Az izraeli–iráni háború (vagy másik nevén: tizenkét napos háború) 2025. június 13-án kezdődött, amikor Izrael Felkelő oroszlán hadművelet néven meglepetésszerű támadást indított Irán ellen, az ország több atomipari és katonai létesítményét bombázva. A támadás keretében Izrael több magas rangú katonai vezetőt és iráni tudósokat is meggyilkolt, és elpusztította Irán légvédelmének egy részét is. válaszul Irán még aznap légi csapásokat indított izraeli célpontok ellen Valódi Ígéret III. néven. A háborúba támadó félként június 22-én lépett be az Egyesült Államok.
A háborút az Irán és az Egyesült Államok és Izrael közötti évtizedes ellenségeskedés előzte meg; az Egyesült Államok az 1978-79-es forradalom óta sújtja Iránt különféle szankciókkal, Izrael pedig mindent elkövet Irán meggyengítéséért. Az izraeli titkosszolgálatok (gyakran amerikai segítséggel és közreműködéssel) iráni tudósokat és katonatiszteket (köztük Kászem Szolejmánit, a Forradalmi Gárda egyik parancsnokát, 2020. január 3-án) öltek meg, ipari létesítményeket szabotáltak. (Pl. Stuxnet)
A 2023. október 7-i gázai palesztin kitörés és rajtaütés nyomán kirobbant gázai háború során az ellenségeskedés közvetlen szembenállássá változott. Izrael elhúzódó háborúja a Gázai övezetben meggyengítette a Hamász palesztin ellenállási szervezetet. 2024. április 1-én az izraeli hadsereg légiereje csapást mért az Irán damaszkuszi nagykövetsége konzuli szolgálatának otthont adó épületekre. Az izraeli támadásra válaszul 2024. április 13-án az iráni fegyveres erők kiterjedt légitámadást intéztek izraeli katonai célpontok ellen.
2024. július 31-én Teheránban megölték Iszmáíl Hanijet, a Hamász Politikai Irodájának vezetőjét, egyben a Hamász és Izrael közt zajló túszcsere-, és tűzszüneti tárgyalások palesztin vezetőjét. Hanijeh Irán hivatalos vendégeként érkezett Teheránba, hogy részt vegyen Irán új elnöke, Maszúd Peszeskján beiktatásán. 2024. szeptember huszonhetedikén egy nagy erejű izraeli bombatámadás megölte Haszan Naszr Alláhot, a Hezbollah főtitkárát és a szervezet több magas rangú tisztségviselőjét, valamint az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnokát. 2024. október elsején Irán kiterjedt rakétatámadást indított Izrael ellen, amit a fentebb említett izraeli támadásokra adott jogos válasznak nevezett.
2024. október 26-án Izrael Megbánás napjai hadművelet elnevezéssel támadást indított számos iráni célpont, továbbá iraki és szíriai célpontok ellen.
A 2025. júniusi izraeli támadás annak a két hónapos határidőnek a lejártakor történt, amelyet Donald Trump amerikai elnök szabott az iráni atomprogram megakadályozására létrehozandó egyezmény számára. Egy nappal a támadás előtt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) húsz éve először azt jelentette, hogy Irán nem tett eleget jelentési és együttműködési kötelezettségeinek.
Az izraeli támadásokban több magas rangú iráni vezető is meghalt, közöttük a Forradalmi Gárda fontos tisztjei, legalább tíz tudós, illetve több, mint 200 iráni civil. A bombázások kárt tettek a Natanz Nukleáris Intézetben és az ország uránátalakító létesítményében, de urándúsító telepeit nem érte. Emellett eltaláltak egy rakétatároló telepet Tebriz közelében, illetve a Forradalmi Gárda intézményeit Teherán és Piranshahr mellett. Civil infrastruktúra is károsult. Az első iráni ellentámadást több, mint száz rakétával hajtották végre, ez a szám a következő hullámokban tovább nőtt. Irán további száz drónt indított Izrael irányába az első napon. Az izraeli kormány szerint az iráni támadások 24 embert öltek meg, akik mind civilek voltak.
A harcoknak egy 2025. június 24-én életbe lépett tűzszünet vetett véget.
