jobbra|keretnélküli|300x300px A Life Is Strange kalandjáték-sorozat, amelyet a Square Enix External Studios kiadója ad ki. A sorozatot a Dontnod Entertainment hozta létre, az azonos című első játékkal debütált 2015-ben, öt epizódon keresztül. Ezt 2017-ben a háromepizódos előzmény, a Life Is Strange: Before the Storm követte a Deck Nine gyártásában, amelyhez egy bónusz epizód is megjelent 2018 elején DLC formájában. A Life Is Strange 2 és a The Awesome Adventures of Captain Spirit spin-off 2018-ban és 2019-ben jelent meg, fejlesztője ismét a Dontnod volt. A harmadik fő kiadás (a második, amelyet a Deck Nine készített), a Life Is Strange: True Colors 2021 szeptemberében jelent meg. A negyedik rész a Life Is Strange: Double Exposure volt és 2024 októberében jelent meg. A hatodik rész Life Is Strange: Reunion címen jelenik meg 2026 márciusában. 2022 februárjában az első két játék remaszterelt verziója együtt jelent meg.
A sorozatból egy képregény-sorozat is született, amely az eredeti játék egyik lehetséges végződésétől folytatja a történetet, illetve egy a True Colors vége után, és egy könyv is.
Játékmenet A Life Is Strange kalandjáték, amely harmadik személyi nézőpontból játszódik. A játékos különböző tárgyakkal tud interakcióba lépni, amely lehetővé teszi a környezet megváltoztatását, illetve tud kommunikálni nem játszható karakterekkel, felfedezhet különböző területeket. A dialógusokban általában több különböző választási lehetőség van, amelyek gyakran hatással vannak a játék végkimenetelére rövid-, és hosszútávon. Rövidtávú pozitív kimenet nem jelenti azt, hogy a döntés hosszútávon is jó lesz.
Minden játéknak van saját mechanikája, amely a másik kiadásokban nem található meg. A Life Is Strange-ben a játékos (Max szerepében) vissza tudja fordítani az idő járását, így megváltoztathatja döntéseit, akár más karakterekkel lefolytatott beszélgetések közben, hogy a megfelelő végkimenetelt érjék el. A játékos által összeszedett tárgyak vagy környezeti változások a visszafordítástól függetlenül az új helyükön maradnak. A Before the Stormban Chloe „feleselni” tud, befolyásolva személyeket beszélgetései közben. A Life Is Strange 2-ben a játékos (Sean szerepében) Danilet segíti etikai kérdések meghozatalában, akinek telekinetikus képességei vannak, amely vagy segíti vagy akadályozza a játékmenetet. A True Colorsban Alex parafenomén empátiával rendelkezik, amellyel befolyásolni tudja mások érzéseit, látja hogy érzik körülötte magukat az emberek, de a hangulatukat ő is felveszi.
Játékok CímEredeti megjelenés éveFőszereplőHelyszínIdőpontRövid összefoglalóLife Is Strange2015Max CaulfieldArcadia Bay, Oregon2013A Seattle-ből visszatérő Max véletlenül meglátja, ahogy gyerekkori barátját, Chloe-t meggyilkolják iskolája mosdójában, amelynek következtében felfedezi, hogy vissza tudja fordítani az időt. Maxnek több látomása is van egy közelgő viharról, és megpróbálja kisegíteni Chloe-t régi barátja, Rachel Amber megtalálásában. Life Is Strange: Before the Storm2017Chloe PriceArcadia Bay, Oregon2010Chloe Price nehezen tudja elfogadni apja halálát és Max elköltözését Seattle-be, mikor megismeri a népszerű Rachel Ambert. Ahogy egyre jobban megismerik egymást, felfedezik az Amber-család titkait, és megpróbálják felkutatni Rachel anyját.The Awesome Adventures of Captain Spirit2018Christopher EriksenBeaver Creek, Oregon2016Chris megpróbálja segíteni alkoholista apját karácsony közeledtével, miközben több gonosszal is megküzdök, akik érzelmeinek megnyilvánulásai anyja halálát követően. Egy vita után apjával, leesik egy fáról, de meglepően nem ér földet, hanem elkezd lebegni, a háttérben a Life Is Strange 2 két főszereplője látható. A LiS 2 előzeteseként jelent meg.Life Is Strange 22018–2019Sean és Daniel DiazNyugati-part2016–2017Sean és Daniel elmenekülnek otthonukból, Seattle-ből, miután apjukat megöli egy rendőr. Daniel egy robbanásban telekinetikus képességekre tesz szert, amelyeket használva a testvérpár az ország nyugati partján haladva kalandozik.Life Is Strange: True Colors2021Alex ChenHaven Springs, Colorado2019Alex parafenomén empátiával rendelkezik, amellyel befolyásolni tudja mások érzéseit, látja hogy érzik körülötte magukat az emberek, de a hangulatukat ő is felveszi.Life Is Strange Remastered Collection2022Max Caulfield és Chloe PriceArcadia Bay, Oregon2010 és 2013Az eredeti két játék remaszterelt kiadása.Life Is Strange: Double Exposure2024Max CaulfieldLakeport, Vermont2023A már felnőtt Max visszatér a sorozatba, egy gyilkosságot próbál megoldani képességeivel.Life Is Strange: Reunion2026Max Caulfield és Chloe PriceLakeport, Vermont2024Chloe visszatér Maxhez, hogy együtt kinyomozzák a caledoni tűz okát.
Szereplők
Játékhelyszínek
Más megjelenések
Képregények Egy négyrészes sorozatot 2018 májusában jelentettek be, amelyet a Titan Comics 2018 novemberében kezdett el kiadni. A sorozat az eredeti játék történetét a „Sacrifice Arcadia Bay” döntéstől folytatja, és Max és Chloe-t követi a város pusztulását követően.
A második, 2023-ban bejelentett sorozat Alex Chen és Steph Gingrich történetét követi a True Colors után. Eredeti sorozatKiadásDátumKollekció12018. november 14.Life Is Strange Vol. 1: Dust MEGJELENT: 2019. május 22.22018. december 19.32019. január 16.42019. február 20.52019. május 29.Life Is Strange Vol. 2: Waves MEGJELENT: 2019. november 20.62019. június 26.72019. július 24.82019. augusztus 21.92019. október 16.Life Is Strange Vol. 3: Strings MEGJELENT: 2020. április 8.102019. november 13.112019. december 11.122020. január 15.Partners in Time2.12020. október 14.Life Is Strange – Volume 4: Partners in Time: Tracks MEGJELENT: 2021. április 7.2.22020. november 18.2.32020. december 16.2.42021. január 20.3.12021. július 7.Life Is Strange – Volume 5: Coming Home MEGJELENT: 2021. november 3.3.22021. szeptember 1.4.12021. október 13.Life Is Strange – Volume 6: Settling Dust MEGJELENT: 2022. június 7.4.22021. november 10.4.32021. december 29.4.42022. március 9. Life Is Strange: Forget-Me-NotKiadásDátumKollekció12023. december 20.Life Is Strange: Forget-Me-Not MEGJELENT: 2024. december 10.22024. március 27.32024. május 29.42024. augusztus 14.
Könyvek Steph’s Story (2023) Heatwaves (2024)
Jegyzetek