Gyöngyösi Pál, Gyöngyösy (Gyöngyös, 1807 körül – Budapest, 1881. augusztus 11.)Budapest-józsefvárosi római katolikus plébánia halotti anyakönyve 1150/1881. színész.
Pályafutása
Színészi pályáját 1827. november 15-én kezdte. Különféle középtársulatoknál működött mint karénekes és titkár. 1834-ben Nagykikindán, 1844-ben Szabadkán szerepelt. Az 1843. évi országgyűlési társulatban is részt vett. Mint apaszínész drámákban és vígjátékokban egyaránt jelesen szerepelt. Az 1840-es évek végén Pósa Mihály társulatánál volt titkár. 1853-ban feleségül vette Dobozy Bertalan korábbi nejét, Szilágyi Juliannát (Sátoraljaújhely, 1818. december 11.Sátoraljaújhelyi református egyházközség keresztelési anyakönyve, 1818. év. – Budapest, 1904. május 15.),Budapest II. kerületi állami halotti anyakönyv 1360/1904. s ezáltal Dobozy Lina nevelőapja lett. Ezután Szegedre szerződött Pázmán Mihályhoz, onnan Miskolcra került, ahol 15 évig játszott. 1871-ben a Nemzeti Színházhoz kapott meghívást jegypénztárosi minőségben, ahol haláláig dolgozott. Pályájának fontosabb állomásai közé tartoztak: Székesfehérvár, Esztergom, Marosvásárhely, Szeged, Miskolc és Pécs.
Gyermekei: Gyöngyösi Sándor (Abrudbánya,Gyöngyösi Sándor Gyöngyösi Ferenc Sándor nevű fiának keresztelése, Budapest-ferencvárosi római katolikus plébánia keresztelési anyakönyve 47/1888. 1850 körül – Budapest, 1913. január 20.) nyomdász, nyomdászsegéd.Kispesti (Budapest XIX. kerület) állami halotti anyakönyv 32/1913. Gyöngyösy Pál András (Hódmezővásárhely, 1855. október 23.Hódmezővásárhelyi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 504/1855. – 1855. október 27.) Gyöngyösy Miklós Károly (Eperjes, 1856. október 22.Eperjesi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 200/1856. – ?) Ferenczy Józsefné Gyöngyösi Ilka (Gyöngyösy Ilona Anna, Baja, 1858. szeptember 28.Baja-belvárosi római katolikus egyházközség keresztelési anyakönyve 417/1858. – Cegléd, 1940. március 13.)Ceglédi állami halotti anyakönyv 166/1940. Pest, Cegléd, halotti anyakönyv, 1940-1941. HU-MNL-PML-XXXIII.1.a.-21.-c-30.Ceglédi Hírlap, 1940. március 17., 2. old. színésznő, rendező férjével 1900. április 24-én Budapesten kötöttek házasságot.A házasságkötés bejegyezve a Budapest VII. kerületi állami házassági anyakönyv 369/1900. folyószáma alatt.
Fontosabb szerepei Balfy (Kisfaludy Károly: A kérők) Leopold főherceg (Birch-Pfeiffer: Bársonycipő)
Jegyzetek
Források
Gyöngyösi Ilka színművésznő életútjának felsődabasi vonatkozásai dabas.hu
Kategória:Az 1800-as években született személyek Kategória:1881-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Gyöngyösiek