Balogh Attila (Szeged, 1993. november 29.) magyar basszusgitáros, zeneszerző, dalszövegíró.

A magyar stoner és sludge metal színtér meghatározó alakja. Jelenleg a Lazarvs és a Dungaree zenekarok tagja.

Pályafutása 2014-ben alapította meg a szegedi székhelyű Dungaree zenekart Horváth Zoltán gitárossal, László Gergely énekessel és Dencs Dominik dobossal. A zenekar stoner rock, grunge és doom metal elemeket ötvöző zenét játszik. Attila a kezdetektől fogva basszusgitárosként, zeneszerzőként, dalszövegíróként vesz részt a zenekar munkájában.

A Dungaree első kislemeze, a Climb Out Of The River 2014 őszén jelent meg, majd ezt követte a Final Yell 2015 tavaszán. Első nagylemezük, a Bipolar World 2016-ban látott napvilágot, amit a szegedi Our Sound Recordingban (ma: Miracle Sound Studio) rögzítettek. Második albumuk, az Electric Altar 2018 őszén jelent meg, amelyet Londonban, a Toe Rag Studiosban rögzítettek a Grammy díjas Liam Watson producer közreműködésével. Az itt szerzett tapasztalatok és élmények óriási hatással voltak karrierje további részére.

2023 júniusában csatlakozott a budapesti Lazarvs zenekarhoz, miután Prepelicza Zoltán basszusgitáros távozott a formációból. A zenekar ötödik albumának a videó klipjeiben és a bemutatóturnéján már ő szerepelt.

Attila kiválasztása a Lazarvs új basszusgitárosának szinte magától értetődő volt: már régóta játszott együtt Makai László dobossal a Dungaree-ben, és bár Áron Andrással korábban csak alkalmanként találkoztak, a közös érdeklődési kör és az azonnali személyes összhang gyorsan megerősítette a döntést.

András szerint Attila precíz, céltudatos zenész, aki mérnöki pontossággal hozza azt a „mennydörgést alulról”, ami a Lazarvs hangzásának alapja. Emellett érzékenyen és tisztelettel viszonyul a zenekarhoz és a szerepéhez, ami különösen értékessé teszi jelenlétét.

Játékstílusa Egy 2017-es interjúban olyan meghatározó lemezeket sorolt fel, amelyek hatása jól érzékelhető agresszív, torzított, groove-orientált játékstílusán és azon a hozzáálláson, amellyel a basszusgitárt sokszor ritmusgitár-szerű funkcióban használja. Balogh Attila jellemzően torzított, mélyre hangolt, masszív hangzást használ mindkét zenekarában, amelyet saját bevallása szerint többek közt a Mclusky és DFA1979 inspirált.

Hangszerparkja és erősítői tökéletesen tükrözi a stílusát: erőteljes, torzított, mégis kontrollált és zenei megszólalást keres. Bár éveken át gyűjtötte a ritkaságszámba menő basszusgitárokat, végül a klasszikus Fender Precision modellekhez tért vissza.

2025-ben a szlovák GV Guitars artistja lett.

Diszkográfia

Dungaree

2014 – Climb Out Of The River (EP) 2015 – Final Yell (EP) 2016 – Bipolar World (album) 2018 – Electric Altar (album) 2021 – Mountain (Single) 2021 – Monolith (Single)

Jegyzetek

Kategória:Magyar rockzenészek Kategória:Magyar basszusgitárosok Kategória:Szegediek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek