Albánia a Balkán-félsziget délnyugati partvidékén, az Otrantói-szorosnál elhelyezkedő ország. Területe 28 748 km², ennek 4,7%-a (1350 km²) tavak alkotta vízfelület. Határainak hossza 720 km, ebből délen és délkeleten 282 km Görögországra, keleten 151 km Macedóniára, északkeleten 115 km Koszovóra, északon 172 km Montenegróra esik. Az ország nyugati határait képező, az Adriai-, illetve a Jón-tengerre eső partvonalainak hossza 362 km.
A mediterrán éghajlatú ország területének nagy része magashegyvidék, kisebb medencéket leszámítva csak a tengerparti sávban találhatóak 200 tszfm.-nál alacsonyabban fekvő területek. Az ország legmagasabb pontja a Korab-hegy (2753 m).
Éghajlat Albánia földrajzi elhelyezkedése és változatos domborzata határozzák meg és tagolják a kis ország éghajlati viszonyait.
Az alacsonyan fekvő tengerparti sáv éghajlata mediterrán. A telek enyhék és rendkívül csapadékosak, 7 °C-os átlaghőmérséklettel, míg a nyarakat magas levegő-páratartalom és 24 °C-os átlaghőmérséklet jellemzi. Az ország hűvösebb északi és melegebb déli részén elterülő síksági területek évi átlaghőmérséklete között akár 5 °C-os eltérés is lehet. A napsütéses órák száma évi mintegy 2500–2700. A tengerparti területek éves csapadékmennyisége 1000–1500 milliliter között mozog, és ennek 95%-a a téli időszakban esik le. Észak-déli különbség e tekintetben is érzékelhető: északról dél felé haladva egyre kisebb csapadékmennyiséggel számolhatunk.
Az ország belső, magashegyvidékeinek kontinentális éghajlatát alapvetően a tengerszint feletti magasság határozza meg. A Kelet-Európa és a Balkán-félsziget felől beáramló kontinentális légtömegek alacsony téli átlaghőmérsékletet és állandó széljárást eredményeznek, különösen az ország északi vidékein. A nyári középhőmérséklet szintén alacsonyabb a tengerparti síkságon mértnél. A hegyek közé szorult medencékben és völgységekben nyáron a napi hőmérséklet-ingadozás rendkívül jelentős. A napsütéses órák száma szintén a tengerszint feletti magasságtól függ, a magasabban fekvő északkeleti területeken 2000–2200 óra között mozog. A Földközi-tenger és a kontinens felől érkező, Közép-Albánia hegyvidékei felett összecsapó légtömegek magas évi csapadékmennyiséget produkálnak (1800–2250 ml), de az éves csapadékeloszlás kiegyensúlyozottabb, mint az alföldi területeken. Nyaranta a meleg mediterrán levegő alá bukó kontinentális légtömegek gyakran járnak heves felhőszakadásokkal, viharokkal. Amennyiben a mediterrán légtömeg az uralkodó, az általa hozott csapadék a távolabbi, kelet-albániai területekre is eljut, fordított esetben pedig (jellemzően télen) a száraz, hideg kontinentális levegő a tengerparti síkon is érezteti hatását.
Domborzat Albánia domborzati szempontból két nagyobb tájegységre oszlik: keleten 70–120 kilométeres szélességben a nehezen járható, festői és vad, fiatal lánchegységi Magas-Albániára, amelynek negyvenöt csúcsa emelkedik 2000 méter fölé, illetve Észak- és Közép-Albániában a 20–50 kilométer széles tengerparti síksági Alacsony-Albániára. Az ország területének 70%-a hegyvidék, ennek tudható be, hogy Albánia átlagos tengerszint feletti magassága relatíve magas: 708 méter.
Magas-Albánia bélyegkép|jobbra|225px|A Theth völgye az Albán-Alpokban
Magas-Albánia az országon észak–déli irányban végighúzódó, a jura végétől a harmadidőszakig felgyűrődött Dinári-hegység központi és külső láncolata. A keletebbre eső központi övezet gerince az éghajlat- és vízválasztó hegység szerepét is betölti. Magas-Albánia területét a folyóvölgyek és medencék erősen felszabdalták, és több részre tagolták.
Északi sávjában, a Montenegrói-hegységtől és a Nyugat-szerbiai-fennsíktól délre, a mai Albánia északi határvidékén a pliocén végén még vízzel borított medencék sorakoznak: a Shkodrai-medence a Shkodrai-tóval, a Metohijai-medence és a Kosovo Polje.
Az északi országhatártól a Drin völgyéig húzódik az Albán-Alpok vagy Prokletije főként mezozoikumi mészkőből álló karsztvonulata. Legmagasabb csúcsa a Jezerca (2694 m). Az ettől északra domináns délkeleti csapásirány itt északkeletire vált, ezért északi területein gyakoriak az áttolódások. Jégkori gleccserek által formált csúcsai dolomitból, palából és vulkáni kőzetekből állnak, folyóvölgyei mély szurdokvölgyek. Délen a hegység meredeken ereszkedik le a Cukal-hegység 1700 méter magas mészkőtömegére.
balra|225px|bélyegkép|Albánia legmagasabb csúcsa, a Korab A Drin és az Osum folyása között húzódik a változatos felépítésű, középhegységi Közép-Albán-hegység vagy Çermenika. A keleti vonulat ércekben gazdag magmás és metamorf kőzeteit (szerpentin, kristályos pala, márvány) sok helyütt mélytengeri, karsztos mészkő-, illetve palarétegek fedik. Nyugati, keskenyebb és alacsonyabb része a kréta és a paleogén között keletkezett. Szerkezetében a krétakori mészkő és a harmadidőszaki flis (márga, homokkő) váltakozik, itt pusztuló völgyek és medencék alakultak ki. A két vonulat találkozásánál karsztforrások törnek a felszínre. Főbb altájai északon a Mirdita-fennsík, a Kraba- és a déli Tomorr-hegység.
Az Osum folyótól délre, a görög határig a Dél-Albán-hegység vagy Albán-Epirusz fiatal széles nyiladékvölgyekkel tagolt mészkőláncai egészen a tengerpartig nyomulnak. Az Akrokerauni-hegyvidék láncai által lehatárolt tengerparti sávjának elnevezése Albán-Riviéra. Legmagasabb pontja a Nemërçka (2486 m).
Az ország keleti peremén a Trák–Macedón-masszívum részét képező Nyugat-Macedón-hegyvidék egymástól elszigetelt, tektonikus süllyedékmedencéi és röghegységei találhatóak (Kelet-albániai-rög- és süllyedékvidék). Legmagasabb csúcsa, egyben az ország legmagasabb pontja a Korab (2753 m). Az 500–800 méteres magasságban elhelyezkedő medencék némelyikét részben víz tölti ki (Ohridi-tó, Preszpa-tó), mások szárazon állnak (például Korçai-medence).
Alacsony-Albánia bélyegkép|jobbra|225px|Az Albán-Riviéra Vloránál A parti övezet területe, Alacsony-Albánia a pliocén végén és a negyedidőszakban kiemelkedett, majd a folyók által feltöltött alluviális síkság, amely alacsony mészkő-, márga-, homokkő- és flisdombhátai révén több részre tagolódik. A partvonalat turzások és lagúnák, valamint az egyetlen nagyobb sziget, a Sazan tagolják, és a 19. századtól lecsapolt egykori mocsárvidékek szegélyezik. Alacsony-Albánia északi része a Shkodrai-síkság és a Lezha–Tiranai-síkság, délen pedig, Vlora északi előterében a Myzeqe terül el. A Vlorai-öböltől délre a síkság elkeskenyedik, s a Dél-albán-hegység láncolatai egészen a tengerpartig nyomulnak (Albán-Riviéra).
Vízrajz bélyegkép|balra|120px|Albánia vízrajzi térképe Folyóvizek Az Albánia keleti sávjában húzódó Magas-Albánia gerince vízválasztó hegység szerepét tölti be, így az ország vízrajzát a relatíve magas csapadékot levezető, az Adriai- és a Jón-tenger felé tartó, kelet–nyugati irányú, nagy esésű, bő vizű, és szeszélyes vízjárású folyók sűrű hálózata jellemzi. Egyedül az Ohridi-tó vizét levezető Fekete-Drin felső folyása észak–déli irányú, az Albán-Alpok térségében azonban ez is nyugati irányba fordul. A magashegységi vidékeken a folyók mély szurdokvölgyeken keresztül törnek a tenger felé, vizük helyenként a folyóra felfűzött tavakban vagy gáttal elrekesztett víztározókban gyűlik össze. A part menti alföldre érve folyásuk lelassul, hordalékukkal az alluviális síkságot töltik fel, és jellemzőek a tölcsértorkolatok. Magas-Albánia kiegyensúlyozott éves csapadékeloszlása révén az árvizek ritkák az albániai folyókon, inkább az időszakos (nyári) apadás jellemzi őket, ekkor a téli vízhozam mintegy tizedét produkálják.
