőltetni a német oktatást. A szatmári német vezetők azonban minden sváb faluban követelték a német tannyelvű oktatást, és sikerrel jártak. Constantin Angelescu tanügyminiszter az 1934/35-ös tanév kezdetén elrendelte, hogy a német családnevű gyerekeket akkor is csak német vagy román tannyelvű iskolába lehessen beíratni, ha a szülők a magyar iskolát választanák. 1935-re a szatmári sváb illetve egykori sváb falvakban csak egyetlen magyar tannyelvű iskola maradt.
A visszanémetesítés eredményeképpen az 1930-as népszámlálás során a szatmári svábok olyan nagyságrendben vallották magukat német anyanyelvűnek, ahányan 1910-ben németül tudó magyar anyanyelvűnek. Miután a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, a magukat német anyanyelvűnek illetve német nemzetiségűnek vallók száma jelentősen csökkent. A szatmári svábok egy része belépett a Magyarországi Németek Népi Szövetségébe (Volksbund).
Miután Hitler 1939. október 6-án meghirdette a Heim ins Reich [haza a birodalomba] programot, a német népcsoportok Németországba való visszatelepítését. A felmérések alapján mintegy húsz-harmincezer szatmári sváb mutatkozott hajlandónak az áttelepülésre, de végül ez nem valósult meg a más területekről (Dél-Tirol, Baltikum, Besszarábia, Bukovina, Galícia) érkezők elhelyezési problémái miatt. A szatmári svábok közül mintegy ezren léptek be a német hadseregbe.
1944-ben a szovjet csapatok behatolásakor mintegy háromezer főt evakuáltak; a svábok többsége nem volt hajlandó lakóhelyének elhagyására. 1945-ben mintegy ötezer szatmári német vagy német származású személyt „háborús jóvátétel” címén kényszermunkára vittek a Szovjetunióba, ahonnan mintegy 10-15%-uk nem tért vissza. Az otthon maradottakat az 1945. március 25-i agrártörvény sújtotta: az állam kisajátította A hitlerista Németországgal együttműködött német állampolgárok vagy német nemzetiségű (etnikai eredetű) román állampolgárságok földjeit és mezőgazdasági jellegű vagyonát.
A kommunizmus időszakában a szatmári svábok is elkezdtek tömegesen külföldre települni, noha később, mint az erdélyi szászok és a bánáti svábok. Először azok emigráltak, akik elég jól beszéltek németül, de az 1980-as évek második felében már az elmagyarosodott szatmári svábok is a kitelepülést választották.
Népesség bélyegkép|Szatmári sváb parasztház 1712 és 1838 között összesen 2072 család, azaz több mint nyolcezer fő telepedett át a Sváb-Felföldről Szatmár vármegye 31 községébe. 1820 körül mintegy tizennyolcezer sváb származású személy élt Szatmárban.
A szatmári svábok fő foglalkozása a mezőgazdaság, az állattenyésztés és a szőlőművelés volt. A háromnyomásos gazdálkodás és a 19. század végén végrehajtott birtokrendezés kedvezett az észszerű munkavégzésnek, a mezőgazdasági gépek használatának és a többlettermelésnek.
A trianoni béke során Romániához került 24 sváb község lakossága az alábbiak szerint alakult:
Év Németanyanyelvűek Németnemzetiségűek 188010 376 189011 712 19008 240 19103 581 192021 756 193013 04819 194 19415 6154 318
Az 1970-es és 1980-as években a romániai Szatmár megyében – szatmári sváb élt. Ehhez jön további 4000 fő a magyarországi községekből és mintegy 8000 fő Máramaros, Bihar és Szilágy megyéből. Az 1977-es népszámláláskor még szatmári sváb élt Romániában. A kivándorlások következtében a svábok által hajdan lakott vidék délkeleti részén már alig vannak svábok, Nagykároly környékén még léteznek sváb lakosságú falvak.
A 2011-es és 2021-es népszámlálások során az alábbi Szatmár megyei községekben és városokban élt 5%-nál nagyobb arányú német lakosság: TelepülésNémetek aránya 2011 2021 Mezőpetri (Petrești)27,3%39,6% Kálmánd (Cămin)22,6%30,2% Csanálos (Urziceni)23,9%15,3% Krasznabéltek (Beltiug)11,4%14,0% Mezőfény (Foieni)20,9%12,3% Csomaköz (Ciumești)18,3%8,4% Mezőterem (Tiream)10,9%4,1% Erdőd (Ardud)8,8%4,5%
Híres emberek Haas Mihály (1810–1866) szatmári római katolikus püspök Haller György (1883–1934) festő, grafikus Scheffler János (1887–1952) szatmári római katolikus püspök, vértanú Cserháti Ferenc (1947–2023) katolikus pap Stefan Gnandt (1952–) festő Schönberger Jenő (1959–) szatmári római katolikus püspök Böhm Zsolt György (1962–) aszteliteniszező Zita-Eva Funkenhauser (1966–) tőrvívó Monika Weber (1966–) tőrvívó Hedwig Funkenhauser (1969–) vívó Susanne König (1974–) kardvívó Rita König (1977–) tőrvívó
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk
Kategória:Romániai németek Kategória:Magyarországi németek