A Debar-tó (, , arománul: Debarsko Ezero) egy mesterséges tó Észak-Macedónia nyugati részén, közvetlenül az albán határ mellett, Debar város közelében, amelyről a nevét kapta.
Jellemzői Egy Špiljénél lévő gát rekeszti el a Fekete-Drint, az ország második leghosszabb folyóját, amelynek felduzzasztásával kialakították a tavat. A Debar-tó területe 13,2 négyzetkilométer , és Észak-Macedónia legnagyobb tavai közé tartozik. Mélysége 92 méter, és 580 méter magasan fekszik az Adriai-tenger felett. A tavat 1966 és 1968 között hozták létre, miután a meglévő špiljei gátat 102 méteresre emelték 1966 és 1968 között. A tározó feltöltése 1969-ben fejeződött be.
A Debar völgyében, Debartól öt kilométerre található Debar-tó rendelkezik a legnagyobb vízmennyiséggel a mesterséges tavak közül Észak-Macedóniában. A keleti partjától nem messze található a Debar-sziget, amely Pralenik falutól mintegy 1 km-re északnyugatra található. A tó hőmérséklete minimum 3 Celsius-fok, a maximum pedig 23,9 fokig emelkedik. A Debar-tó a szenvedélyes horgászok kedvenc tava, nemcsak a hazaiak, hanem a szomszédos országokból érkezők körében is, a ponty és pisztráng a legnépszerűbb zsákmány.
Galéria
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Észak-Macedónia tavai Kategória:Mesterséges tavak