Albániának tíz nagyobb folyója (Drin, Seman, Vjosa, Devoll, Shkumbin, Osum, Mat, Erzen, Ishëm, Buna) és mintegy száznegyven kisebb vízfolyása van. A nagy esésű, a síkságra érve széles medrű és sekély vizű folyók hajózhatatlanok, az egyetlen kivétel a Shkodrai-tavat az Adriai-tengerrel összekötő határfolyó, a Buna. Az ország legjelentősebb, nagy vízgyűjtő területű és bő vizű folyója a 282 kilométeres Drin. A főbb folyókat és adataikat az alábbi táblázat mutatja be:
FolyóHossz(km)Vízgyűjtő terület(km²)Vízhozam(m³/s) FolyóHossz(km)Vízgyűjtő terület(km²)Vízhozam(m³/s) Buna 41 5187352 Mat 115 2441 103 Devoll 196 3130 50 Osum 161 2073 33 Drin 285 14 173 320 Seman 281 5649 96 Erzen 109 760 18 Shkumbin 181 2441 62 Ishëm 74 673 21 Vjosa 272 6706 204
bélyegkép|jobbra|225px|Az Ohridi-tó
Állóvizek Az ország és egyben a Balkán-félsziget legnagyobb tavai, a Shkodrai-tó, az Ohridi-tó és a Preszpa-tó tektonikus süllyedékekben alakultak ki. A magashegységekben jég vájta tengerszemek (például Lurai-tavak), a karsztos mélyedésekben dolinatavak, a tengerparti szakaszon pedig sós vagy brakkvizű lagúnatavak (például Karavastai-lagúna, Butrinti-tó) találhatóak. A nagy esésű, bő vizű hegyi folyókon (különösen a Drinen) a 20. század második felében sorra épültek a vízerőművek, és alakultak ki a gátjaikkal elrekesztett víztározók, mesterséges tavak (például Fierzai-tó). A főbb állóvizeket és adataikat az alábbi táblázat mutatja be:
TóTípusTerület(km²)Tszfm (m) TóTípusTerület(km²)Tszfm (m) Butrinti-tó lagúna 160 Ohridi-tó tó 358 693 Fierzai-tó víztározó 72 256 Preszpa-tó tó 190 853 Karavastai-lagúna lagúna 45 1 Shkodrai-tó tó 368–540 7 Lurai-tavak tengerszem 1,3 1350 Ulzai-tó víztározó 15 Nartai-tó lagúna 32 1 Vau i Dejës víztározó 49 74
Talaj jobbra|bélyegkép|250px|Közép-albániai kopár, cserjés vidék lombhullató erdők foltjaival Albánia uralkodó talajtípusa a barna erdőtalaj, amely a hegyoldalakon erőteljesen lepusztult, ott gyakori a köves váztalaj. Az alacsonyabb dombságokat szürke erdőtalaj, északnyugaton terra rossa, a folyók mellékét termékeny öntéstalaj borítja. A talajerózió rendkívül magas, az ország területének 20%-án meghaladja a 30 tonna/hektár éves mértéket, s vannak területek, ahol ez a mutató a 150 tonna/hektárt is eléri.
Növényvilág A 19. századig Magas-Albánia természetes növénytakarója az erdő volt, a part menti Alacsony-Albániában pedig mocsárvidékek terültek el. Mára az erdők kétharmadát kiirtották, s csupán az ország területének 36%-a erdősült, a partvidéket pedig lecsapolták és a lápok helyét a szántóföldek vették át. Ennek ellenére az itt élő növényfajok száma továbbra is magas, eléri a 3200-at, ebből 27 endemikus faj. A kontinentális hatás következményeként a lombhullató erdők fafajai 600 és 1200 méteres tengerszint feletti magasságban a kocsánytalan tölgy (Gluercus petraea), a csertölgy (Quercus cerris), a magyaltölgy (Quercus ilex) és a közönséges bükk (Fagus sylvatica), a déli lejtőkön a szelídgesztenye (Castanea sativa), 1200 méter felett pedig a páncélfenyő (Pinus leucodermis). 2000 méter felett az erdőt havasi legelők váltják fel. A folyóvölgyekben gyakoriak a keleti platán- (Platanus orientalis) ligetek. A partvidéki dombságokon és az alacsonyabb hegyvidékeken a kiirtott erdők helyét mediterrán cserjések (babér, szeder, mirtusz, olajfa, pisztácia stb.) és tövises bozót (macchia) váltotta fel.
Állatvilág bélyegkép|jobbra|150px|Aranysakál bélyegkép|jobbra|150px|Zergepár Albánia állatvilága a közép-európaival mutat rokonságot, az itt honos 756 állatfajból megtalálható a barna medve (Ursus arctos), a vaddisznó (Sus scrofa), a farkas (Canis lupus), a már csak ritkán felbukkanó aranysakál (Canis aureus), a vörös róka (Vulpes vulpes), több szarvasféle (Cervidae), az európai őz (Capreolus capreolus) és a zerge (Rupicapra rupicapra). Az ország madárvilága szintén gazdag, az összesen 903 km²-nyi védett vadvízi területen költ a borzas gödény (Pelecanus crispus), a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus), a kékcsőrű réce (Oxyura leucocephala), a vékonycsőrű póling (Numenius tenuirostris), a fekete sas (Aquila clanga), és jelentős az itt áttelelő récefélék (Anatidae) állománya. Az itt honos halfajok száma száz fölé megy, ebből körülbelül tíz faj endemikus, egyszersmind veszélyeztetett (például ohridi lazac – Salmo letnica). Az erősen veszélyeztetett vadvilág megmentése érdekében 1994-ben fogadták el a vadászati és vadvédelmi törvényt.
Lásd még: Albánia madárfajainak listája