A szifilisz (syphilis, lues), más néven vérbaj, bujakór, bujasenyv szexuális úton terjedő, idült lefolyású, fertőző nemi betegség. Kórokozója a pallidum alfajú spirochaeta nevű baktérium, a Treponema pallidum által okozott fertőzés, ami nagyon sokféle tünetet utánozhat, ezért nevezik a betegségek majmának is. A fertőzés elsősorban szexuális úton terjed, de az anya is megfertőzheti gyermekét a terhesség ideje alatt vagy a szülés során, ez esetben veleszületett, vagyis kongenitális szifiliszről van szó. A Treponema pallidum alfajai más, emberre veszélyes betegségeket is okoznak: frambőzia (pertenue alfaj), pinta (carateum alfaj), és bejel, vagy más néven járványos szifilisz (endemicum alfaj).
A betegség elnevezése Girolamo Fracastoro (1478–1553) veronai orvostól származik: „Syphilis” eredetileg 1530-ban, latin nyelven írt versének címe volt. Ez a hosszú, mitologikus költemény egy Syphilus nevű pásztort említ, aki megsértette a napistent, ezért ezzel a betegséggel bűnhődött, amit egy birkától kapott el. Ezt a szerző is „francia betegségnek” (morbus gallicus) nevezi, amely kifejezést aztán a következő évszázadokban széleskörűen alkalmazták. A franciák persze ugyanezt olasz betegségnek hívták (más források szerint spanyolkórnak), a hollandok spanyol, az oroszok lengyel, a törökök keresztény, a japánok pedig portugál betegségnek. Régi, illetve népies elnevezései még a bujakór és a franc (mely utóbbi a „francia betegségből” ered). A korábbi feltételezések szerint Kolumbusz hozhatta be Európába, de több középkori európai lelet nyomán kiderült, hogy már előtte is létezett, pl. egy 2008-as szegedi tanulmány szerint Magyarországon a 15. század közepén is jelen volt a kór. A genetikai kutatások szerint azonban a baktérium ma ismert törzse Dél-Amerikában alakult ki és csak onnan jöhetett Európába. A korábbi európai változata egy nem feltétlenül halálos, hosszú ideig túlélhető betegséget okozott és nem szexuális úton terjedt.
A vérbaj tünetei attól függően eltérnek, hogy a betegség négy szakasza (elsődleges, másodlagos, látens és harmadlagos szakasz) közül melyikben lépnek fel. Az elsődleges szakaszt általában egyetlen szifiliszes fekély (nem fájdalmas, nem viszkető kemény elfekélyesedés a bőrön, a kórokozó behatolási helyén) jellemzi, a második szakaszban szétterjedt kiütés jelentkezik, amely rendszerint a tenyéren és a talpon jelenik meg. A látens szifilisznek nincsenek vagy alig észrevehető tünetei vannak, a harmadlagos szakaszban pedig gumma, idegrendszeri vagy szívproblémák jelentkeznek. A szifilisz „nagyszerű imitátorként” ismert, mert rendszeresen atipikus tünetekkel jelentkezik. Diagnosztizálása általában szerológia segítségével történik (Wassermann-reakció), de a baktériumok mikroszkóp alatt is jól láthatók. A kór sikeresen kezelhető antibiotikummal, intramuszkuláris (izomba adott) penicillin G-vel (neuroszifilisz esetén intravénásan), vagy ceftriaxonnal, súlyosan penicillinérzékeny egyének esetén pedig orális (szájon át beadott) doxiciklinnel vagy azithromycinnel.
Feltételezések szerint 1899-ben a szifilisz 12 millió embert fertőzött meg, és az esetek több mint 90%-a fejlődő országokban fordult elő. A friss betegek száma jelentősen lecsökkent az 1940-es években, miután a penicillin széles körben elérhetővé vált, majd az ezredforduló után a fertőzés gyakorisága újra emelkedni kezdett több országban, és sok esetben HIV fertőzéssel együtt fordul elő. Ez vélhetően a szexuális partnerek gyakori váltogatásának, a prostitúciónak és a csökkenő kondomhasználatnak tulajdonítható.
Kórlefolyás A betegség közvetlen kontaktussal szexuális úton (rendszerint a bőr és a nyálkahártyák sérülésein át), transzplacentárisan (a méhlepényen keresztül), illetve vérrel terjedhet. Ennek alapján megkülönböztethetünk szerzett (syphilis acquisita) és kongenitális, veleszületett szifiliszt (syphilis connatalis). A lues négy szakaszban jelentkezik: elsődleges, másodlagos, látens és harmadlagos. William Osler „nagy utánzó”-nak nevezte más betegségeket jellemző tünetei miatt.
