Bárdy Margit, született Kreibich Margit (Magyaróvár, 1929. augusztus 27. – München, 2025. június 14.)https://www.imdb.com/name/nm0126592/ színházi díszlet- és jelmeztervező, festőművész.
Pályafutása Édesapja Kreibich Alfréd, édesanyja Günther Margit. A győri Liceum és Tanítóképzőben. 1948–1953 között a Képzőművészeti Főiskola festő szakán Bernáth Aurél, Bencze László és Bortnyik Sándor növendéke volt. 1953–1956 között a Madách Színház jelmeztervezője. Férje Bárdy György színész volt, akinek nevét az 1957-es válásuk után is megtartotta.
1956-ban őszén Bécsbe ment és a forradalom leverése után ott is maradt. 1957-ben Ford ösztöndíjjal a müncheni Kunstakademie szcenikai osztályán tanult, mestere Helmut Jürgens. 1960 és 1961 között a karlsruhei színház, 1961 és 1970 között a Bavaria Filmstúdió szerződéses jelmeztervezője. 1968-ban díszlettervezői diplomát is szerzett, ugyancsak a müncheni főiskolán. Ez alatt az időszak alatt számos tévés produkció közreműködő alkotójaként nemzetközi ismertségre tett szert, többek között az Orion űrhajó c. tévésorozat jelmezterveivel. 1970-ben a tévétől tudatosan a színház felé fordult, s ettől kezdve több mint száz színpadi produkció létrehozásában vett részt Hamburg, München, London, Párizs, Bécs és Brüsszel színházaiban és operaházaiban. Adolf Dresen színházi és operarendező 13 bemutatójához kérte fel díszlet- és jelmeztervezőnek.
Pályája második felében akvarellképeket és kollázstechnikával objektképeket is készített egyre nagyobb számban, ezeket több kiállításon is bemutatta Magyarországon és külföldön is.
Fontosabb jelmeztervei
Orion űrhajó – Bavaria Atelier, München, 1965 Danton halála – Münchner Kammerspiele, 1972 Die Wupper – Münchner Kammerspiele, 1973 Vadkacsa – Städtische Bühnen Freiburg, 1977 Coppélia – Städtische Bühnen Freiburg, 1978 Petruska – Städtische Bühnen Freiburg, 1979 Anyegin – Staatsoper Hamburg, 1979; Théâtre du Châtelet, Párizs, 1992 Az infánsnő születésnapja – Staatsoper Hamburg, 1981 Barbárok – Burgtheater, Bécs, 1981 A halott város – Deutsche Oper, Berlin, 1983 A királyasszony lovagja – Nemzeti Színház, Budapest, 1985 Borisz Godunov – Opera National, Brüsszel, 1986 Az imposztor – Veszprémi Színház, 1988 Fidelio – Théatre de la Monnaie, Brüsszel, 1989; Royal Opera House, London, 1991
Kiállításai (válogatás)
Műcsarnok, Győr, 1984 Várszínház Galéria, Budapest, 1986 Tihanyi Múzeum, 1988 Bild und Kunst, Berlin, 1989 Workshop Kunsthochschule Dresden, 1994 Insel Galerie, Berlin, 1995 Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1995 Vigadó Galéria, Budapest, 1995 Mestermű Galéria, Veszprém, 1998 Jan Van Der Donk Gallery, New York, 2000 Bernáth Aurél Galéria, Ábrahámhegy, 2003
Kötetei
Objektek szeptember 11. után; Művészetek Háza, Veszprém, 2008
Díjai
7. Internationale Triennale második díja, Novisad, 1984 Kritiker Preis der Berliner Zeitung, 1988 Köztársasági Elnöki Aranyérem, 1998
Irodalom (válogatás)
Horvai István: Bárdy Margit kiállítása a Győri Műcsarnokban (Film, Színház, Muzsika, 1984. 42. sz.) Pákovics Miklós: A pillanat és örökkévalóság között. Bárdy Margit színháztervezői kiállítása (Kisalföld, 1984. 09. 25.) Brestyánszky Ilona: A világhír útján (Nők Lapja, 1984. 10. 06.) Wagner István: Egy "hazánklánya" Győrben (Magyar Hírlap, 1984. 10 12.) Wagner István: Bárdy Margit újra itthon (Magyar Hírlap, 1985. 03 05.) D. Fehér Zsuzsa: Tűnékeny varázs – portréfilm (Magyar Televízió, 1986) Tamás István: Látvány és gondolat (Új Tükör, 1987. 10. 25.) Molnár Gál Péter: A spanyol királynő sleppje (168 Óra, 1995. 10. 21) P. Szabó Ernő: Bárdy Margit objektképei a Petőfi Irodalmi Múzeumban (Magyar Nemzet, 1995.11.03.) Kerényi Ferenc: Egy tárlatlátogató feljegyzéseiből (Új Horizont, 1996. 1. sz.) Szegő György: Ember a keretben – Bárdy Margit objektjei és kollázsai (Kritika, 1996. 1. sz.) Mészáros Júlia: Bárdy Margit kiállítása (Népszabadság, 1996. 01. 03.) Konok Tamás: Kollázs és montázs. Bárdy Margit művészetéről (Új Horizont, 1998. 4-5. sz.) Wagner István: Az Orion űrhajótól az akvarellig. Bárdy Margit kiállítása a Károlyi-palotában és az ábrahámhegyi Bernáth Aurél Galériában (Magyar Hírlap, 2003. július 22. )
Jegyzetek
Források
Bárdy Margit − Díszlet- és jelmeztervek, kiállítási katalógus, 1988, Tihanyi Múzeum Bárdy Margit; tan. Konok Tamás et al., fotó Ruska Judit et al.; PIM, Budapest, 1997 Bárdy Margit képzőművész kiállítási katalógusa, 1998, Mestermű Galéria
További információk
Kategória:1929-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar díszlettervezők Kategória:Magyar jelmeztervezők Kategória:Magyar emigránsok Németországban