A jelzésű regionális autóbuszvonal Eger, Szarvaskő, Bélapátfalva és Balaton között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Útvonala Az autóbuszvonal Heves vármegye megyeszékhelyét, Egert köti össze a tőle északra fekvő Balaton településsel, közben egy várost – Bélapátfalvát – és több-másik falut – Szarvaskőt, Mónosbélt – útvonalára fűzve, valamint legtöbb alkalommal Mikófalvát és Bükkszentmártont is.
Eger területén egyes járatok meghosszabbított útvonalon járnak az egri Volán-teleptől (Tompa utca) keresztül az egri vasútállomáson, melyek az alapjáratokhoz hasonlóan a forgalmasabb megállókban állnak meg, majd a 25-ös főúton tartózkodnak egészen a mónosbéli elágazásig. Bélapátfalva területén kettéágazik a buszvonal, reggelente egy járatpár Bélapátfalvát kikerüli járatgyorsítás okán (Bélapátfalváról 3404-es járat indul ugyanakkor), míg az indítások másik része a belvároson és a vasútállomáson át közlekednek.
A nap folyamán szinte az összes busz Mikófalvát és Bükkszentmártont is útjába veszi, mielőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye előtti településre, Balatonra jutnának. Balaton tömegközlekedésileg zsákfalu, hiszen a szerpentin másik oldalán fekvő Borsodnádasdra autóbusz ebből az irányból nem közlekedik.
Közlekedése bélyegkép|Szarvaskő belterületén a 25-ös főúton bélyegkép|Jellemzőek a Classic Ikarusok is Az autóbuszjáratok a hét minden napján közlekednek. Míg a hétköznapok folyamán óránként indulnak járatok Eger környékére, addig hétvégente alig néhány 3402-es indítás megy végbe, ezt többször is a 3403-as buszok helyettesítik, azonos időpontokban, Egercsehi irányába.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendEger, Tompa u. – Balaton, Kossuth Lajos út 163.2 oda, 1 visszamunkanapontaEger, aut. áll. – Balaton, Kossuth Lajos út 163.14 oda, 16 vissza4 oda, 2 visszaszabadnaponta2 oda, 1 visszamunkaszüneti naponta
Csatlakozások Eger vasútállomás, bejárati út megállóban – Budapest felől vonatról ()
Járművek Az autóbuszvonalon szóló járművek közlekednek, melyek legtöbbje Credo, valamint Volvo típusú. Előbbinek egyaránt régebbi (EC 12, IC 12) és újabb (Econell 12) variánsai is ingáznak, míg utóbbinak a Volvo 7700-as szériája jelenik meg. Emellett alkalmanként Irisbus Crossway és Ikarus C56 autóbuszok is ritkán megvetik rajta a kereküket.
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanaponta 3 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||0.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |1|| Eger, Nagyváradi út ||0.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |2|| Eger vasútállomás, bejárati út ||1.6 km |align=left| – Eger (, ) |-bgcolor=#F9CD66 |3|| Eger, színház ||2.3 km |align=left| |- |4|| <small>vonalközi végállomás ||3.0 km |align=left| |- |5|| Eger, Bartakovics út ||4.0 km |align=left| |- |6|| Eger, Kővágó tér ||5.5 km |align=left| |- |7|| Eger, Nagylapos ||4.7 km |align=left| |- |8|| Eger (Felnémet), felsőtárkányi elágazás ||7.7 km |align=left| |- |9|| Eger, Almár vasúti megállóhely ||10.2 km |align=left| – Almár () |- |10|| Almár, hobbitelkek ||13.2 km |align=left| |- |11|| Szarvaskő, újtelep ||14.8 km |align=left| |- |12|| Szarvaskő, központ ||15.4 km |align=left| |- |13|| Mónosbéli elágazásA megállóban egyes járatok nem tesznek megállást. ||16.5 km |align=left| |- |14|| Barátkert, Tardosi sporttábor ||17.7 km |align=left| |- |15|| Tardosi kőbányák ||19.0 km |align=left| |- |16|| Mónosbél vasútállomás ||21.5 km |align=left| – Mónosbél () |- |17|| Mónosbél, Béke út ||22.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanaponta 2 járat által nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |18|| Bélapátfalva, vásártér ||24.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |19|| Bélapátfalva, Május 1. út 4. ||24.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |20|| Bélapátfalva vasútállomás, elágazás ||25.1 km |align=left| – Bélapátfalva () |- |21|| Mikófalva, faluszéle ||26.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanaponta 2 járat által nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |22|| Mikófalva, posta ||27.0 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |23|| Mikófalva, községháza ||27.6 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |24|| Mikófalva, posta ||28.2 km |align=left| |- |25|| Mikófalva, faluszéle ||28.6 km |align=left| |- |26|| Bükkszentmártoni elágazás ||30.1 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=4|Munkanaponta 2 járat által nem érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |27|| Bükkszentmárton, Rákóczi út 39. ||30.7 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |28|| Bükkszentmárton, autóbusz-forduló ||31.3 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |29|| Bükkszentmárton, Rákóczi út 39. ||31.9 km |align=left| |- |∫|| ||∫ |align=left| |- |30|| Balaton, alsó ||34.8 km |align=left| |- |31|| Balaton, autóbusz-váróterem ||35.7 km |align=left| |- |32|| Balaton, felső ||36.7 km |align=left| |- |33|| <small>végállomás ||37.4 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése