Vadász Bence DLA (Budapest, 1964. október 22.) Ybl Miklós-díjas építész.

Alkotó "A több mint 100 évre visszatekintő Vadász-építészdinasztia máig élő és tevékeny formálója a magyar építészetnek. Egyedülálló építész-família az övüké, hiszen legalább három generáción keresztül tud – más korban, más igények mellett – magas szakmai nívót felmutatni ..." - írja a családról Gottdank Tibor építészeti kutató.

Vadász Bence DLA helyzete az induláskor kettős volt: egyrészt örökölt egy stabil családi építészeti látásmódot édesapjától, a Kossuth-díjas Vadász Györgytől, aki már szintén építész családba született, és nagyapjától, Vadász Mihálytól másrészt meg kellett találnia a családi inspirációk biztonságából kiindulva a saját alkotói útját. Az alkotói komfortzónából kilépni a szabadformálásig, amely új dimenziókat nyitott meg előtte. Ahogy vallja: „Ilyen értelemben talán ez a jelenlegi pillanat-, ez a komponálási szakasz az, amely esszenciálisan összegzi azt a személyes építészettörténetet, amelyet a szívemben, a zsigereimben és a tudatomban őrzök, használok, és amely azt is megengedi, hogy eltávolodjak tőle, – hogy különleges –, eddig számomra ismeretlen és csodálatos építészeti vidékekre merészkedjek." - írja róla Gerbei Anita az OPUS-ban.

Ars Poetica Az útkeresés számomra nem ér véget a házaknál, a stílusbeli korlátok átlépése után szinte már magától és önként megnyílnak a műfaji korlátok is. Ötven éves koromra már nemcsak tudtam, de meg is tapasztalhattam, hogy az építészet valóban esszenciája a művészeteknek. Rejtve, vagy direkt, csöndesen, vagy harsányan, de benne foglaltatik a képzőművészet szobrokkal, reliefekkel vagy éppen az épület szoborszerűségével, - a festészet a színkompozíciókban, - a zeneművészet kottafüzetként akár a homlokzati lyuk-architektúrában, - vagy épp a költészet a ritmussal, a hangsúlyokkal és a rímekkel...

Régi vágyam, hogy a „szerves építészet” és a modernista vonulat formavilága találkozhasson és „kezet foghasson” egy munkámon. Nehéz feladat, ha finoman és üzenet-értékűen, szeretettel és tisztelettel – nem pedig direkt módon és erős gesztusokkal - próbálod megfogalmazni. Remélem a Csarnoktéri munkánkon sikerült ez a „kézfogás” ...

Család Már az 1880-ban született dédnagyapja Vadász Károly is építésznek tanult, dolgozott Pogány Móric műtermében, de végül újságíró lett. Az építész álmokat Károly fia, a nagyapa Vadász Mihály valósította meg, aki Bauer Emillel, majd Preisich Gáborral dolgozik együtt. Mihály feleségétől Pallós Vilmától született egyetlen gyermeke Vadász György is építész lett, aki számos 20. századi neves építésszel dolgozott együtt élete során.

Vadász György és Pusztai Katalin első feleségével való házasságából 2 féltestvér gyermek született; 1955-ben Vadász György statikus és 1956-ban Vadász Katalin tanítónő. Pöhl Veronika nyugalmazott testnevelő tanár második feleségével való házasságából született Bence 1964-ben, és az ő húga Eszter kirakatrendező és úszóedző 1971-ben.

Vadász Bence első feleségétől Huber Esztertől született 1993-ban Vadász Márk bőrgyógyász és 1997-ben Vadász Borbála politológus, majd második feleségétől Dávid Ágnes statikustól született 2010-ben Vadász Berta, és 2012-ban Vadász Vilma.

Mesteriskolás építész lett a nagybáty Vadász György fia, az 1981-ben született Vadász Balázs is, akivel egy építész irodában dolgoznak.

Életpálya Tanulmányok Móricz Zsigmond Gimnázium (középiskola) 1979 - 1983 BME Építészmérnöki Kar 1983 - 1988 MÉSZ Mesteriskola XI. ciklus 1990 - 1992 Breuer Marcel Doktori Iskola – PTE MIK 2014 - 2016DLA fokozat - summa cum laude (Szakdolgozat: Úton a moderntől a minimalizmus felé)2016 Munkahelyek ARTUNION – Széchenyi Építész Stúdió tervező 1988 Pécsiterv budapesti irodája vezető tervező 1989 - 1990 Vadász és Társai Építőművész Kft. vezető tervező 1991 V.T. Design Bt. irodavezető 1995 Vadász és Társai Építőművész Kft. irodavezető helyettes 1999 Vadász és Társai Építőművész Kft. irodavezető 2000 - Fontosabb szakmai tagságok Magyar Építőművészek Szövetsége elnökségi tag 2012 - 2016 Magyar Művészeti Akadémia rendes tag 2021 - Magyar Művészet szerkesztőbizottsági tag 2022 - 2024 Országos Építészeti Tervtanács tag 2022 - MMA-MMKI Ösztöndíj Bizottság tag/szekcióvezető 2022 - További életpálya adatok tekinthetők meg az OPUS (analóg művészetből digitális örökség) gyűjteményben.

Köztéri művei thumb|bélyegkép|jobbra|200px|Széchenyi-Kossuth-emlékmű (Dunaújváros, Veres Kálmánnal, 1998) thumb|bélyegkép|jobbra|200px|Margit Ház Irodaház (terv: Vadász Bence, 2000) II. világháborús emlékmű (Gönc, 1989) II. világháborús és 1956-os emlékmű (Pomáz, 1991) Kolduskapu (Budapest, 1995) Széchenyi-Kossuth-emlékmű (Dunaújváros, Veres Kálmánnal, 1998) Margit-ház (2000) Nissan-székház (2000) Péterhegyi lakópark (2001) Láng-sportcsarnok (2003) Heléna-ház (2003) Origó-ház (2004) Gallello-ház (2005)

Díjai Diplomadíj (1989) Év Szép Háza (1995) „Dunaújvárosért Érem" (1998) Pest Megyei Építészeti Nívódíj (1998-1999, 2002, 2006-2008, 2011) Pro Architectura díj (2001) FIABCI Ingatlanfejlesztési Nívódíj (2001) Wienerberger–Terca Homlokzatburkolat Díj (Családi ház kategória, 2002) Ybl Miklós-díj (2004) Fiabci különdíj (2008) Építőipari Nívódíj (2009, 2020-2021) Év Háza Különdíj (2019) Beton Építészeti Díj (2019) Ray Rezső Vilmos Építészeti Nívódíj (2023) „Fémlemez az építészetben" - Prefa építészeti pályázat FŐDÍJ (2023) Kőbánya Építészeti Díja (2024) Prima-díj (2024)

Jegyzetek

Források MMA Adatlapja Vadász Stúdió

Köztérkép.hu

További információk Művészeti ki kicsoda. Dunakanyari-Pilisi Kistérség. Szerkesztette: Kiss Zsuzsa. Szentendre, Dunakanyari és Pilisi Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása (DPÖTKT), 2011. Who is who Magyarországon. 7. kiadás. Zug. 2009. Hübners Who is Who.

Kategória:Magyar építészek Kategória:Ybl Miklós-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek