Kiszelly Gábor (Budapest, 1976. február 5. –) magyar nemzetközi vízilabda-játékvezető és filmes szakember. Sportbírói pályafutása során több olimpián és világversenyen vezetett mérkőzéseket, később a filmiparban is nemzetközi sikereket ért el. Három díjra jelölték, köztük Emmy-díjra is.

Sportbírói karrier

Kiszelly Gábor a magyar és nemzetközi vízilabda-játékvezetés ismert alakja. Több jelentős világversenyen bíráskodott:

2004-ben az athéni olimpia női olasz-görög vízilabdadöntőjét vezette a szlovén Boris Margetával. 2008-ban a pekingi olimpia női döntőjében működött közre játékvezetőként, ahol Hollandia győzött az Egyesült Államok ellen, társa az olasz Massimiliano Caputi volt. 186 férfi OB1 és 208 nemzetközi felnőtt és utánpótlás mérkőzést vezetett 2000-2010 között.

Válogatott események és döntők ÉvHelyszínEseményMegjegyzés2003BudapestFérfi Világliga2 mérkőzés2003Ljubljana-KranjEurópa-bajnokság4 férfi és 1 női mérkőzés2003IsztambulFiú Ifjúsági Európa-bajnokság7 mérkőzés2004AthénOlimpiai játékok3 férfi és 2 női mérkőzés és döntő2004SiracusaFérfi Világliga2 mérkőzés2005MontrealVilágbajnokság5 férfi és 2 női mérkőzés2006TianjinNői Világkupa döntő3 mérkőzés és döntő 2006 BelgrádEurópa-bajnokság5 férfi és 1 női mérkőzés2007MelbourneVilágbajnokság5 férfi és 4 női mérkőzés2008MalagaEurópa-bajnokság4 férfi és 1 női mérkőzés2008PekingOlimpiai játékok3 férfi mérkőzés, 3 női mérkőzés és döntő2009PodgoricaFérfi Világliga döntő 5 mérkőzés és döntő2009RómaVilágbajnokság4 férfi és 2 női mérkőzés

Európai kupadöntők ÉvHelyszínEseményMegjegyzés2004BarcelonaLEN kupa döntőCN Barcelona-Vouliagmeni 11-52005SavonaLEN kupa döntőRN Savona-Partizán Belgrád 7-42006BresciaSzuper kupa döntőLeonessa Brescia-Jug Dubrovnik 8-122007SibenikLEN kupa döntőSibenik-Sintez Kazany 10-122008SoriSzuper kupa döntőPro Recco- Sturm Csehov 13-82009RijekaEuroliga döntőPro Recco-Primorac Kotor 7-8

Magyar bajnoki és kupadöntők EseményMegjegyzésMagyar OB I186 mérkőzés: 2000-2010; 13 férfi bajnoki rájátszás döntő: 2002 [x2], 2003, 2004, 2006 [x4], 2007 [x2], 2008 [x2], 2009; 4 női bajnoki rájátszás döntő: 2007, 2008 [x2], 2009)Magyar Kupa6 férfi döntő (2002, 2003, 2004, 2006, 2007, 2008)

Filmes pályafutás A kilencvenes évek közepétől kezdett dolgozni a filmes szakmában. Pályája elején SFX technikusként működött közre, majd 2007-től kezdve a Multifilm cégcsoportot felépítve több mint 100 magyar és nemzetközi filmekben speciális effektek részlegvezetőjeként kap szerepet együttműködve többek között a Disney, Lionsgate, Sony, Skydance, HBO, Netflix film stúdiókkal, illetve magyar több filmben is többek közt Hunyadi produkcióban. Munkáját Emmy-díjra is jelölték:

2013-ban Emmy-jelölést kapott a The Borgias című sorozat „The Prince” című epizódjában végzett vizuális effektekért. 2012-ben OFTA-jelölést kapott ugyanezen sorozatban végzett munkájáért. 2024-ben INOCA-jelölést szerzett a Szegény párákkal című produkcióban végzett munkájáért.

Díjak és jelölések ÉvDíjProdukció / Kategória2013Emmy-jelölésThe Borgias – Outstanding Special Visual Effects in a Supporting Role2012OFTA-jelölésThe Borgias2024INOCA-jelölésSzegény párák

Filmes közreműködések Filmes karrierje során több mint 150 produkcióban közreműködött, köztük az alábbiakban: John Adams mini sorozat (2008) The Land of Blood and Honey (2011) The Rite (2011) The Borgias sorozat (2010–2012) Strike Back sorozat (2012–2017) Houdini mini sorozat (2014) Tyrant sorozat (2014–2016) The Last Kingdom sorozat (2015–2017) Emerald City sorozat (2016) Don’t Breathe I & II (2016, 2021) Atomic Blonde (2017) Sunset (2018) Colette (2018) The Terror sorozat (2018) BUÉK (2018) The King (2019) Radioactive (2019) Gemini Man (2019) Treadstone sorozat (2019) The Witcher sorozat (2019) The Alienist sorozat (2020) Outside the Wire (2021) The Survivor (2021) FBI: International sorozat (2021–2025) The Unbearable Weight of Massive Talent (2022) Hellraiser (2022) Borderlands (2022) Lee (2023) Poor Things (2023) The Continental sorozat (From the World of John Wick) (2023) Shadow & Bones soroztat (2023) All the Light We Cannot See mini sorozat (2023) Gran Turismo (2023) Killer’s Game (2024) Alien: Romulus (2024) Hunyadi sorozat (2024) Now You See Me 3. (2025)

Magánélete Felesége Tóth Andrea korábbi válogatott vízilabdázó, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, valamint masters Európa-bajnok. Három gyermekük van.

Források

https://www.nemzetisport.hu/utanpotlas/2010/03/vizilabda-lemondott-a-jatekvezetoi-bizottsag-elnoke https://www.origo.hu/sport/sport-csapat/2009/04/modositananak-a-vizilabdaszabalyokon-a-magyarok https://www.nemzetisport.hu/vizilabda/2009/05/20090524-ferfi-vizilabda-euroliga-ket-magyar-gyoztese-van-a-sorozatnak https://www.blikk.hu/sport/noi-vizilabda-fel-a-fejjel-lanyok/p7z7zys https://www.nemzetisport.hu/vizilabda/2013/10/video-olimpiai-donto-utan-vilagsztarokkal-dolgozik-a-korabbi-biro-all

Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar vízilabda-játékvezetők