Vöröss István (Budapest, 1922. február 5. – Hódmezővásárhely, 1947. március 29.) magyar költő, műfordító.
Életpályája Szülei Vörös Zsigmond és Vörös Ilona voltak.Halálesete bejegyezve a hódmezővásárhelyi állami halotti akv. 233/1947. folyószám alatt. Korán megözvegyült édesanyjával 1930-ban Hódmezővásárhelyre költözött. Gyerekkorában idegrendszeri megbetegedésben szenvedett (gyermekparalízis), ezért fokozatosan megbénult, majd ennek szövődményeiben halt meg. 1932-től tolókocsival közlekedett. 1936-ban jelent meg első verseskötete (Papírsárkány). 1940-ben érettségizett a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban.
Diákként a Délsziget című irodalmi lapot szerkesztette. Költői tehetségéről tanúskodnak kiadott versei és nagyrészt kiadatlan drámái.
Halálát egy heves zivatar során szerzett tüdőgyulladás okozta.Előbukkant a háborúban eltűnt Vöröss István-kézirat A Kincses temetőben nyugszik.
Művei Papírsárkány (versek, Hódmezővásárhely, 1936) Üvegpohár (versek, Hódmezővásárhely, 1937) Tű hegyén (versek, Pápa, 1943)
Emlékezete 2003. január 24-én a Bethlen Gábor Református Gimnázium pantheonjában felavatták domborművét, és egykori – Vajda utcai – lakásuk falán az emléktábláját.https://epa.oszk.hu/03000/03060/00009/pdf/EPA03060_vasarhelyi_2011_04_22-23.pdf
Jegyzetek
Források
https://mek.oszk.hu/15900/15977/15977.pdf
További információk Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerkesztette: Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábos. Szeged, Bába Kiadó, 2002.
Szathmáry Lajos: V. Pistától Vöröss Istvánig = A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium évkönyve, szerkesztette: Grezsa Ferenc, Hódmezővásárhely, 1968 Imolya Imre bibliográfiájával; Béres Dezső, Holt zendülő (Délsziget, 1987)
Kategória:1922-ben született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők