A 2025–2026-os francia női labdarúgó-bajnokság első osztályának (hivatalos nevén: Division 1 Féminine) 52. szezonja.

A 12 csapat szeptember első hétvégéjén kezdte meg a bajnokságot, az utolsó pedig május 6-án bonyolították le. A rájátszás elődöntőire 2026. május 16-án, míg a döntőre május 29-én kerül sor.

Az újonc RC Lens az 1. fordulóban 1–1-es döntetlent ért el hazai pályán a Paris Saint-Germain csapata ellen, azonban a hazai csapat egy eltiltott játékos pályára állítása miatt büntetésben részesült, így elvesztette a megszerzett pontját.

A fegyelmi bizottság három mérkőzés eredményét törölte a Paris Saint-Germaintől, Florianne Jourde nem megfelelő nemzetközi licence miatt. A PSG hivatkozott az FFF által kiállított és jóváhagyott engedélyre, melyet azonban a fellebbviteli testület elutasított és 9 pont levonásban részesítette a fővárosi együttest. A klub méltatlannak és igazságtalannak tartotta az FFF büntetését és a Francia Nemzeti Olimpiai és Sportbizottsághoz fordult, azonban a CNOSF – majd később a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (TAS) is – helybenhagyta a döntést, így a párizsiak fellebbezését véglegesen elutasították.

A bajnokság csapatai

Csapatváltozások Feljutott az első osztályba Kiesett a másodosztályba RC LensOlympique Marseille EA GuingampStade Reims

Csapatok adatai Klub Település Stadion Férőhely Vezetőedző 2024–25-öshelyezés Dijon FCO Dijon Stade des Poussots 498 Pierre-Alain Picard 4. Fleury 91 Fleury-Mérogis Stade Walter-Felder 1 000 Frédéric Biancalani 5. RC Lens Arras Stade Degouve-Brabant 2 000 Sarah M'Barek 2. 15pxD2-A Le Havre AC Le Havre Stade Océane 25 000 Maxime Di Liberto 8. Olympique Lyon Lyon Stade Gérard Houllier 1 524 Jonatan Giráldez 1. Olympique Marseille Marseille La Commanderie 500 Corinne Diacre 1. 15pxD2-A Montpellier HSC Montpellier Stade Bernard-Gasset 1 280 Yannick Chandioux 6. FC Nantes Nantes Stade Marcel-Saupin 1 880 Nicolas Chabot 7. Paris FC Bondoufle Stade Robert-Bobin 18 845 Sandrine Soubeyrand 3. Paris Saint-Germain Párizs Stade Georges-Lefèvre 2 164 Paulo César 2. AS Saint-Étienne Saint-Étienne Stade Salif-Keïta 1 000 Sébastien Joseph 10. RC Strasbourg Strasbourg Stade Jean Nicolas Muller 1 000 Vincent Nogueira 9.

Vezetőedző váltások Csapat Távozó edző Ok Dátum Poz. Érkező edző DátumDijon FCO Sébastien Joseph lemondás 2025. február 15.– Pierre-Alain Picard 2025. március 4.Olympique Lyon Joe Montemurro Az ausztrál válogatott szövetségi kapitánya lett 2025. június 1.– Jonatan Giráldez 2025. június 2.AS Saint-Étienne Marc-Antoine Brihat megbízás vége 2025. május 13.– Sébastien Joseph 2025. június 18.Paris Saint-Germain Fabrice Abriel elbocsátás 2025. május 5.– Paulo César 2025. július 7.Olympique Marseille Frédéric Gonçalves elbocsátás 2025. augusztus 27.– Dalin Anrifani (megbízott) 2025. augusztus 27. Dalin Anrifani megbízás vége 2025. október 4.– Corinne Diacre 2025. október 6.

Tabella

Helyezések fordulónként

Rájátszás

Elődöntők

Döntő

Az Olympique Lyon magabiztosan nyerte a rájátszást és megszerezte 19. bajnoki címét.

Statisztikák

Góllövőlista Gól Név Csapat18 Romée Leuchter Paris Saint-Germain13 Tabitha Chawinga Olympique Lyon11 Mathilde Bourdieu Marseille Lucie Calba Nantes Aude Gbedjissi Lens Merveille Kanjinga Paris Saint-Germain10 Émelyne Laurent Fleury 919 Vicki Bècho Olympique Lyon Melchie Dumornay Olympique Lyon Maëlle Garbino Paris FC Justine Rouquet Montpellier8 Lorena Azzaro Paris FC Clara Matéo Paris FC7 Ada Hegerberg Olympique Lyon Léa Khelifi Nantes Korbin Shrader Olympique Lyon Mariam Toloba Nantes6 Sakina Karchaoui Paris Saint-Germain Marie-Antoinette Katoto Olympique Lyon Inès Konan Strasbourg5 Amber Barrett Strasbourg Chancelle Effa Effa Le Havre Nadia Krezyman Dijon4 Jule Brand Olympique Lyon Cindy Caputo Fleury 91 Léa Declercq Dijon Kadidiatou Diani Olympique Lyon Lindsey Heaps Olympique Lyon Melissa Herrera Marseille Liana Joseph Olympique Lyon Margaux Le Mouël Marseille Sonia Ouchène Montpellier Zoé Stiévenart Le Havre Tarciane Olympique Lyon Lily Yohannes Olympique Lyon3 Nadjma Ali Nadjim Le Havre Inès Benyahia Olympique Lyon Cyrielle Blanc Montpellier Lou Bogaert Paris FC Célestine Boisard Le Havre Judith Coquet Montpellier Rachel Corboz Saint-Étienne Mama Diop Strasbourg Jennifer Echegini Paris Saint-Germain Romane Enguehard Le Havre Aïrine Fontaine Dijon Lina Gay Dijon Laurine Hannequin Strasbourg Sophie Hornemann Saint-Étienne Klaudia Jedlińska Paris FC Sherly Jeudy Lens Rose Kadzere Montpellier Anaële Le Moguédec Paris FC Griedge Mbock Bathy Olympique Lyon Jenny Perret Marseille Wendie Renard Olympique Lyon Madeline Roth Le Havre

Gólpasszok Név Csapat9 Merveille Kanjinga Paris Saint-Germain8 Melchie Dumornay Olympique Lyon Sofie Svava Olympique Lyon7 Romée Leuchter Paris Saint-Germain Anaële Le Moguédec Paris FC6 Selma Bacha Olympique Lyon Jule Brand Olympique Lyon Cindy Caputo Fleury 91 Louise Fleury Nantes Laurine Hannequin Strasbourg Melissa Herrera Marseille Lily Yohannes Olympique Lyon5 Vicki Bècho Olympique Lyon Tabitha Chawinga Olympique Lyon Charlotte Fernandes Fleury 91 Sonia Ouchène Montpellier4 Élisa De Almeida Paris Saint-Germain Jennifer Echegini Paris Saint-Germain Tara Elimbi Paris Saint-Germain Sakina Karchaoui Paris Saint-Germain Nadia Krezyman Dijon Ashley Lawrence Olympique Lyon Julie Swierot Nantes3 Mélissa Bethi Nantes Olga Carmona Paris Saint-Germain Kaîna El Koumir Lens Lindsey Heaps Olympique Lyon Ada Hegerberg Olympique Lyon Clara Matéo Paris FC Nina Ngueleu Montpellier Jenny Perret Marseille Julie Rabanne Nantes Madeline Roth Le Havre Korbin Shrader Olympique Lyon Mariam Toloba Nantes Marion Torrent Montpellier

Kapott gól nélküli mérkőzések Mérk. Név Csapat13 Mylène Chavas Paris FC12 Mary Earps Paris Saint-Germain8 Constance Picaud Fleury 917 Christiane Endler Olympique Lyon Katriina Talaslahti Dijon Manon Wahl Strasbourg5 Emily Burns Nantes Margot Shore Marseille4 Feerine Belhadj Olympique Lyon Teagan Micah Olympique Lyon3 Alice Pinguet Saint-Étienne1 Maddy Anderson Lens Blandine Joly Lens Justine Lerond Montpellier Chloé N'Gazi Montpellier Laëtitia Philippe Le Havre

Jegyzetek

Források footofeminin playmakerstats soccerway

Francia Francia