Sára Botond (teljes nevén Sára Botond Attila; (Budapest, 1979. április 21. –) magyar jogász, Budapest Főváros főispánja.

Életpályája Középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett jogi diplomát. Ezt követően egy ügyvédi irodánál helyezkedett el, majd külföldön szerzett ügyvédi gyakorlatot. Ezután egyéni ügyvéd lett. 2011. április 1-jétől Budapest VIII. kerületének önkormányzatánál dolgoztt, kezdetben a Polgármesteri Kabinet jogi referenseként, majd vezetőjeként. 2012-ben a kerület alpolgármestere lett. 2014 októberében a Százados negyed önkormányzati képviselőjévé választották. 2018-ban Kocsis Máté lemondott a polgármesterségről, mivel országgyűlési képviselő lett; a nyáron megtartott időközi választást Sára Botond (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség) nyerte meg. A 2019-es önkormányzati választásokat az összellenzéki Pikó András nyerte meg, így 2019 októberében ő váltotta Sára Botondot a polgármesteri székben.

2020 januárja óta Budapest Főváros Kormányhivatalát vezeti, előbb kormány-megbízottként, majd 2022 júliusa óta főispánként. Bár 2024 júniusában az önkormányzati választáson a Fidesz színeiben indulva mandátumot nyert a Fővárosi Közgyűlésbe, az összeférhetetlenség miatt választania kellett fővárosi mandátuma és főispáni tisztsége között. Ellentétes értelmű 2024 júniusi illetve októberi sajtóértesülések ellenére végülis a főispáni tisztség megtartása mellett döntött.

Intézkedései és nyilatkozatai miatt több pert elveszített, pl. Pikó András polgármesterrel illetve Iványi Gáborral szemben. Nyelvismerete Angol Latin

Források kormanyhivatalok.hu

Kapcsolódó szócikkek Budapest VIII. kerülete Iványi Gábor

További információk jozsefvarosujsag.hu

Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Budapest VIII. kerületének polgármesterei