Kisfaludy Zsigmond (Szenc, 1837. július 18. – 1926. augusztus 14.) római katolikus plébános, pozsonyi kanonok, történetíró.
Élete Szülei a Pápáról származó Kisfaludy István (1808–1866) szenci néptanító és Lassú Teréz. Apja az 1848–1849-es szabadságharc idején a szenci nemzetőrök parancsnoka, főhadnagya volt. Három testvére Móric (tanító, jegyző), Vince és Julianna élte meg a felnőttkort.
Gimnáziumi tanulmányait Pozsonyban, Győrött, Nagyszombatban végezte, a teológiát pedig Esztergomban hallgatta.
1861. július 21-én szentelték pappá. Somorján hat éven keresztül szolgált káplánként. 1868–1872 között Dunaszerdahelyen, 1872–1888 között Illésházán, 1888–1892 között nagymagyari plébános. 1888-tól helyettes alesperes, 1892-től somorjai plébános, 1906-tól pozsonyi kanonok volt. Szencen nyugszik.
Művei Mint esztergomi növendékpap több évig rendes levelezője volt a Katholikus Néplapnak. 1858 A maróthi vértanuk, tört. rajz, Milton János élete 1608-1674. Szépirodalmi Közlöny 1860 Boris, tört. rajz a 12. századból. Nép Ujsága 1861 Az alázatosság hónapja. Elmélkedések és imák. Egy nő hátrahagyott irataiból kiadta Friedrich Emanuel von Hurter. Esztergom (Németből fordította) 1862 Négy Somorjára vonatkozó régi okirat. Magyar Tudományos Értekező 1864 Adatok a paulánusok magyarhoni történetéhez. Magyar Sion 1865 Adalék Beythe életrajzához. Idők Tanúja 1880 Kanisai Pálfi János följegyzései 1600-34. Történelmi Tár 1883 Egy adat Tüzes Gábor életéhez. Századok 1884 11., 12. sz. Könyvism. Pozsonyvidéki Lapok Somorja monographiája (kéziratban)
Források knihydominikani.sk samorin.sk Magyar Katolikus Lexikon Zelliger Alajos 1893: Egyházi Írók Csarnoka. Nagyszombat, 235. Schematismus Strigoniensis 1893, 139
Kategória:1837-ben született személyek Kategória:1926-ban elhunyt személyek Kategória:Somorjaiak Kategória:Szenciek Kategória:Dunaszerdahelyi katolikus papok Kategória:Pozsonyi kanonokok