A jelzésű autóbuszvonal Szombathely, Bucsu és Felsőőr [Oberwart] között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.

Útvonala A Vas megyei Szombathelyről indul. A városi buszállomásról a négysávos Petőfi Sándor úton kezdi el útját északnyugat felé, keresztezi a Bartók Béla körutat, majd az Óraház alatt tesz megállást, Szombathely egyik érdekes társasháza előtt. Tovább a Rohonci úton közlekedik Olad városrésze irányába, ahol a családiházas, falusias és a nagyvárosi nyüzsgő élet keveredik, melyet az Aranypatak lakóparknál hagy el.

Elsőnek az agglomerációban megtalálható Sé községet járja be. A járatok gyorsított jelleggel közlekednek a magyar szakaszon, így Sének csak a legforgalmasabb pontjából érhető el a 715-ös nemzetközi buszok célpontja, utána a vele majdhogy összenőtt Torony következik, aminek központja szolgál a járatok egyik megállójának. A 8901-es mellékút szorosan elhalad Dozmat mellett, bár azt már nem érintik a távolsági járművek. Rövid ideig az Alpokalja tájain a 89-es főúton is tartózkodik, de csak a bucsui országhatárig, ahol 63-as útként folytatja útját. Az osztrák szakaszon céljáratként üzemel, hiszen sehol se tesz megállást Felsőőrig.

Az ausztriai kisvárosban három pontban állnak meg a buszok. Szombathely felől a reggel folyamán egyik járat először a Fő téren át, majd onnan a felsőőri ipari iskolához tart a kéttannyelvű gimnáziumon keresztül, de a másik az ipari iskolától egy kört tesz a gimnáziumhoz. Ellentétes irányban a gimnázium nem érintett, ellenben a Fő tér minden alkalommal.

Közlekedése Indításai osztrák tanítási napokon történnek, reggelente duplázott járat Szombathelyről, délután szintén kettő Felsőőrről, mely közül az egyik eltérő időpontban kezdi útját pénteki napokon. A járatok belföldi utazásra nem vehetők igénybe. ViszonylatIndításszámKözlekedési rendSzombathely, aut. áll. – Felsőőr, középiskola2 párosztrák tanítási napokon

Járművek A Szombathely és Felsőőr közötti 715-ös buszvonal nagy forgalmat bonyolít le a kettő város között, elsősorban a diák tanulók körében. Mióta a vasúti kapcsolat (Szombathely–Pinkafő-vasútvonal) már nem létezik közöttük, mégnagyobb jelentőséggel bírnak az autóbuszok, melyek 2014-ig a Vasi Volán, 2015 és 2019 között az ÉNYKK, 2019 és 2024 között a Volánbusz üzemeltetésében álltak. Az alapfelállás jellemzően egy Credo LH 12 és Credo LC 9,5 autóbuszokból állt, melyek a távolsági közlekedésre kiváló célt szolgáltak előbbi 12 méteres, utóbbi 9,5 méteres kialakításban.

Manapság Credo Inovell 12 gépezetek viszik végbe a tömérdek magyar tanuló szállítmányozását az osztrák testvérvárosba.

Megállóhelyei

!colspan=2|Sorszám (↓) ! Megállóhely !colspan=2|Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |colspan=2|0|| <small>végállomás ||colspan=2|0.0 km |align=left| |- |colspan=2|1|| Szombathely, Órásház ||colspan=2|1.1 km |align=left| |- |colspan=2|2|| Szombathely, Dugovics Titusz utca ||colspan=2|2.6 km |align=left| |- |colspan=2|3|| Szombathely, Aranypatak lakópark ||colspan=2|3.7 km |align=left| |- |colspan=2|4|| Sé, autóbusz-váróterem ||colspan=2|5.4 km |align=left| |- |colspan=2|5|| Torony, Flórián tér ||colspan=2|7.3 km |align=left| |- |colspan=2|6|| Bucsu, országhatár ||colspan=2|12.4 km |align=left| |-bgcolor=#DFDFDF |colspan=6| – országhatár |- |colspan=2|7|| Schachendorf, Staatsgrenze<small>Csajta, országhatár ||colspan=2|13.0 km |align=left| |- |∫||8|| Oberwart, Hauptschule<small>Felsőőr, középiskolavégállomás ||∫||37.2 km |align=left| |- |8||∫|| Oberwart, Hauptplatz<small>Felsőőr, Fő tér ||36.3 km||∫ |align=left| |- |colspan=2|9|| Oberwart, Kéttannyelvű Gimnázium<small>Felsőőr, Kéttannyelvű Gimnázium ||36.6 km||38.8 km |align=left| |- |colspan=2|10|| <small>Felsőőr, középiskolavégállomás |||| |align=left|

Jegyzetek

Források A busz menetrendje. MÁV Személyszállítási Zrt.

Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország nemzetközi autóbuszvonalai Kategória:Ausztria közlekedése