György Papp Margit (Csíkszentkirály, 1925. május 14. – Négyfalu, 2016. március 20.) Barcaság népművésze. Gyűjtötte, terjesztette azokat az értékeket, melyeket az itt lakó földműves emberek évszázadokon át alkottak.
Életpályája Művészeti érdeklődését – környezete mellett – Mattis Teutsch János festőművész keltette fel Brassóban, akinek hat évig volt tanítványa. Tanult Kolozsváron a Ion Andreescu Művészeti Akadémián is, amit anyagi nehézségek miatt nem fejezhetett be. Szívesen foglalkozott a népi varrottasokkal, szövéssel, csángóruhák szabásával-varrásával. Gyűjtötte a népi kerámia termékeit, megismerte a fafaragók munkáit, festette a barcasági tájakat, írt népi ihletésű verseket, megtanulta és előadta környezete népdalait, népballadáit. Az évek során munkáival több néprajzi és egyéni kiállításon vett részt. Munkásságát több arany-, ezüst-, bronzéremmel jutalmazták. A legértékesebb kitüntetés számára a Zajzoni Rab István díj volt. Magyarországi településeken is bemutatkozott munkáival: Budapesten, Budakeszin, Tatán, Vácon, Zsámbékon, Biatorbágyon, Pécsett. Munkái eljutottak a világ legkülönbözőbb pontjaira. Munkásságáról számos szakvélemény jelent meg úgy hazai, mint külföldi sajtóban. Alkotómunkáját önzetlenül támogatta férje, György István, akivel 48 évig élt együtt.
Élete, munkássága
1933 és 1935 között kisiskolásként országos rajzversenyen I. díjat nyert. 1944 és 1949 között a világhírű Mattis Teutsch János tanítványa volt Brassóban. 1949–1951 között a kolozsvári Ion Andreescu Szépművészeti Akadémia szobrászati karán folytatott tanulmányokat. 1951-ben a Țara Bârsei intézetnél kirakatrendezőként dolgozott, és az országos kirakatversenyen I. díjat nyert. Ugyanebben az évben férjhez ment György Istvánhoz. 1966 és 1969 között a brassói népfőiskola textilszakát látogatta. 1966-ban otthonában egy csángó múzeumot rendezett be. 1971-ben egyéni kiállítása nyílt a bukaresti Petőfi Házban. 1972 és 1974 között a brassói népfőiskola kerámia szakát is látogatta. 1974-ben a Művészeti Egyesület tagjává vált. 1975 és 2009 között számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. 2006-ban elnyerte a Zajzoni Rab István-díjat.2013-ban megkapta a Borcsa Mihály-díjat, valamint a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség életműdíját. 2025-ben, születésének 100. évfordulója alkalmából kiállítás nyílik a brassói Redut Kulturális Központban. Ugyanazon év június 8.-án, megnyílt a György Papp Margit emlékház Bácsfaluban.
Jegyzetek
Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar népművészek