Lappangás Ez egy átlagosan 3 hetet felölelő időintervallum (10-90 nap). Ebben a szakaszban a spirochaeták nyálkahártyákon (genitális, orális, anális) keresztül jutnak be a szervezetbe, a behatolási kapuban szaporodnak. A kórokozó a szervezetben a véráram útján terjed.
Elsődleges szifilisz bélyegkép|Szifiliszes extragenitális fekély kézen Az elsődleges szifilisz általában a fertőzött sebbel történő közvetlen szexuális érintkezés útján terjed. Általában a kezdeti kontaktust követő 3-90 nap (átlagban 21 nap) után, a behatolási kapunak megfelelően bőrsérülés jelenik meg, amely kezdetben egy körülírt, élénk vörös, porctapintatú beszűrődés, majd ezen a területen megjelenik a szifiliszes fekély. Ez általában (az esetek 40%-ában) egyetlen kemény, fájdalommentes, nem viszkető 0,3–3 cm átmérőjű bőrfekély, amelynek jól látható közepe és éles határszéle van. Szövettanilag mononukleáris beszűrődés, makrofágok, limfociták jelenléte jellemzi. Ebben a stádiumban a treponemák a lueszes fekély váladékából mutathatók ki.
A bőrsérülés azonban szinte bármilyen formát ölthet. Klasszikus formájában bőrfoltból alakul át papulává s végül erózióvá vagy fekéllyé. Alkalmanként több sérülés is jelen lehet (~40%), amely gyakrabban fordul elő, ha HIV-fertőzés is fennáll. A bőrsérülések fájdalmasak, érzékenyek lehetnek (30%), és a genitália körül is megjelenhetnek (2–7%). A leggyakoribb előfordulási hely nőknél a méhnyak (44%), heteroszexuális férfiaknál a pénisz (99%), homoszexuális férfiaknál pedig viszonylag gyakori az anális és rektális fekély (34%). Nyirokcsomó megnagyobbodás gyakran (80%) előfordul a fertőzés környékén, 7-10 nappal a szifiliszes fekély kialakulása után. A bőrsérülés kezelés nélkül 3-6 hétig megmarad.
Tünetmentes időszak 2–24 hét közti időszak. A fekély spontán gyógyul kezelés nélkül is, helyén jellegzetes kis csillag alakú heg marad vissza. Ezzel egyidőben a nyirokcsomóduzzanatok is nyomtalanul eltűnnek. Megfelelő és eredményes kezelés esetén a betegség további szakaszaira jellemző elváltozások elmaradnak, de ellenkező esetben a treponemák a szövetekben szaporodnak tovább, és a folyamat automatikusan átmegy a következő stádiumba.
Másodlagos szifilisz thumb|A másodlagos szifilisz tipikus megjelenése: kiütés a tenyéren thumb|Vöröses papulák és csomók a testfelület nagy részén a másodlagos szifilisz következményeként A másodlagos szifilisz általában 4-10 héttel az elsődleges fertőzés után alakul ki. Ekkorra a szervezet már túlérzékennyé vált a kórokozóval szemben, így bekövetkezik a folyamat generalizálódása. Míg a másodlagos betegség jellemzően igen változatos formákban jelentkezhet, a tünetek leggyakrabban a bőrt, a nyálkahártyát, és a nyirokcsomókat érintik, de felléphet lép-, máj- és általános nyirokcsomó megnagyobbodás, csonthártya- és ízületi gyulladás is. A törzsön és a végtagokon - a tenyeret és a talpat is beleértve - szimmetrikus, vöröses-rózsaszín, nem viszkető kiütések (exantémák) jelenhetnek meg. A kiütés makulopapulárissá vagy gennyessé válhat. A nyálkahártyán lapos, széles, fehéres színű, szemölcsszerű bőrsérülések (enantémák) is kialakulhatnak. Ezen bőrsérülések mindegyike baktériumokat rejt magában és fertőző. Egyéb tünetek a láz, torokfájás, rossz közérzet, súlyvesztés, hajhullás és fejfájás. Ritkán előfordul májgyulladás, vesebetegség, ízületi gyulladás, csonthártyagyulladás, látóideg gyulladás, belső szemgyulladás és szaruhártyagyulladás. Az akut tünetek általában 3-6 hét után elmúlnak; az esetek 25%-ában azonban a másodlagos tünetek visszatérnek. Sokan, akik másodlagos szifilisszel jelentkeznek (a nők 40–85%-a, a férfiak 20–65%-a), nem számolnak be arról, hogy korábban klasszikus elsődleges szifiliszes fekélyük lett volna.
bélyegkép|150px|Másodlagos szifilisz női nemi szerven
Latens szifilisz A fertőzés után körülbelül egy évvel kezdődik, egy hosszabb tünetmentes periódus. Két szakaszra tagolható: korai és késői latens periódusra. A latens szifilisz késői szakaszában a beteg nem fertőző, de a transzplacentáris terjedés ilyenkor is bekövetkezhet. A tünetmentesség 3-30 évig tarthat.
