Szász József (Déva, 1929. november 16. – Budapest, 1984. március 4.) Liszt Ferenc-díjas (1961) hegedűművész, vonósnégyes primarius.
Életpályája Hegedű tanulmányait Budapesten kezdte meg 1941-ben Zathureczky Edénél. A Nemzeti Zenedében Kresz Gézánál és Rados Dezsőnél folytatta. 1948–1954 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatójaként diplomázott Rados Dezsőnél. 1948–1956 között különböző budapesti zenekarokban játszott. 1952–1958 között az Országos Filharmonikusok szólistája volt. 1956–1962 között a budapesti MÁV Szimfonikusok koncertmestere volt. 1958–1970 között a Weiner vonósnégyes első hegedűse volt. 1962-től a budapesti Bartók Béla Zenei Szakközépiskola tanára volt. 1969-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola docense volt.
A Weiner vonósnégyes tagjaként Európa-szerte rendszeresen vendégszerepelt.
Temetése az Új köztemetőben történt.Magyar Hírlap, 1984. március 13-i száma
Díjai Moszkvában a hegedűverseny II. díja (1957) Liège-i nemzetközi vonósnégyesverseny II. díj (elsőt nem adtak ki) (1958) Budapesti Haydn vonósnégyesverseny III. díj (1959) Müncheni vonósnégyesverseny I. díj (1960) Liszt Ferenc-díj (1961) Müncheni vonóstrióverseny I. díj (1961) Budapesti Weiner Leó vonósnégyesverseny III. díj (1963)
Jegyzetek
Források
Muzsika, 1984
További információk Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985.
Kategória:1929-ben született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar hegedűsök