Angela Bofill énekesnő, dalszerző. 1970-es évek közepén kezdődött pályafutása. Leginkább olyan kislemezeiről ismert, mint a „This Time I'll Be Sweeter”, az „Angel of the Night” és az „I Try”. Karrierje több mint négy évtizeden át tartott.
Pályafutása
Angela Bofill New York Brooklyn kerületében született kubai apa és Puerto Ricó-i anya gyermekeként. A Bronxban nevelkedett. Latin zenét hallgatva nőtt fel, de amerikai előadók is inspirálták. Gyermekkorában klasszikus zenét tanult. A New York-i All City Chorusban énekelt, amelyben a kerülete összes középiskolájának legjobb énekesei léptek fel. A Hunter College High Schoolban 1972-ben érettségizett. Utána a Manhattan School of Musicon tanult, ahol 1976-ban zenei diplomát szerzett.
Bofill tinédzserként kezdte profi pályafutását. A Group and Dance Theater of Harlem kórussal lépett fel. Barátja, a dzsesszfuvolista Dave Valentin bemutatta be Dave Grusinnak és Larry Rosennek a GRP Records lemezkiadónál. Leszerződtették, és 1978-ban elkészítették első albumát (Angie). Az Angie-t mind a kritika, mind a kereskedelem jól fogadta. Egy évvel később megjelent a második albuma, az „Angel of the Night”. Az albumon szerepelt a „What I Wouldn't Do (For the Love of You)” című slágerlistás szám és a „I Try” című dal, amelyet Bofill is írt. Az albumok fogadtatása Bofillt az első latin énekesek közé sorolta, akik sikert arattak az R&B- és dzsessz-piacokon.
Bofill teltházas koncertet adott a Newport Jazz Festivalon 1980-ban. Az Arista Records vezetője forgalmazási szerződést kötött a GRP-vel.
Kiadót váltott a következő albumához, a „Something About You”-hoz (1981). :Bár ez nem volt olyan sikeres, mint a korábbi kiadványok, a „Holdin' Out for Love” című dal is bekerült az R&B Top 40-be. A következő év új albuma a „Too Tough” volt. A címadó dal az 5. helyre került az R&B listán. A folytatásban megjelent kislemez, a „Tonight I Give In” bekerült a Top 20-ba. Néhány hónappal később Bofill kiadta utolsó közös albumát a producer Narada Michael Waldennel, a „Teaser”-t. Az album nem érte el a Too Tough sikerét, de egy Top 20-as R&B slágert, az „I'm On Your Side”-ot is tartalmazta, amelyet több előadó is feldolgozott − köztük Jennifer Holliday – akinek 1991-ben Top 10-es slágere volt vele.
Bofill még két albumot vett fel az Arista kiadónál, mielőtt az 1980-as évek közepén elhagyta a kiadót. Lánya születése után a Capitol Recordshoz igazolt. Utolsó jelentős slágerlistás sikerét, Gino Vannelli "I Just Wanna Stop" című dalának feldolgozását érte el, amely a 11. helyet érte el az R&B listán.
A következő nyolc évben további három albumot vett fel, és vokálozott Diana Ross és Kirk Whalum albumain. Élőben lépett fel jelentős közönség előtt, különösen Ázsiában. Szerepelt a „God Don't Like Ugly” és a „What a Man Wants, What a Man Needs” című színdarabokban. Több előadót felvonultató dzsesszkoncertekkel is turnézott az Egyesült Államokban és Európában.
Visszatért a színpadra az „Angela Bofill Experience” című műsorban, miután 2007-ben, második szélütése után elvesztette énekhangját és féloldalára megbénult. Egy műsorban elmesélte életét és karrierjét. Ebben a műsorban Maysa Leak, Phil Perry és Melba Moore a legnagyobb slágereit adták elő. A kaliforniai Santa Rosában található Sutter Kórházban lábadozott, január 15-én engedték ki az intenzív osztályról, beszéd- és fizikoterápiára szorulva. Nem volt egészségbiztosítása, ezért egy jótékonysági koncertet szerveztek a kórházi számláinak kifizetésére.
2012-ben interjút készítettek vele a „TV One” dokumentumfilm-sorozatához. 2024. június 13-án, 70 éves korában hunyt el lánya otthonában.
Diszkográfia 1978: Angie 1979: Angel of the Night 1983: Too Tough 1983: Teaser 1984: Let Me Be the One 1985: Tell Me Tomorrow 1988: Intuition 1993: I Wanna Love Somebody 1996: Love in Slow Motion 2006: Live from Manila (live)
Filmek
Díjai 2023: Women Songwriters Hall of Fame 1984: American Music Awards: Best R&B/Soul Female Artist – jelölés 1984: Bay Area Music Awards: Kiemelkedő kortárs együttes
Jegyzetek
Források https://www.nytimes.com/2024/06/17/arts/music/angela-bofill-dead.html https://web.archive.org/web/20050212163925/http://gospelcity.com/dynamic/artist-articles/artists/22 https://www.allmusic.com/artist/angela-bofill-mn0000755570#biography https://www.angelabofill.com
Fordítás
Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:New York-iak Kategória:1954-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek