A Williams FW47 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Williams Racing tervezett és versenyeztetett a 2025-ös Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Alexander Albon és a csapathoz újonnan érkező Carlos Sainz Jr. voltak, szabadedzésen pedig Luke Browning és Victor Martins is vezethette az autót.
A Williams ebben az évben a középmezőny legjobb csapatává vált, és még úgy is képesek voltak jó eredményeket elérni (többek között négy év után az első dobogós helyezésüket), hogy lényegében semmit nem fejlesztettek az autón az idény során.
Áttekintés Az autó először február 14-én mutatkozott be, együtt a többi csapat autójával, egy közös bemutatón. Pár nappal később aztán egy bejáratás erejéig pályára gurult, már a végleges festésével. Az autók színe valamivel világosabb kék lett, köszönhetően az új névadó szponzor, az Atlassian érkezésének. Az előző évhez képest módosítottak néhány dolgon, a legszembetűnőbb különbség az oldaldobozok formáját illeti, amely egyenletesebben lejtős lett. Javítottak az autó alá jutó légáramlatok bevezetésén is. A hátsó felfüggesztés nyomórudas lett, a Mercedestől érkező új váltóműhöz igazodva, az első pedig maradt is az, mint ami az előző évben is volt. Mivel már nem voltak problémák a túlsúllyal, ezért a minimum súlyhatár elérése érdekében szabadabban rakosgathatták a ballasztokat, javítva az egyensúlyt.
A brazil nagydíjon, hasonlóan az elmúlt évekhez, speciális Gulf-festést használtak, Las Vegasban pedig az Atlassian Rovo-festését.
A szezon Az idény előtti teszten Sainz futotta a legjobb időt Bahreinben, ami bizakodásra adhatott okot. Ausztráliában az idénynyitón mindkét autó be is jutott az időmérő harmadik szakaszába - a futamon Sainz műszaki hiba miatt a falnak csapta az autóját, Albon viszont ötödik lett. A következő futamon, Kínában is relatíve jól szerepeltek, de kettős pontszerzést csak azért ünnepelhettek, mert a két Ferrarit kizárták. A szezon elején a pontszerzések rendszeressé váltak, és idővel Sainz is megtalálta a formáját, akinek kicsit nehezen indult a szezon. Az első öt versenyből négyen pontot szereztek, ráadásul zsinórban az első hármon, és az ötből két alkalommal kettős pontszerzés volt - ilyen jól 2017 óta nem kezdte az idényt a Williams. A csapat ezt követően is rendszeres pontszerző volt, és a középmezőny legerősebb csapata lettek.
A spanyol nagydíjtól kezdődően aztán megtorpant a jó széria. Albon sorozatban háromszor is kiesett, Sainz pedig az osztrák nagydíjon el sem tudott rajtolni, mert a felvezető körön beragadtak a fékjei és az autó kigyulladt. Sainzot különösen sokszor sújtották technikai hibák vagy versenybalesetek, amelyek miatt rendre lemaradt a jó eredményekről, és a tabella alján tanyázott. A Bakuban megrendezett azerbajdzsáni nagydíjon aztán a kaotikus időmérő edzésen (ahol Albon is a falnak csapta az autót, így az utolsó helyről indult) a második pozíciót szerezte meg, és épphogy maradt csak le a pole-ról. Jó versenyzéssel meg is tudta tartani a dobogós helyezést, így harmadikként intették le, amely a 2021-es belga nagydíj óta az első dobogójuk volt. Ekkorra a gyűjtött pontmennyiségük átlépte a 100 pontot, amivel több pontot gyűjtöttek, mint 2017 óta bármikor, ráadásul összesen többet, mint amit 2018 óta gyűjtöttek. Interlagosban Albon megfutotta a verseny leggyorsabb körét (bár pontot nem szerzett vele) - ez a Williams első leggyorsabb köre volt a 2014-es orosz nagydíj óta. Sainz Katarban is dobogóra állhatott, ezzel a csapat messze túlszárnyalta az előzetes várakozásokat, és magabiztosan lett bajnoki ötödik. Albon az egyéni összetettben nyolcadik, Sainz kilencedik lett.
Eredmények Félkövérrel jelezve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör. Felső indexben olvasható a sprintfutamon elért helyezés, ha az pontszerzéssel járt együtt.ÉvCsapatMotorGumikPilótákFutamokPontokHelyezésAUSCHNJPNBHRSAUMIAEMIMONESPCANAUTGBRBELHUNNEDITAAZESINUSAMXCSAPLVGQATABU2025Atlassian Williams RacingMercedes M16 E579129559KIKIKI86155713141461211KI11161375.KI1014KI898101410NI12186141311310KI317†1353813Sainz az amerikai sprintfutamon 6, a belgán 3, a katarin 1 pontot szerzett. Albon az amerikai sprintfutamon 3 pontot szerzett. † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
Forráshivatkozások
Fordítás
Kategória:2025-ös Formula–1-es autók Kategória:Williams F1