A Szicíliai randevú (eredeti cím: Here Now) 2024-ben bemutatott olasz romantikus filmthriller, amelyet Gabriele Muccino rendezett. A főbb szerepekben Elena Kampouris, Saul Nanni, Lorenzo Richelmy, Enrico Inserra és Francesco Garilli látható.

A filmet a 19. Római Filmfesztiválon mutatták be 2024. október 18-án, és Olaszországban 2024. október 31-én került a mozikba. Magyarországon 2025. januárt 23-án jelent meg a Vertigo Média Kft. forgalmazásában.

Cselekmény Palermóban két fiatal kaliforniai nővér, nem értenek egyet abban, hogyan töltsék nyaralásuk utolsó napját a szicíliai fővárosban: míg a felelősségteljes és pedáns Rachel műemlékeket és műalkotásokat akar látni, addig az impulzív Sophie inkább a tengerparton szórakozna. A mondellói strandon találkozik Giulióval, és néhány beszélgetés, úszás és csobbanás után kiderül, hogy tetszenek egymásnak, majd csókolóznak. A fiú bemutatja a lányt barátainak: a banda vezetőjének, aki Vasco tiszteletére Parancsnoknak nevezi magát, valamint testvérének, Sambának és Sprizznek.

Annak ellenére, hogy Rachel megpróbálja lebeszélni a húgát az idegenekkel való lógásról, a lány el van ragadtatva az új ismeretségektől, és aznap este követi őket a diszkóba. Sprizz születésnapja van, és a fiatalok sokat isznak, ordibálva járják a várost, majd átmennek a barátjuk hajójára, ahol kokaint fogyasztanak. Végül, miközben a barátaik számára folytatódik a mulatozás, Giulio és Sophie szexelnek.

Hamarosan Parancsnok telefonhívást kap: néhány gengszterhez kell mennie egy megbízás miatt, hogy rendezzen egy adósságot a főnökükkel, Yurival szemben. Yuri négy embert követel a feladathoz, ezért a fiú három barátját is magával viszi. Sophie, akit bosszant, hogy Giuliónak magára kell hagynia, követeli, hogy tájékoztassák a helyzetről. A lány is csatlakozik a csoporthoz, azonban Sprizz a részegsége miatt nem tud velük meni, ezért az utcán hagyják. Yuri elmagyarázza a négy fiatalnak, hogy ki kell rabolniuk egy páncélozott furgont, és el kell lopniuk a benne lévő négyszázezer eurót.

A bűnözők álarcban és pisztolyokkal felfegyverkezve, Sophie vezetésével végrehajtják a rablást, majd begyűjtik Sprizz-t és elrejtőznek, hogy majd átadják a zsákmányt Yurinak, de a rendőrök azonosítják őket, és kezdetét veszi egy őrült hajsza Palermo utcáin, először autóval, majd gyalog, egészen késő kora reggelig. Sprizz elmenekül, Parancsnok és Samba fegyvert fog a rendőrökre, akik megölik őket; Giulio és Sophie egy luxushotelben húzza meg magát, ahol a lánynak támad egy ötlete: felveszik egy vendégpár ruháit, és elegáns angol turistáknak kiadva magukat, elkerülik a megfigyelést, így sikerül elmenekülniük.

Barátjuk hajójához érve Sophie felfedezi, hogy Giuliót megsebesítette egy eltévedt golyó, és sok vért vesztett. A fiú nem sokkal később meghal a lány karjaiban, aki gyászolja új szerelme távozását. A pénzzel a hátizsákjában a kétségbeesett Sophie megérkezik a Falcone - Borsellino repülőtérre, felszáll a Kaliforniába tartó gépre, ahol megtalálja Rachelt, aki nem tud a húga mozgalmas éjszakájáról.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang Sophie Elena Kampouris Csifó Dorina Giulio Saul Nanni Kenéz Ágoston Parancsnok Lorenzo Richelmy Czető Roland Samba Enrico Inserra Ungvári Gergely Sprizz Francesco Garilli Illés Dániel Yuri Yan Tual Szabó Máté Rachel Ruby Kammer Staub Viktória Liz Syama Rayner Bittner Anett Brian Mitch Salm Renácz Zoltán

Magyar változat Bemondó: Galambos Péter Magyar szöveg: Vajda Evelin Hangmérnök és vágó: Takács György Gyártásvezető: Farkas Márta Szinkronrendező: Kertész Andrea Produkciós vezető: Jávor Barbara

A szinkront a Direct Dub Studios készítette el.

A film készítése A Muccino által rendezett és Paolo Costellával közösen írt filmet a Lotus Production és a Rai Cinema gyártotta, a költségvetés 11 millió euró volt. A filmet 2023 szeptemberétől hét héten át, főként nappali órákban forgatták. A forgatás Palermóban zajlott, a konkrét helyszínek közé tartozott a Mondello, a Cassaro, a Foro Italico és a palermói botanikus kert.

Bemutató A film kedvcsináló előzetese 2024. július 3-án jelent meg. A hivatalos előzetes 2024. szeptember 20-án került nyilvánosságra.

Világpremiere a 19. Római Filmfesztiválon volt 2024. október 18-án. Olaszországban 2024. október 31-én került a mozikba.

Fogadtatás Vittoria Scarpa a Cineuropától a következőket írta: „...A Szicíliai randevú határozottan a székhez szegezi az embert. Az egyszerre hiperélénk és fájdalmas példázat a fiatal nőről, aki folyamatosan a kockázat határát súrolja, hogy kiszabaduljon érzelmi ketrecéből, lebilincselően érdekes”.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2024 filmjei Kategória:Olasz thrillerek Kategória:Olasz filmdrámák Kategória:Vertigo Média-filmek Kategória:Olasz romantikus filmek