James Horner (Los Angeles, 1953. augusztus 14. – Los Padres Nemzeti Park, Kalifornia, 2015. június 22.) kétszeres Oscar-, kétszeres Golden Globe-díjas és hatszoros Grammy-díjas amerikai filmzeneszerző.
Zenei tanulmányait Ligeti Györgynél kezdte, majd a University of Southern California (USC) és a University of California Los Angeles (UCLA) egyetemeken folytatta. Karrierje 1982-ben a Star Trek II: Khan haragja című film zenéjének megírásával kezdett meredeken felfelé ívelni. Két Oscar-díját a Titanic című film zenéjéért a Legjobb eredeti filmzene és a Legjobb betétdal kategóriában kapta. Ő írta többek között A bolygó neve: Halál, A rettenthetetlen, az Apolló 13, a Viharzóna, az Egy csodálatos elme, a Trója, az Apocalypto és az Avatar zenéjét. Magát „történetmesélőként” jellemezte, aki zenéjével a film szereplőinek legmélyebb érzéseit kívánta a közönségnek közvetíteni. Repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el 61 évesen, 2015 júniusában.
Életpályája Gyermekkora és iskolái 1953-ban született Los Angelesben, zsidó származású bevándorlók gyermekeként. Hornert kora gyermekkorától kezdve érdekelte a zene – ötéves korában kezdett zongorázni. Édesapja, a kétszeres Oscar-díjas díszlet- és látványtervező Harry Horner 1910-ben az Osztrák–Magyar Monarchia – ma Csehország – területén fekvő Holice városban született, s az 1930-as évek közepén költözött az Egyesült Államokba. Munkája azonban gyakran szólította a világ legkülönbözőbb városaiba, s ilyenkor magával vitte családját is. Sokat tartózkodtak Európában; James Horner így gyermekkora nagy részét Londonban töltötte, ahol az 1958-ban alapított Holland Park School tanulója volt. „Londonban jártam iskolába – hét közben egyedül laktam a lakásunkban, hétvégén pedig repülőre ültem, és mentem a családom után. Mindenhová követtük az apámat, ahol éppen a munkája volt. Amolyan vándorszínházi család voltunk.” – mondta életének erről a szakaszáról. Tízéves volt, mikor Beethoven hetedik szimfóniájának második (Allegretto) tételét meghallgatva eldöntötte, hogy zeneszerző lesz. Középiskolás éveiben az Arizona államban található Verde Valley School diákjai közé tartozott, majd tanulmányait a londoni Királyi Zeneakadémián (Royal Academy of Music) folytatta. Egy évet Hamburgban töltött, Ligeti György magántanítványaként. Az Egyesült Államokba visszatérve a University of Southern California, majd a UCLA (University of California Los Angeles) hallgatója volt, s PhD fokozatot szerzett zeneszerzés és zeneelméletből.
A kezdetek Horner kezdetben a klasszikus zenei világban képzelte el a jövőjét, s egyáltalán nem érdekelték a filmek. Húszas évei elején az UCLA-n tanított, ám hamar rájött, hogy a tanári pálya nem az ő világa. „Azt gondoltam: Huszonhárom éves vagyok és mit is csinálok? Mit akarok kezdeni az életemmel? Nem akarok életem végéig tanítani. Nem vagyok rá képes. Őrültség lenne. Különben is, úgy két-három évvel fiatalabb voltam azoknál, akiket tanítottam.” Nem volt könnyű feladat az sem, hogy komolyzenei műveinek publicitást szerezzen. „A koncerteken a kortárs zeneszerzők mindig a szünet után következtek; aki őket már nem akarta meghallgatni, nyugodtan elmehetett.” A Spectral Shimmers című szimfonikus művét, melyet 1978-ban írt, egyetlen alkalommal játszotta el az Indianapolis Symphony Orchestra, kb. 400 fős közönség előtt. További előadások pénzhiány miatt nem kerülhettek sorra. A szerző ezek után egészen kiábrándult a klasszikus zenei világból. Egy 1983-ban készült interjúban a következőket mondta erről: „A Spectral Shimmers volt az a darab, mely után elhatároztam, hogy otthagyom az akadémiát, és filmzenéket fogok írni. Nagyon sok munkámba került megírni, és még többe, hogy elérjem, érdekeljen valakit, hogy találjak zenekart, helyet és időt előadni. Elmentem Indianapolisba, és minden követ megmozgattam, hogy időt kapjak próbálni, és mindezek után egyetlen este játszották el. És akkor ott álltam és azt kérdeztem: És most? Úgy éreztem, csak annak a négyszáz embernek mondott valamit, akik ott voltak. Nekik nagyon tetszett, de ez ahhoz nem volt elég, hogy több előadás lehessen. Nagyon sokba került, mert ez egy nagyzenekarra írott darab volt, amellett egy modern darab, s elég sok minden hatott az ilyen művek ellen. Akkor azt mondtam, az egyetlen lehetőségem az, ha filmekhez írok zenét. Csak ezen az egy módon lehetséges az, hogy az ember megír valamit, aztán négy héttel később ott áll a város legjobb zenészei előtt, és saját fülével hallja, amit leírt.” A filmzene világában az első lépéseit az American Film Institute (AFI) tanulófilmjeihez írt zenékkel tette meg (The Drought, Fantasies, Gist and Evans, Landscapes, Just for a Laugh, The Watcher, mind 1978), melyeket a Roger Corman vezette New World Pictures alacsony költségvetésű mozijai követtek (Up From The Dephts, 1979; The Lady In Red, 1979; Battle Beyond The Stars, 1980; Humanoids From The Deep, 1980).
Hollywoodi karrierje Zenéire, melyeket Corman B-kategóriás filmjeihez írt, Hollywoodban is felfigyeltek, s 1982 januárjában (még a forgatás alatt) felkérték a Star Trek II: Khan haragja aláfestésének megírására. (Horner néhány másodpercre meg is jelenik a filmben, mint az űrhajó legénységének egyik tagja.Star Trek II Complete Score CD Booklet) Ez az első „igazi”, nagy költségvetésű hollywoodi produkció karrierjének fordulópontját jelentette. 1983-ban a Támadás a Krull bolygó ellen című filmhez írt zenéjét a Londoni Szimfonikus Zenekar játszotta el. A kilencnapos felvételsorozat végén a zenészek felállva ünnepelték az alig 30 éves művészt, aki a legfiatalabb karmester volt a zenekart valaha vezénylők sorában. 1984-től kezdődően Ron Howard filmrendezővel alkotott Horner igen termékeny párost; közös produkcióik sorába tartozik: Selyemgubó (1984); Willow (1988); Apolló 13 (1995); Váltságdíj (1996); A Grincs (2000); Egy csodálatos elme (2001); Az eltűntek (2003). A Grincs című filmhez a szerző és alkotógárdája meglehetősen különleges, saját maguk által kreált fúvós hangszereket is használt, hogy minél élethűbben jeleníthessék meg a történetben szereplő Kifalva zenészei által produkált, korántsem hétköznapi hangokat. Noha a zenei felvételek nyáron zajlottak, a stáb a stúdióban a film témájának megfelelően karácsonyfa állításával teremtett kellő hangulatot.
1986-ban A bolygó neve: Halál című film zenéjéért a 33 éves zeneszerző elkönyvelhette élete első Oscar-jelölését. A filmet James Cameron rendezte (ő is Cormannél kezdte pályafutását), s mivel csúszott a vágásokkal, Hornernek a zene megírására igen kevés ideje maradt. Cameron nem is igazán volt megelégedve alkotásával, s innentől kezdve a két filmes nagy ívben kerülte egymást.
Az 1980-as, ’90-es években Horner rajzfilmekhez is írt zenét (Egérmese, 1986; Őslények országa, 1988; Egérmese 2 – Egérkék a vadnyugaton, 1991; Once Upon a Forest, 1993; Négy dinó New Yorkban, 1993; Könyvek parancsnoka, 1994; Balto, 1995), melyek közül az Egérmese betétdala (Somewhere Out There) Grammy-díjat nyert, s jelölték Golden Globe-ra és Oscarra is.
A további jelölésekre sem kellett túl sokat várnia: 1990-ben Az 54. hadtest zenéjét Golden Globe-ra, a Baseball álmok zenéjét Oscarra jelölték. Ez utóbbi filmet Phil Alden Robinson rendezte, aki egy interjúban elmesélte, hogy amikor alkotását levetítette Hornernek, a vetítés végeztével a zeneszerző felállt, és egyetlen szó nélkül távozott. Pár perccel később kiderült, nem azért, mert a filmet olyan rossznak tartotta volna, éppen ellenkezőleg: igencsak meghatódott a láttán, és máris hozzáfogott a zene megírásához. A várakozásokkal ellentétben azonban nem nagyzenekarra komponálta a művét, hanem szintetizátorok, zongora és a Tony Hinnigan által megszólaltatott pánsíp képezték alkotásának gerincét. (Tony Hinnigan a későbbiekben is gyakran működött együtt a szerzővel.) A filmet készítő Universal Pictures embereinek nem kis megrökönyödésére sokáig nem is voltak a zenének leírt kottái; a muzsikát olykor helyben improvizálták, a felvételkor.
