Elizabeth Dulau brit színésznő. Legismertebb szerepei Kleya Marki az Andor című Csillagok háborúja-sorozatból, valamint Dr. Louise Pennycook az ITV Maternal című orvosi drámasorozatából. Látható volt még A láthatatlan fény című háborús drámasorozatban is, a Wicked című Oscar-díjas fantasyfilmben pedig a szinkronhangját kölcsönözte.

Fiatalkora és tanulmányai A University of Nottingham-en szerzett környezettudományi diplomát. Ezt követően a Royal Academy of Dramatic Art tanulója volt, ahol 2020-ban diplomázott színészetből. Mialatt tanulmányait végezte, számos színpadi darabban szerepelt, mint a Bunbury, avagy Szilárdnak kell lenni, a Julius Caeasar, a Lear király, a The Laramie Project, az Oresteia, a The Provoked Wife, és a Stoning Mary.

Pályafutása Azt követően, hogy megszerezte színészi diplomáját, Dulau két rövidfilmben volt látható (Hard Pass és Grapes), amelyekben együtt szerepelt Saura Lightfoot-Leonnal, RADA-beli osztálytársával.

Még ebben az évben megkapta első komoly szerepét, amikor leszerződtették a 2022-től 2025-ig vetített Andor című Csillagok háborúja kémthriller-sorozatba, Kleya Marki szerepére. A sorozat alkotója, Tony Gilroy elárulta, hogy Dulau tehetségére Nina Gold szereplőválogató figyelt fel, és azután ajánlotta be őt az utolsó pillanatban, miután két, komolyabb munkássággal rendelkező színésznő is visszamondta a szerepet. Szerepe szerint Marki a lázadó géniusz, Luthen Rael régiségbolti asszisztense, és egyben jobbkeze a titkos lázadó műveletek során. Raelt Stellan Skarsgård elismert svéd színész alakítja, akivel Dulau együtt volt meghallgatáson. Miután a karaktere a sorozat első évadában 7 epizódban volt látható, és inkább még csak mellékszereplőnek számított, a 2025-ben bemutatott második évadban 9 epizódban tűnt fel, immár sokkal jelentősebb szerepben. Dulau alakítása a kritikusok és a nézők részéről is meglehetősen pozitív fogadtatásban részesült.

Az Andor első évadának forgatási munkáit követően Dulau 2022 áprilisában debütált a tévéképernyőn (az Andort csak az év második felében mutatták be) a Gentleman Jack című BBC One/HBO sorozat egyik vendégszereplőjeként. Emellett feltűnt (szintén vendégszerepben) a Törvényen kívül BBC One/Amazon Prime dark comedy sorozat második évadának első epizódjában, amely 2022 júniusában jelent meg.

Dulau ezt követően csatlakozott a Maternal című ITV-s orvosi drámasorozat szereplőgárdájához, amely produkció 2023 elején debütált. Dr. Louise Pennycook karakterét alakította, és a széria egyetlen évadának mind a hat részében látható volt. Az év későbbi szakaszában Dulau kisebb szerepben tűnt fel A láthatatlan fény című, netflixes történelmi drámasorozatban, ahol a francia ellenállás egyik harcosát alakította. 2024-ben a Wicked című, nagy sikerű és több Oscar-díjat is nyert fantasyfilmben szinkronszínészként és egyúttal első egész estés nagyjátékfilmes szerepében is debütált, ahol a tarka szarvas karakterének kölcsönözte a hangját. A Netflix 2025-ben megjelenő történelmi drámasorozatában, a House of Guinness-ben szintén szerepelni fog.

2021-ben Dulau profi színpadi színészként is debütált a Young Vic színházban, ahol Yolandi szerepében volt látható a Klippies című darabban. Három évvel később az ausztrál The Bleeding Tree darabban játszotta el Ida szerepét a Southwark Playhouse-ban.

Filmográfia ÉvMagyar cím(Eredeti cím)SzerepMegjegyzés 2020 Grapes Nina rövidfilm Hard Pass rövidfilm 2022 Gentleman Jack Catherine Rawson 2 epizód Törvényen kívül(The Outlaws) Lesley 1 epizód 2022−2025 Andor Kleya Marki főszereplő, 16 epizód;magyar hangja Faluvégi Fanni 2023 Maternal Dr. Louise Pennycook 6 epizód A láthatatlan fény(All the Light We Cannot See) Jacqueline Blanchard 2 epizód 2024 Wicked tarka szarvas szinkronhang 2025 House of Guinness Lady Henrietta minisorozat

Színházi szerepei The Bleeding Tree – Ida Klippies – Yolandi The Importance of Being Earnest – Lady Bracknell Julius Caesar – Portia King Lear – Duke of Cornwall The Laramie Project

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színésznők Kategória:Londoniak