Történeti háttér
Iránnak történelmi okok, a XIX. és XX. század eseményei okán feszült a viszonya a nyugati nagyhatalmakkal, elsősorban Nagy-Britanniával és az Amerikai Egyesült Államokkal, illetve azok szövetségesével, Izraellel az Iránt mint országot és az iráni népet ért sérelmek miatt.
Az ország a XIX. és XX. században az orosz-brit nagyhatalmi vetélkedés színtere volt. Az 1905 és 1911 közt zajló perzsa alkotmányos forradalomba mind az Orosz Birodalom, mind Nagy-Britannia beavatkozott. 1911 decemberében orosz csapatok oszlatták fel a madzslisz ülését. Azonban az 1906-ban elfogadott alkotmánnyal az ország elvileg alkotmányos monarchiává alakult, ha ez az ország kormányzásában a későbbiekben nem is mindig érvényesült.
1901-ben Mozaffar ad-Din sah 60 évre szóló olajkoncessziót adott a brit William Knox D'Arcynak. Irán a koncesszióért cserébe 20000 angol font készpénzt, az alapítandó olajtársaságban 20000 fontnyi értékű részvényt, a társaság éves nettó nyereségéből pedig 16 százalékot kapott. 1908-ban, Huzesztán tartományban indult meg a tényleges kitermelés. 1909 tavaszán megalakult az Anglo-Persian Oil Company (APOC) a talált iráni olaj kitermelésére.
1907-ben megszületett az angol-orosz egyezmény, amely Perzsiát/Iránt orosz és brit befolyási övezetre osztotta, az északi részeket orosz, a déli részeket és a Hormuzi-szoros környékét brit fennhatóság alá utalva, ezzel az országot gyakorlatilag gyarmatokra darabolva.
1914 nyarán a brit kormány 51 százalékos tulajdonrészt szerzett az APOC-ban, az általa kinevezett igazgatótanácsi tagok pedig vétójogot kaptak, azaz a brit kormány éremét tekintve államosította a céget.
Bár Perzsia hivatalosan nem vett rész az első világháborúban, annak eseményei mégis komoly hatással voltak az országra. Az oszmán török erőkkel az oroszok és britek által Irán területén vívott harcok okozta károk mellett az egyik komoly következmény az 1917 és 1919 közt tomboló perzsa éhínség, amely legalább kétmillió iráni életet, körülbelül az ország akkori népességének tíz százalékát követelte. Az éhínség és ellátási zavarok oka az orosz és brit katonaság tevékenysége, a gabona, a vágó- és igásállatok lefoglalása a két hadsereg céljaira, az ország olajkincsének és közlekedési rendszerének teljes alárendelése az orosz és brit háborús céloknak.Ferwagner Péter Ákos: A perzsa–oszmán határvidék mint első világháborús konfliktuszóna Mediterrán Világ 50., 42-63. APOC a háború évei alatt nem fizette meg az iráni államnak az azt megillető osztalékokat és koncessziós díjakat sem.NATIONALIZATION OF THE IRANIAN OIL INDUSTRY - AN OUTLINE OF ITS ORIGIN AND ISSUES https://documents1.worldbank.org/curated/en/740191468044072105/pdf/759760WP0Box370Iranian0Oil0Industry.pdf Világbank 1952
Mindez, és a Közel-Kelet felosztására tett olyan nagyhatalmi lépések, mint a Sykes–Picot-egyezmény, vagy a Balfour-nyilatkozat kiadása, amelyek felkeltették a Közel-Kelet népeinek bizalmatlanságát, erősítették nacionalizmusát ezt eredményezték Iránban is. Az első világháború után a britek megkísérelték állandósítani Irán feletti hatalmukat az angol-perzsa egyezmény 1919-es megkötésével, amely az országot gyakorlatilag brit protektorátussá tette volna, de az egyezményt a madzslisz nem hagyta jóvá, így az hivatalosan sosem lépett hatályba.
A háború utáni években kormányválságok és puccsok követték egymást. Reza kán brit támogatással hajtott végre puccsot 1921 februárjának 20-án és 21-én. Reza az új kormány hadügyminisztere lett. Azonban a kormányválságok folytatódtak. Ahmad perzsa sah Rezát nevezte ki miniszterelnökké. A madzslisz 1925. október 31-én megfosztotta trónjától Ahmad sahot. Rezát a madzslisz 1925. december 12-én sahhá választotta. 1926. április 25-én, ünnepélyes keretek közt koronázták meg; ő lett Reza Pahlavi iráni sah. Hozzáfogott az ország modernizálásához, újratárgyalta az APOC olajkoncessziójának feltételeit (bár ez nem hozott nagy fordulatot, és az új egyezmény csak brit katonai nyomásra jött létre), hogy országának több bevételt hozzon olajvagyonának kitermelése. 1935-ben az ország nemzetközi hivatalos nevét Iránra változtatta. Hogy megakadályozza a korábbi orosz és brit függőséghez hasonló helyzet ismételt kialakulását, az angolok és szovjetek helyett más nyugati hatalmakkal, az Amerikai Egyesült Államokkal, Olaszországgal és Németországgal keresett kapcsolatot. Az iráni-német kulturális és gazdasági kapcsolatok virágzásnak indultak. A gazdasági kapcsolatok 1940-41-ben érték el csúcsukat; az összes iráni behozatal közel fele származott Németországból, az iráni kivitelnek pedig 42 százaléka irányult oda.
Irán a második világháborúban semleges maradt. Ennek ellenére 1941. augusztus 25-én a Szovjetunió és Nagy-Britannia hadüzenet nélkül megtámadta és megszállta az országot, a sahot száműzetésbe kényszerítve. A trónt fia, Mohammad Reza foglalhatta el. A brit-szovjet támadás megrázta a Közel-Kelet államait. A szovjet és brit diplomáciai képviseletek arról győzködték a Közel-Kelet országait, Törökországot, Egyiptomot, Afganisztánt, Szaúd-Arábiát, hogy a megszállás elkerülhetetlen volt.Nikolay A. Kozhanov: The Pretexts and Reasons for the Allied Invasion of Iran in 1941 https://www-jstor-org.wikipedialibrary.idm.oclc.org/stable/pdf/23266442.pdf?refreqid=fastly-default%3Aa91a357dfe263e2d5c53a4afe31f3933&ab_segments=&initiator=&acceptTC=1 Iranian Studies Vol. 45, number 4, July 2012 Az ország orosz-brit megszállása csak 1946-ban ért véget.
1941 és 1953 közt Irán meglehetősen demokratikus állam volt. Az alkotmányos monarchiában számos politikai párt működött, a sajtóélet sokszínű volt, élénk kűzdelem zajlott a nacionalisták, iszlamisták, különféle baloldai mozgalmak közt. Azonban egyvalamiben szinte minden politikai párt megegyezett: ellenezték a külföldi, különösen a brit befolyást az országban. Irán 1945-ben alapító tagja lett a Népszövetséget váltó ENSZ-nek.
A második világháború után a britek visszaadták a Brit Palesztin Mandátumot az Egyesült Nemzetek Szervezetének, a kezelhetetlen politikai helyzetre hivatkozva. Az ENSZ 1947. május 15-én létrehozta az UNSCOP-ot (United Nations Special Committee on Palestine), hogy a bizottság vizsgálja meg a területen a zsidók és palesztin arabok közt kialakult polgárháborús helyzet rendezésének lehetőségeit. E bizottságnak tagja volt Irán is.A/RES/106 (S-1) Special Committee on Palestine https://docs.un.org/en/A/RES/106%20(S-1) Irán a bizottság tagjaként ellenezte Palesztina felosztását, helyette kétnemzeti szövetségi államot javasolt. Mikor a kérdés az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése elé került ügydöntő szavazásra, Irán nemmel szavazott Palesztina felosztására. Az iráni népességben, amellett, hogy az ország lakosságának jelentős része arab, élt az iszlám összetartás érzése és a nyugati nagyhatalmakkal szembeni ellenszenv is, amit ekkor még a kormányzat is képviselt.
Iránban a világháború után egyre nagyobb súlyt kapott az olajkincs feletti rendelkezés kérdése, mivel az AIOC (az APOC új neve az ország hivatalos nevének Iránra változtatása után) még a meglévő, Irán számára meglehetősen kedvezőtlen szerződésben vállaltakat sem tartotta be, és Iránt az évtizedek során fontmilliárdokkal károsította meg. Mivel a nézeteltérések rendezésére tett kísérletek kudarcba fulladtak, a madzslisz 1951. március 15-én törvényt fogadott el az olajipar államosításáról. Mohamed Moszadeg, az 1949-ben megalapított Iráni Nemzeti Front színeiben 1951. április 28-án lett miniszterelnök.