1996-ban egyszerre két filmzenéje is szerepelt a Filmakadémia díjának várományosai között: az Apolló 13 és A rettenthetetlen (mindkettő 1995). Utóbbit Mel Gibson rendezte, és a főszerepet is maga játszotta. Filmje zenéjét eredetileg pusztán gregorián énekkar felhasználásával képzelte el, de Hornernek sikerült meggyőznie, hogy változtasson a hozzáállásán. A művet végül a Londoni Szimfonikus Zenekar játszotta el, és különféle kelta hangszerek (duda, sípok, dobok) is helyet kaptak benne. Az aranyszobrot azonban nem sikerült elnyernie; a díjazott Luis Bacalov lett a Neruda postása (Il Postino) című mozihoz írt alkotásáért.
1993 igen termékeny év volt Horner életében; összesen tíz filmhez írt zenét, köztük olyanokhoz, mint A bajnok, A Pelikán ügyirat, Az arc nélküli ember. A művész pályája későbbi szakaszában is szívesen elvállalta kis költségvetésű filmek zenéjének megírását; a 2005-ös Elrabolva is ezek közé tartozott.
Horner gyakran írta igaz történeteken alapuló filmek zenéit; a Balto, az Apolló 13, a Titanic és a Viharzóna után a 2002-ben Oscar-díjra jelölt Egy csodálatos elme (2001) aláfestését is. A szerzőt felkérték ekkortájt a Harry Potter és a Gyűrűk Ura zenéjének megírására is, ám ő inkább Ron Howard filmjét választotta, mondván: „Az ilyen filmek alapvetően nagyon sokat jelentenek nekem. Az ilyen filmek valójában inkább művészfilmek, szemben a kommersz filmekkel.”
A 2001-es Ellenség a kapuknál című film zenéjét a rendező, Jean-Jacques Annaud a témának megfelelően oroszos, katonai stílusban képzelte el, Horner azonban nem szerette volna, ha azt sütötték volna művére, hogy pusztán klisékből tevődik össze. Ilyenformán a balalajkát, mint jellegzetes orosz hangszert csupán a filmhez írt záró tételben alkalmazta, és leginkább a kórusra támaszkodott. Alkotásának egyik vezérmotívuma úgyszólván megegyezik John Williamsnek a Schindler listája című mozihoz komponált fődallamával, azonban valószínűleg téves az az állítás, mely szerint Horner ezt valóban Williamstől "vette kölcsön", ugyanis a szóban forgó dallam ennél régebbi eredetű: Gustav Mahler nyolcadik szimfóniájában ("Ezrek szimfóniája", 1906–1907) jelenik meg. Horner a témát már korábban is felhasználta a Balto (1995) és a Titanic (1997) című filmek zenéjéhez.
A 2000-ben elkészült Viharzóna után 2004-ben ismét együtt dolgozott Wolfgang Petersen rendezővel. A Trója stábjába meglehetősen furcsán került be. A film zenéjének megírását eredetileg Gabriel Yaredre bízták, s ő a lehető legjobban igyekezett is teljesíteni a feladatot. A Warner Bros. embereinek mégsem tetszett az alkotás, és szerződést bontottak vele. Mivel a tervezett bemutatóig már nagyon kevés idő maradt, és mert elhalasztani semmiképp nem szerették volna, nagyon gyorsan új zeneszerzőt kellett találniuk. A választás James Hornerre esett, akinek ilyenformán alig két hete volt a zene megírására és felvételére.Film Music Radio Interview On The Score, 2006. szeptember 25. (Daniel Schweiger)
A 2005-ös év is hozott számára egy kissé ellentmondásosra sikerült projektet: szerződött Terrence Malick Az új világ című mozijához, ám igen nehézkesen jutott közös nevezőre a rendezővel. Malick folyton újravágta készülő filmjét, jeleneteket rendezett át vagy éppen hagyott ki teljes egészében, jelentősen megnehezítve ezzel a zeneszerző dolgát. A film végleges változatában Horner zenéjét részben Wagner- és Mozart-darabokkal helyettesítette, ellenben a New Line Records gondozásában megjelent CD a szerző eredeti művét tartalmazza, melynek nagy része a filmben nem is hallható.