A jelzésű regionális autóbuszvonal Eger, Egercsehi és Bekölce között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Útvonala Az autóbuszvonal Heves vármegye megyeszékhelyét, Egert köti össze a tőle északnyugatra fekvő Bekölcével, közben Szarvaskőn és Egercsehin áthajtva. Eger területén a forgalmasabb megállókban áll meg, majd a 25-ös főúton tartózkodik egészen Egercsehi belterületéig, ahonnan közutakon jut el Bekölcére, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye előtti településig.
Hétköznaponta és szombatonként meghosszabbított járat jár az egri Volán-telepig (Tompa utca), közben az egri vasútállomásnál megállást tesz.
A 3400-as autóbuszvonalat is érinti a Szentdomonkos, Tarnalelesz és Egercsehi térségében zajló 25-ös főúti lezárás 2022 decembere óta oly módon, hogy a község területén útvonal-módosításokat hajtottak végre, egyirányúsított szakaszok vannak jelen a Kossuth Lajos úton Bekölce; míg a Petőfi Sándor úton Szúcs irányába. A 3400-as járatok Eger felől a faluba érkezvén szinte minden alkalommal a bányatelepi buszfordulóig elközlekednek, majd onnan visszatérnek és Falun át mennek tovább Bekölcére (egyes járatok még a Bányatelep előtt is kitérnek Faluba). Bekölce felől minden járat a bányatelepi iskolán és a bányatelepi buszfordulón át halad, utána ezek majd mindegyike Faluba is kihajt.
Közlekedése Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek. Míg tanítási napokon körülbelül óránként indulnak járatok Eger környékére (ezen felül reggelente kiegészítő járatok közlekednek Egercsehiből), addig a hétvége folyamán inkább a falvakat behálózó további autóbuszvonalak (Bekölcéről: ; Egercsehiből: ) vannak jelen, azonos időpontokban.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendEger, aut. áll. – Egercsehi, aut. vt.1 pártanítási napontaEger, aut. áll. ➝ Egercsehi, Falu1 odaEger, aut. áll. – Bekölce, aut. ford.11 oda, 13 vissza9 oda, 11 visszatanszünetben munkanaponta3 oda, 2 visszaszabadnaponta2 pármunkaszüneti napontaBekölce, aut. ford. ➝ Eger, Tompa u.1 odamunkanapontaszabadnaponta
Járművek Az autóbuszvonalon szóló járművek közlekednek, melyek legtöbbje Credo típusú, annak is egyaránt régebbi (EC 12, IC 12) és újabb (Econell 12) variánsai is ingáznak. Emellett Ikarus C56 autóbusz is ritkán megveti rajta a kerekét.
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanaponta és szabadnaponta 1 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||∫ |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Eger vasútállomás, bejárati út ||∫ |align=left| – Eger (, ) |- |0|| <small>végállomás ||0.0 km |align=left| |- |1|| Eger, Bartakovics útA megállóban egyes járatok nem tesznek megállást. ||1.0 km |align=left| |- |2|| Eger, Kővágó tér ||2.5 km |align=left| |- |3|| Eger, NagylaposA megállót odairányban csak felszállás, visszirányban csak leszállás céljából érinti. ||3.7 km |align=left| |- |4|| Eger (Felnémet), felsőtárkányi elágazás ||4.7 km |align=left| |- |5|| Eger, Almár vasúti megállóhely ||7.2 km |align=left| – Almár () |- |6|| Almár, hobbitelkek ||10.2 km |align=left| |- |7|| Szarvaskő, újtelep ||11.8 km |align=left| |- |8|| Szarvaskő, központ ||12.4 km |align=left| |- |9|| Mónosbéli elágazás ||13.5 km |align=left| |- |10|| Villói tanya ||19.8 km |align=left| |- |11|| Egercsehi, bekölcei elágazás ||21.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Tanítási naponta 4; tanszünetben munkanaponta 3; szabadnaponta 2; munkaszüneti naponta 1 Eger felőli járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |∫|| Egercsehi, Falu ||∫ |align=left| |- |11|| Egercsehi, bekölcei elágazás ||21.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Tanítási naponta 1 járat által nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |12|| Egercsehi, Egri út 67. ||22.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |13|| <small>vonalközi végállomás ||23.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |14|| Egercsehi, Egri út 67. (↓) ||24.0 km |align=left| |- |15|| Egercsehi, bekölcei elágazás (↓) ||24.9 km |align=left| |- |16|| Egercsehi, Falu (↓)Egercsehi (Bányatelep), iskola (↑) ||25.9 km |align=left| |- |17|| Egercsehi, Csónak út ||27.3 km |align=left| |- |18|| Bekölce, központ ||29.5 km |align=left| |- |19|| Bekölce, Akác úti átjáró ||30.1 km |align=left| |- |20|| <small>végállomás ||31.0 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése