Takács Sándor (Karcag, 1931. február 3. – Miskolc, 2020. december 6.) egyetemi tanár, az orvostudomány doktora, professzor.

Fiatalkora, tanulmányai

Édesapja Takács Sándor villanyszerelő és mozigépész, édesanyja Nádházi Róza háztartásbeli. A parasztgyerekek életét élte, gyakran a tanyán, édesanyja testvérével. Tanulmányait 1941–49 között a Karcagi Nagykun Gimnáziumban végezte kitűnő eredménnyel. 1949-ben kezdett tanulni a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, melyet szintén kiválóan - s.c.l. - teljesített, így lett belőle első generációs értelmiségi.

Szakmai pályafutása 1955-ben Ózdon, majd 1956-57-ben Edelényben volt körzeti orvos, ugyanott 1957 novemberétől járási közegészségügyi felügyelő. 1961-ben szakorvosi vizsgát tett közegészségtan-járványtanból. 1970-ben megszerezte az orvostudomány kandidátusa címet. 1976-ban zajlott nagydoktori védése. 1986-ban a Tudományos Minősítő Bizottság az orvostudomány doktorává nyilvánította, ugyanebben az évben címzetes egyetemi docenssé nevezték ki.

1961–90között a miskolci KÖJÁL (későbbi ANTSZ, Tisztiorvosi Szolgálat) járványügyi felügyelője, majd osztályvezetője, később igazgatóhelyettese, végül 1976-tól, nyugdíjazásáig főigazgatója volt. 1992-ben megkapta a címzetes egyetemi tanár kinevezést a ME rektorától. 1992–98 között az Országos Népegészségügyi Központ főmunkatársa Budapesten és egyetemi tanár a veszprémi Pannon Egyetemen.

1998-tól a Miskolci Egyetem Műszaki és Földtudományi Intézetében, illetve az egyetem Egészségtudományi Intézetében tanított, gyakorlatilag élete végéig.

Egész életét a közegészségügy-járványügy szolgálatában töltötte, rendületlenül kutatott, publikált, szakmai előadásokat tartott. Nemcsak saját szakterületén, hanem az orvostudomány más területein is kereste a megoldásokat, melyekben rálátásával, ismereteivel segíthet. Főleg a mikroelemek emberi szervezetben játszott szerepét, a toxikus fémek hatásmechanizmusát kutatta, illetve a környezetminőség és az ember egészségének összefüggéseit, a környezetszennyezés kóroki szerepét az idült nem fertőző betegségek keletkezésében. Behatóan foglalkozott a vizek nyomelem vizsgálatával, a nyomelemek és a daganatos megbetegedések kapcsolatainak feltárásával. Több könyvet is írt ezekben a témákban. Európa több országában járt, szakértelme miatt gyakran hívták, és nemcsak a szocialista régióba, - ami a korszak jellemzője volt -, hanem nyugatra is. (Skócia, Dánia, Nagy Britannia...) Jó kapcsolatokat ápolt amerikai, japán kollégákkal, publikációi gyakran megjelentek ezekben az országokban. Élete utolsó napjaiban is cikkeket írt, és egy új könyvön dolgozott. Magyarul, angolul, oroszul beszélt.

Tagságai Tagja volt többek között a Magyar Higénikusok Társaságának, a Magyar Hidrológiai Társaságnak, az Orvosok az Egészséges Környezetért társaságnak, a Lengyel Higiénikusok Társaságának, a Magyar Munkahigiénikusok Társaságának, a Népegészségügyi Tudományos Társaságnak, az MTA, MAB Környezetegészségügyi Munkabizottságának és foglalkozott a karsztvidékek és barlangok kutatásával..

Családja 1957-ben kötött házasságot Tóth Ibolyával, ami az asszony haláláig - 2019 - tartott. Két gyermekük született, Zita (1963. október 21. – 1963. november 6.) és Ágnes (1964. december 5.). Két unokája Kristóf (1989) és Márton (1992).

2020. december 6-án hunyt el 89 éves korában Miskolcon.

Könyvei, publicisztikái Megbetegedések, halálozások és a környezet B-A-Z megye kistérségeiben (1993.) Ember és környezete (Miskolci Egyetemi Kiadó, 2000.) Nyomelemek nyomában (Medicina Könyvkiadó Zrt., 2001.) Általános járványtan (Miskolci Egyetemi Kiadó, 2002.) Az élet aminjai, a vitaminok (Medicina Könyvkiadó Zrt., 2006.) A légkör - A levegő emberi kapcsolatai (Aposztróf Kiadó, 2016.) Mikroelemek a környezetben és az emberi szervezetben (Miskolci Egyetemi Kiadó, 2017.) Cikkeket publikált magyar és angol nyelven.

Főszerkesztője volt a Népegészségügy c. folyóiratnak. A Magyar Hidrológiai Társaság Borsod megyei területi szervezetének (korábban Borsodi csoportjának) több cikluson át alelnöke, rendezvényeinek előadója, a Hidrológiai Közlönynek egy cikluson át szerkesztőbizottsági tagja.

Kitüntetései 1962. Érdemes orvos 1970; 1975. Árvízvédelemért 1978. Fenyvessy Béla-emlékéremhttps://opac-nevter.pim.hu/en/record/-/record/display/manifestation/PIM647541/c33fe008-6583-497b-8cf6-8956cb423d38/solr/0/24/1/2/authorOrder/ASC 1975. Miniszteri dicséret eredményes munkáért 1977. Munka Érdemrend arany fokozata 1978. Környezetvédelemért 1986. Kiváló Munkáért 1992. Fodor József-emlékérem 1993. Pro Aqua emlékéremhttps://opac-nevter.pim.hu/en/record/-/record/display/manifestation/PIM123041/c33fe008-6583-497b-8cf6-8956cb423d38/solr/0/24/0/2/authorOrder/ASC 2000. Pro Facultate Rerum Metallicarum 2003. A Magyar Higénikusok Társaságának Emlékérme

Jegyzetek

Források

További információk A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917-2000. Összeáll. és szerk. Marczell Ferenc. [Bp.], Magyar Hidrológiai Társaság, 2000. Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Természettudományos és műszaki ki kicsoda? Szerk. Szluka Emil, Schneider László. Bp., Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1988.

Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar folyóirat-szerkesztők Kategória:Karcagiak Kategória:Miskolciak Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar orvostudományi szakírók