A látens szifilisz meghatározása szerint szerológiai vizsgálattal bizonyított fertőzés, amelynél nem jelentkeznek a betegség tünetei. Az Egyesült Államokban továbbá korai (kevesebb mint 1 évvel másodlagos szifilisz után) vagy késői (több mint 1 évvel másodlagos szifilisz után) változatot különböztetnek meg. Az Egyesült Királyság két évnél húzza meg a határvonalat késői és korai látens szifilisz között. A korai látens vérbajnál felléphetnek visszatérő tünetek. A késői látens szifilisz tünetmentes, és nem annyira fertőző, mint a korai látens szifilisz.
Késői, harmadlagos szifilisz thumb|right|Harmadlagos (gummás) szifiliszes beteg. Szobor a párizsi Musée de l'Homme-ból Harmadlagos szifilisz körülbelül 3–15 évvel a kezdeti fertőzés után alakulhat ki és három további típusát különböztetik meg: gummás szifilisz (15%), késői neuroszifilisz, amely a központi idegrendszert támadja meg (6,5%), és szív- és érrendszeri szifilisz (10%). Kezelés nélkül a fertőzött betegek harmadánál kialakul a harmadlagos betegség. A harmadlagos szifiliszes betegek nem fertőzőek.
Gummás szifilisz, vagy késői jóindulatú szifilisz általában 1–46 évvel - átlagosan 15 évvel - a kezdeti fertőzés után alakul ki. Erre a szakaszra a gummák krónikus megjelenése a jellemző, amelyek puha, tumorszerű gyulladásos göbök, méretük nagyban eltérő lehet. Általában a bőrön, csontokon, májon, heréken, de bárhol megjelenhetnek. A gumma változó nagyságú, borsószemnyi-tyúktojásnyi képződmény, kezdetben tömött, később tapintása gumiszerűen rugalmas lesz (innen az elnevezése) és körülötte heges-kötőszövetes tok alakul ki, amely élesen elhatárolja a környezetétől. Idővel a gumma közepén elhalás támad, ami nem hajlamos elfolyósodásra.
A neuroszifilisz a központi idegrendszert érintő fertőzés. Kialakulhat korán – akár tünetmentes, akár szifiliszes agyhártyagyulladásként – vagy későn – meningovaszkuláris szifiliszként, általános bénulásként, vagy tabes dorsalisként. Utóbbi gyenge egyensúlyérzékkel és az alsó végtagokban érzett villámlásszerű fájdalommal párosul. A késői neuroszifilisz általában 4–25 évvel a kezdeti fertőzés után alakul ki. A meningovaszkuláris szifilisz rendszerint apátiával és rohamokkal jelentkezik, míg az általános bénulás demencia luetica és tabes dorsalis felléptével. Előfordulhat, hogy a beteg Argyll Robertson-tünettelNéhol Argyll Robertson-pupilláknak nevezik. jelentkezik, ahol mindkét kis pupilla összehúzódik a közeli tárgyakra történő fókuszálás során, azonban erős fény hatására nem.
A szív- és érrendszeri szifilisz általában 10–30 évvel a kezdeti fertőzés után alakul ki. A leggyakoribb komplikáció a szifiliszes aortagyulladás, amely aneurizma kialakulásához vezethet.
Szervi elváltozások a harmadlagos szifilisz időszakában Leggyakoribb a szív és érrendszer elváltozása: aorta aneurysma, aorta insufficiencia, koszorúerek szájadékának szűkülete. A szívizomban néha apró gummák képződnek. A tüdőben intersticiális gyulladás, majd fibrózis támad. Gummák is előfordulnak, elsősorban a jobb tüdő alsó lebenyében.
A májban is gyakoriak a gummák, amelyek hegesen zsugorodva a májat lebenyezetté teszik. A csontokban szintén gyakori a gumma. A csontszövet burjánzását eredményezheti, aminek következtében a külső felszínen és a velőüregben csontfelrakódást látunk. Az idegrendszer szintjén agyhártya-hegesedést és liquorkeringési zavarokat okozhat, illetve az agy homlok- és halántéklebenyének a sorvadását eredményezheti. A gerincvelő burkaiban kialakuló gyulladás a hátsó gerincvelői gyököket leszorítja, ami a felszálló érző pályák degenerációját okozza. Ez súlyos érzészavarokhoz és ataxiához vezet, a kórkép neve tabes dorsalis.
Kongenitális szifilisz