Wallner Emil (Veszprém, 1907. október 14. – Budapest, 1987. október 2.) belgyógyász, szemészorvos, az orvostudományok kandidátusa (1969).

Élete Wallner Emil (1879–1972) és Kuntzl Ilona (1880–1968) első gyermekeként született. Húga Wallner Magdolna (1910–1995) volt. Középiskolai tanulmányait 1917 és 1925 között a kegyes tanítórendiek vezetése alatt álló Veszprémi Római Katolikus Főgimnáziumban végezte. 1931. december 19-én a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen avatták orvosdoktorrá. Oklevelének megszerzése után az I. sz. Belklinika díjtalan gyakornoka, 1937. szeptember 1. és 1947. augusztus 31. között fizetéstelen tanársegéde volt. Közben önállóan vezette a Klinika több osztályát, valamint bakteriológiai, szerológiai és hematológiai laboratóriumait. 1935-ben belbetegségek tárgykörből szakorvosi vizsgát tett. 1947-től az egyetemi Stomatológiai Klinikán, majd az I. sz. Szemészeti Klinikán tanársegéd, később tudományos munkatárs volt. 1961 után másodállásban a Stomatológiai Intézet belgyógyászaként dolgozott. 1963-ban tisztiorvosi végzettséget szerzett.

A budapesti Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra.

Családja 1933. november 26-án Budapesten, a Ferencvárosban házasságot kötött Vénis Anna Mária Valéria (1903–?) orvosnővel, Vénis Jenő és Kittenberger Vilma lányával.

Művei A vérnyomás változása nem, kor szerintés belső betegségekben. Csomay Imrével. (Budapesti Orvosi Újság, 1934, 43.) A systoles vérnyomás változása nem és kor szerint. Csomay Imrével. (Orvosi Hetilap, 1936, 24.) Növekedési hormonnal kezelt patkányok súlyváltozása avitaminosisban. Margitay-Becht Endrével. (Magyar Orvosi Archívum, 1938) Pseudodiphtheria okozta endocarditis septica. (Orvosi Hetilap, 1939, 29.) Az anaemia perniciosáról. (Orvosképzés, 1943, 2.) Súlyos vérszegénység tüdőn kívüli gümőkórban. (Orvosi Hetilap, 1943, 12.) Syphilises beteg súlyos vérszegénysége. (Orvosi Hetilap, 1943, 13.) Lueses haemolytikus anaemia. Juvancz Iréneusszal. (Orvosi Hetilap, 1943, 15.) Klinikai megfigyelések vérzékenységben. Vályi Edittel. (Orvosi Hetilap, 1953, 4.) A nyelvégés kezelése folliculus hormonnal. Sallay Kornéliával. (Fogorvosi Szemle, 1954, 7.) Klinikai és laboratóriumi megfigyelések acut leukaemiában. Sugár Lászlóval. (Fogorvosi Szemle, 1955, 48.) A fény hatása a mellékvesekéreg működésére. Radnót Magdával, Török Évával. (Orvosi Hetilap, 1955, 32.) A thrombosis venae centralis retinae kezelése. Radnót Magdával. (Orvosi Hetilap, 1960, 38.) A Sjögren-syndroma androgen kezelése. Orbán Tiborral. (Fogorvosi Szemle, 1961, 12.) Klinikai és terápiás megfigyelések sicca syndromában. Kandidátusi értekezés tételei. Budapest, 1968 Az endogen eosinopenia jelentősége szembetegségekben. Radnót Magdával. (Orvosi Hetilap, 1965, 24.) A fogazat caries-viszonyainak alakulása Ivádon. Hattyasi Dezsővel. (Anthropologiai Közlemények, 1974, 18.)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Veszprémiek Kategória:Budapestiek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek