A Hagia Eiréné (, ) avagy „Szent Béke,” néha Szent Irén néven is ismert egykori keleti ortodox templom, amely az isztambuli Topkapı palota külső udvarában található, szinte közvetlenül a jóval nagyobb és híresebb Hagia Szophia mellett. Ez a város és a Bizánci Birodalom legrégebbi ismert templomépülete, és a Mongóliai Szent Mária-templom () mellett az egyetlen olyan bizánci templom Isztambulban, amelyet a város 1453-as elfoglalása után soha nem alakítottak át mecsetté, mivel a 19. századig fegyverraktárként használták. A Hagia Eiréné ma múzeumként és koncertteremként működik. Isztambul történelmi városegyüttesének részeként 1985 óta a világörökség része.
Története A Hagia Eiréné templomot I. Constantinus római császár építtette a 4. században az általa alapított Konstantinápoly első templomaként. Az ariánus és a trinitáriusok közötti – olykor véres – viták színhelye volt az ariánus vita idején. A másodikként összehívott ökumenikus zsinat, az első konstantinápolyi zsinat volt az, amelynek ezt a vitát kellett volna lezárnia, 381-ben a Hagia Eirénében ülésezett. Ez volt ugyanis a pátriárka temploma, mielőtt a Hagia Szophia felépült volna.
Miután a templom az 532-es nika-felkelés során leégett, I. Justinianus újjáépíttette. Miután 740-ben egy földrengés ismét elpusztította, a Hagia Eirénét V. Konstantin alatt nagyrészt újjáépítették.
Konstantinápoly oszmánok általi 1453-as elfoglalása után a janicsárok palotaőrsége a templomot fegyvertárként használta. Ahmet Fethi pasa, a fegyvertár marsallja 1846-ban múzeumot rendezett be a templomban. Amikor 1875-ben már nem volt elég hely további kiállítási tárgyak számára, a gyűjteményt a Topkapı palota komplexumában található Çinili Köşkbe költöztették. A templom 1869-ben a Császári Múzeum (Müze-i Hümayun) lett, 1908 és 1949 között pedig katonai múzeumként működött. A felújított műemléket 1973 óta klasszikus koncertekre használják lenyűgöző akusztikája miatt, de múzeumként a Hagia Szophia Múzeumigazgatóság felügyelete alatt áll. Az Isztambuli Zenei Fesztivál legtöbb koncertjét 1980 óta itt tartják.
Építészeti jellemzői
Felépítése Az I. Justinianus uralkodása alatti átépítés az átrium és a narthex építészeti változását mutatja, amelyek a földrengés után is épségben maradtak. A földrengés utáni helyreállítás erősebb alapot hozott létre a templom számára. Az újjáépítés előtt az alapnak jelentős szerkezeti problémái voltak. Ez a helyreállítás keresztkupolás alaprajzot hozott létre a galéria szintjén, miközben a földszinten meg tudta tartani az eredeti bazilikális elrendezést. A nyugati oldalon található a narthex, amelyet az átrium, majd a keleti oldalon az apszis előz meg. A Hagia Eiréné továbbra is rendelkezik kupolával, és a templom északi, nyugati és déli oldalán csúcsíves tetővel. Maga a kupola 15 méter széles és 35 méter magas, és húsz ablakkal rendelkezik. A Hagia Eiréné a római bazilikákra jellemző formával rendelkezik, amely egy főhajóból és két oldalhajóból áll, amelyeket három pár pillér választ el, ez segít a narthex feletti galériák megtámasztásában. A z oszlopfőkhöz félköríves boltívek is csatlakoznak, ami szintén segít a fenti galériák megtámasztásában.
Belső díszítése A bizánci hagyományban az egyházon belül az ikonoklasztikus művészetnek van egy egyedülálló maradványa. Az apszis félkupoláját és a bema boltozatát nonfigurális mozaikok borítják, valamint a déli mellékhajón található freskók, amelyek körülbelül a 8. századból származnak. Ez a földrengés idejére esett, amely utánra a templom újjáépített felső részeinek nagy része datálható. A keresztet ábrázoló mozaikot V. Konstantin újjáépítése során helyezték el, ami az ikonoklasztikus évekre esik, így korpusz nélküli, arany alapon feketén körvonalazott, a végei pedig könnycsepp alakban szélesednek ki. A béma boltozatán a belső oldalon a 64. zsoltár 4-5. verse, a külső oldalon pedig Ámosz könyvének 6. fejezetének 6. verse olvasható. Ezeken a feliratokon is fellelhetők a későbbi változtatások nyomai. A feliratok részletesen dicsérik a templomot, mivel az az Úr háza. A versek, különösen a zsoltár, később a Hagia Szophia néhány mozaikjának ihletőjéül szolgáltak.
A Hagia Irene szintén rendelkezik egy szintrononnal. A szintrononok az apszisban félkörívben elhelyezett, több szinten egymásra épített padsorok. A liturgia idején itt ültek a papság tagjai. Ez az egyetlen szintironon, amely a bizánci korból fennmaradt a városban. A Hagia Irene-i szintironon hat szintből áll. Mindkét oldalán ajtók találhatók, amelyek a negyedik ülőhelyszint alatti körfolyosóra nyílnak.
Az eredeti templomépület oszlopfőit egy bizánci kori átépítés során eltávolították, és csak tíz darabot használtak fel újra az épület átriumában. Ezek monogramokat ábrázolnak a császári pár, Jusztiniánusz és Theodóra nevével és titulusával.
Galéria
Jegyzetek
Irodalom
Bogdanovic, Jelena. “The Relational Spiritual Geopolitics of Constantinople, the Capital of the Byzantine Empire”. In from Political Landscapes of Capital Cities, edited by Jelena Bogdanovic, Jessica Joyce Christie, and Eulogio Guzman (Boulder: University Press of Colorado, 2018), 106. Bogdanovic Jelena, "Hagia Eirene", 2008, Encyclopedia of the Hellenic World, Constantinople
Destephen, Sylvain, “From Mobile Center to Constantinople”, Dumbarton Oaks Papers (2019) 1-4. Doig, Allan. Liturgy and Architecture from the Early Church to the Middle Ages. Aldershot: Ashgate Publishing, 2008 Evans, J.A.S. The Age of Justinian: Circumstances of Imperial Power. New York: Routledge, 1996 Freely, John; Cakmak, Ahmet (2004). Byzantine Monuments of Istanbul. Cambridge University Press. pp. 136–143. Haussler, Ralph. “Architecture, Performance and Ritual: The Role of State Architecture in the Roman Empire” Theoretical Roman Archaeology Journal (1999): 3-4. "Irene, Church of Saint – Oxford Reference". doi:10.1093/acref/9780195046526.001.0001/acref-9780195046526-e-2506.
Kaldellis, Anthony. The New Roman Empire: A History of Byzantium. New York: Oxford University Press, 2023.
Maas, Michael. The Cambridge Companion to the Age of Justinian. New York: Cambridge University Press, 2005. Millingen, Alexander Van, Ramsey Traquair, Walter S. George, and Arthur e. Henderson. Byzantine churches in Constantinople: their history and architecture. London: Macmillan and Co., Limited, 1912. Print. Musilek, Josef, Lubos Podolka, and Monika Karkova, "The Unique Construction of the Church of Hagia Irene in Istanbul for The Teaching of Byzantine Architecture." Priced Engineering, 161 (2016): 1745–750. Web.
Peschlow, Urs (1977). Die Irenenkirche in Istanbul. Untersuchungen zur Architektur. Tübingen: Wasmuth. Procopius, Buildings of Justinian. Translated by Aubrey Stewart. London: n.p, 1888. Pyhrr, Stuart (1989). "European Armor from the Imperial Ottoman Arsenal". Metropolitan Museum Journal. 24: 85–116 Sarris, Peter, Economy Society In The Age of Justinian. New York: Cambridge University Press, 2006. Socrates SCHOLASTICUS. Historia Ecclesiastica. Translated by A.C Zenos. Buffalo, New York: Christian Literature Publishing Co., 1890.
Fordítás
Kategória:Isztambul vallási építményei Kategória:Bizánci művészet Kategória:Törökország világörökségi helyszínei Kategória:Törökország múzeumai Kategória:4. századi építmények Kategória:Ortodox templomok, kolostorok